Bátran hirdették Isten szavát

Az igaz keresztények bátrak, még ha ellenállással kell is szembenézniük, amint azt például az ’Alaposan tanúskodj’ Isten Királyságáról! és a Jehova Tanúi – Isten Királyságának hirdetői című kiadványok is mutatják. Az első századi hittársainkhoz hasonlóan mi is Jehovához fordulunk imában, hogy kérjük a szellemét és a segítségét ahhoz, hogy bátorsággal tudjuk szólni a szavát (Csel 4:23–31).

Egy testvér ezt írta az első világháború alatt végzett prédikálómunkánkról: „Isten szolgái fáradhatatlanul terjesztették a Bibliai tanulmányok hetedik kötetét, melynek címe A beteljesült titok. Példátlan mértékben sikerült terjeszteni ezt a könyvet. Az 1. számú Királyság-híreket 1918-ban adták ki. Ezt követte a 2. számú Királyság-hírek, amely azt fejtette ki, hogy a hatóságok miért tiltották be A beteljesült titok című kiadványt. Ezután következett a 3. számú Királyság-hírek. A hű felkentekből álló rabszolga osztály széles körben terjesztette ezeket a kiadványokat. Hitre és bátorságra volt szükség ezeknek a Királyság-híreknek a kiadásához.”

Napjainkban az új hírnökök rendszerint képzést kapnak a szolgálat végzésére, de ez nem volt mindig így. Egy lengyel testvér ezt írta arról, hogy milyen volt az első élménye a szántóföldi szolgálatban 1922-ben az Egyesült Államokban: „Egyedül álltam egy orvosi rendelő előtt. Bekopogtattam, bár nem tudtam, hogyan kínáljam fel a kiadványt, és alig beszéltem angolul. Egy nővér nyitotta ki az ajtót. Sohasem fogom elfelejteni, amit ott átéltem, mivel rettenetesen féltem és nagyon izgatott voltam. Amikor kinyitottam a táskámat, az összes könyv kiborult a nővér lába elé. Fogalmam sincs, mit mondtam, de átadtam neki egy kiadványt. Mire befejeztem a beszélgetést, sikerült összegyűjtenem a bátorságomat, és éreztem, hogy Jehova megáldott. Sok füzetet tudtam aznap elterjeszteni abban az üzleti negyedben.”

„1933 tájékán sok testvér használt hangszórós autót a Királyság-üzenet terjesztéséhez” – mondja egy testvérnő. Egy alkalommal ő és egy Tanú házaspár Kalifornia egyik hegyvidékes területén prédikált. „A testvér felment a hangszórós autóval a hegyre, mi pedig lent maradtunk a városban” – emlékszik vissza a testvérnő. „Amikor elkezdte lejátszani az üzenetet, olyan volt, mintha a mennyből szólt volna a hang. A városlakók égen-földön keresték a testvért, de sohasem találták meg. Miután véget ért a felvétel, felkerestük az embereket, és tanúskodtunk nekik. Két másik hangszórós autóval is részt vettem a szolgálatban, és bizton állíthatom, hogy a legtöbb embert nem érdekelte az üzenetünk. De kénytelenek voltak végighallgatni az előadásokat, mivel a hangszórós kocsi hangja behallatszott az otthonaikba. Mindig is azt tapasztaltuk, hogy Jehova gondoskodott arról, hogy a megfelelő  módszert alkalmazzuk a megfelelő időben. Ehhez a módszerhez össze kellett szednünk az összes bátorságunkat, de a tanúskodás mindig elérte a célját, és Jehova neve dicsőítve volt.”

Az 1930-as években és az 1940-es évek elején a hírnökök gramofont és felvett bibliai előadásokat használtak a szolgálatban. Egy testvérnő ezt meséli: „Egy fiatal testvérnő ajtóról ajtóra munkálkodott gramofonnal. Amikor az egyik ajtónál elkezdte lejátszani a felvételt, az ott lakó férfi annyira dühbe gurult, hogy belerúgott a gramofonba, és az lerepült a tornácról. De egy lemez sem tört össze. Három férfi éppen egy parkoló teherautóban ebédelt, és látta ezt. Odahívták a testvérnőt, hogy játssza le nekik a felvételt, majd kiadványt is kértek tőle. Ez kárpótolta őt a durva bánásmódért.” Az ilyen próbák bátorságot követeltek.

Ugyanez a testvérnő hozzátette: „Emlékszem, ahogy 1940-ben elkezdtük felkínálni a folyóiratokat az utcán. Korábban plakátos felvonulások voltak. A testvérek libasorban haladtak a járdán transzparenseket viselve, melyekre ez volt írva: »A vallás csapda és szélhámosság« és »Szolgáld Istent és Krisztust, a Királyt«. Ezzel egyidejűleg ingyenes traktátusokat osztogattak az embereknek. Bátorságra volt szükség a szolgálat ezen ágaihoz, de elérték azt a célt, hogy folyton felhívják az emberek figyelmét Jehova nevére és népére.”

„A kisvárosokban nem volt könnyű a folyóiratokat terjeszteni” – mondta egy másik testvérnő. „Akkoriban a Tanúkkal szembeni ellenállás erőteljes volt . . . Igazi bátorságra volt szükség ahhoz, hogy valaki kezében a folyóiratokkal ott álljon egy sarkon és a javasolt figyelemfelkeltő mondatokat kiáltozza. Ennek ellenére szinte minden szombaton ott voltunk. Néha barátságosak voltak velünk az emberek. Máskor dühödt személyek kezdtek csoportosulni körénk, és volt, hogy úgy kellett elmenekülnünk a csőcseléktámadás elől.”

A második világháború alatti üldözés ellenére Jehova Tanúi bátran folytatták a szolgálatukat. 1940. december 1-je és 1941. január 12-e között, egy 43 napos kampány keretén belül az Egyesült Államokban mintegy 50 000 hírnök majdnem nyolcmillió füzetet terjesztett el. Ez a kampány a „Bátorság” nevet kapta.

Isten szervezetében sok idős élénken emlékszik még a múlt nehézségeire, melyek megkívánták tőlük, hogy összeszedjék a bátorságukat. Néhányan emlékeznek egy régi mondásra, amelyet éveken át gyakran emlegettek, és a bátor hozzáállásukat tükrözte: „Keményen vívd a harcot a kapuig!”, ami arra utalt, hogy mindvégig buzgón kell prédikálniuk. Nem tudjuk, hogy milyen módokon fogjuk még hirdetni az Istentől kapott üzenetünket, mielőtt eljön ennek a gonosz rendszernek a vége. Ám Isten segítségével továbbra is hittel és bátran fogjuk hirdetni a szavát.

[Oldalidézet a 9. oldalon]

Mindig is bátorságra volt szükség a Királyság-prédikáló munka végzéséhez