Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Igen, ez a tanulmányozásra szánt kiadás!

Igen, ez a tanulmányozásra szánt kiadás!

Igen, ez a tanulmányozásra szánt kiadás!

Új formában jelentetjük meg a tanulmányozásra szánt kiadást, hogy még megnyerőbb legyen, és még több hasznot meríthess belőle, miközben tanulmányozod a Jehova Szavában található értékes igazságokat (Zsolt 1:2; 119:97).

Négy évvel ezelőtt kezdtük kétféle kiadásban megjelentetni Az Őrtorony folyóiratot, az egyiket a nyilvánosság számára, a másikat pedig nekünk, Jehova Tanúinak és az előrehaladó bibliatanulmányozóinknak.

Egyik testvérünk, aki már hosszú ideje szolgálja Jehovát, ezt írta: „Az volt az első benyomásom Az Őrtorony legelső tanulmányozásra szánt kiadásáról, hogy milyen csodálatos. Nagyon megragadott! A szívemhez szólt, ahogyan tálalta a mély szellemi igazságokat. Ezerszer is köszönöm ezt a fantasztikus új kiadást!” Egy másik testvér pedig ezt írta: „Alig várom azokat a kellemes órákat, melyeket azzal tölthetek, hogy tanulmányozom ezt a kiadványt, kezemben a Bibliával.” Őszintén reméljük, hogy te is hasonlóan érzel.

Amint tudod, Az Őrtorony folyóirat már 1879 óta megjelenik. Ez csakis Jehova áldásával és szellemének támogatásával lehetséges (Zak 4:6). Ez alatt a 133 év alatt különféle változások voltak a címlapon. 2012-től mindegyik tanulmányozásra szánt kiadás címlapján lesz egy színes, művészi ábrázolás a tanúskodással kapcsolatban. Ez emlékeztetni fog bennünket arra az Istentől kapott megbízatásunkra, hogy alaposan tanúskodjunk a Királyságról (Csel 28:23). A második oldalon megtalálod majd a fényképet, mely alapján a művészi ábrázolás készült, valamint egy rövid leírást arról, hogy hol készült a kép, és mi történik rajta. A folyóiratnak ez az új jellegzetessége az egész év során arra fog emlékeztetni mindannyiunkat, hogy Jehova népe „az egész lakott földön” prédikálja a jó hírt (Máté 24:14).

Milyen más változtatások vannak még a folyóiratban? A tanulmányozási cikkek végén lévő áttekintő kérdések átkerültek a cikkek elejére. Ez rávilágít majd a főpontokra, melyeket a cikk olvasása és tanulmányozása közben meg tudsz keresni. Az Őrtorony-tanulmányozást vezető testvér továbbra is felhasználja majd ezeket a kérdéseket a tanulmányozás végén az anyag áttekintésére. Azt is megfigyelheted, hogy több hely van a lap szélén, valamint hogy szembetűnőbbek az oldalszámok és a bekezdések számozása.

Biztosan észrevetted, hogy az e havi kiadásban egy új, érdekes rovat indul „Archívumunkból” címmel. Az a célja, hogy bemutassa, milyen jelentős fejlemények vannak Jehova Tanúi modern kori történelmében. Alkalmanként megjelenik majd egy-egy életből vett tapasztalat is azzal a címmel, hogy „Készségesen ajánlkoztak a szolgálatra”. Ezekben a cikkekben színes beszámolókat olvashatunk majd arról az örömről, megelégedettségről és boldogságról, melyet azok a testvéreink tapasztalnak, akik ott szolgálnak, ahol nagyobb szükség van Királyság-hirdetőkre.

Kívánjuk, hogy találj sok örömet e folyóirat segítségével Isten Szavának tanulmányozásában!

A kiadók

[Kép a 3. oldalon]

1879

[Kép a 3. oldalon]

1895

[Kép a 3. oldalon]

1931

[Kép a 3. oldalon]

1950

[Kép a 3. oldalon]

1974

[Kép a 3. oldalon]

2008