Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mennyire értékeled Isten ajándékát, a házasságot?

Mennyire értékeled Isten ajándékát, a házasságot?

Mennyire értékeled Isten ajándékát, a házasságot?

„Ajándékozzon meg Jehova benneteket, és leljen nyugvóhelyre mindegyikőtök a férje házában” (RUTH 1:9)

KERESD MEG A VÁLASZOKAT:

Miért mondhatjuk, hogy Isten múltban élt szolgái értékelték az ő ajándékát, a házasságot?

Honnan tudjuk, hogy Jehovát érdekli, hogy milyen házastársat választunk?

A házassággal kapcsolatos mely bibliai tanácsokat fogod alkalmazni?

1. Mondd el, mit váltott ki Ádámból, hogy feleséget kapott.

„EZ MÁR végre csontomból való csont, és testemből való test. Asszonynak nevezzék, mivel a férfiból lett kivéve” (1Móz 2:23). Mennyire boldog volt az első férfi, Ádám, hogy feleséget kapott! Nem csoda, hogy ilyen költőien fogalmazott. Miután Jehova mély álmot bocsátott Ádámra, megalkotta a férfi egyik bordájából ezt a gyönyörű nőt. Ádám később Évának nevezte el őt. Isten egy boldog házasságban egyesítette őket. Mivel Jehova Ádám bordáját használta fel Éva megteremtéséhez, Ádám és Éva bensőségesebb kapcsolatban voltak egymással, mint napjainkban bármelyik férj és feleség.

2. Miért vonzódnak a férfiak és a nők egymáshoz?

2 Mivel Jehova páratlanul bölcs, úgy alkotta meg az embereket, hogy képesek legyenek szerelmet érezni. Ezért vonzódnak a férfiak és a nők egymáshoz. Egy enciklopédia ezt mondja: „Amikor egy férfi és egy nő házasságot köt, a szexuális kapcsolat és a tartós vonzalom reményében teszi ezt” (The World Book Encyclopedia). Számtalan példa van erre Jehova népe körében is.

TISZTELTÉK A HÁZASSÁG AJÁNDÉKÁT

3. Hogyan kapott Izsák feleséget?

3 A hűséges Ábrahám nagy tiszteletben tartotta a házasságot. Ezért elküldte a legidősebb szolgáját Mezopotámiába, hogy feleséget találjon Izsáknak. A szolga imádkozott Jehovához, és ennek jó eredménye lett. Az istenfélő Rebeka Izsák szeretett felesége lett, és szerepet játszott abban, hogy Jehova szándéka szerint Ábrahám magva fennmaradjon (1Móz 22:18; 24:12–14, 67). Ebből azonban nem azt a következtetést kell levonnunk, hogy egyeseknek, bármennyire jó szándékúak is, önjelölt házasságközvetítőknek kellene lenniük. A mai világban sokan saját maguk választanak házastársat. Természetesen nem Isten dönti el, hogy ki kivel kössön házasságot, de vezetést nyújt a keresztényeknek az élet ezen területén is, ha imában kérik az irányítását, és ha engedik, hogy a szelleme vezesse őket (Gal 5:18, 25).

4–5. Mi győz meg téged arról, hogy Sulamit és a pásztor romantikus érzéseket tápláltak egymás iránt?

4 Egy ókori izraelita lány, a gyönyörű Sulamit nem akarta, hogy mások nyomást gyakoroljanak rá, hogy Salamon király rengeteg feleségének egyike legyen. „Megesketlek titeket, ó, Jeruzsálem leányai: ne próbáljátok fölébreszteni és fölkelteni bennem a szerelmet, míg az nem akarja!” – mondta (Ének 8:4). Sulamit egy pásztor iránt táplált romantikus érzéseket, aki viszonozta az érzéseit. Sulamit alázatosan ezt mondta: „Én a parti síkság egyszerű sáfránya vagyok, a völgyek lilioma.” A pásztor viszont ezt válaszolta: „Mint liliom a töviskórók közt, olyan az én rózsám a leányok közt” (Ének 2:1, 2). Igazán szerették egymást.

5 Mivel Sulamit és a pásztor elsősorban Istent szerették, ez jó alapot adott arra, hogy a házasságuk erős legyen. Sulamit ezt mondta szeretett pásztorának: „Tégy engem mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Mert a szeretet erős, mint a halál, és a kizárólagos odaadáshoz való ragaszkodás hajthatatlan, mint a seol. Lángjai tűznek lángjai, Jah lángja [mivel tőle van]. Sok víz sem olthatja ki a szeretetet, a folyók sem sodorhatják el. Még ha háza minden kincsét adná is az ember a szeretetért, megvetve megvetnék azt” (Ének 8:6, 7). Miért is érnék be kevesebbel Jehova szolgái, amikor a házasságot fontolgatják?

ISTENNEK SZÁMÍT, HOGYAN DÖNTESZ

6–7. Honnan tudjuk, hogy Istent érdekli, hogy milyen házastársat választunk?

6 Jehovát érdekli, hogy milyen házastársat választasz. Izrael népe ezt a parancsot kapta Kánaán lakosaival kapcsolatban: „Ne lépj velük házassági szövetségre. Lányodat ne add fiához, és lányát se vedd a fiadnak. Mert eltéríti fiadat attól, hogy kövessen engem, és más isteneket fognak szolgálni. Jehova pedig haragra gerjed ellenetek, és hamar megsemmisít téged” (5Móz 7:3, 4). Évszázadokkal később Ezsdrás pap kijelentette: „Ti bizony hűtlenül cselekedtetek azzal, hogy idegen feleségeket fogadtatok be, és csak növeltétek Izrael vétkességét” (Ezsd 10:10). Pál apostol pedig ezt mondta a keresztény társainak: „A feleség kötve van mindaddig, amíg a férje él. Ha azonban a férje halálalvásba merülne, szabad arra, hogy házasságot kössön, akivel akar, de csak az Úrban” (1Kor 7:39).

7 Ha Jehova egy önátadott szolgája egy nem hívő személlyel kötne házasságot, engedetlenné válna Istennel szemben. Az Ezsdrás napjaiban élő izraeliták hűtlenül cselekedtek azzal, hogy „idegen feleségeket” fogadtak be. Ma is éppen ilyen helytelen lenne, ha felhígítanánk a Szentírás egyértelmű kijelentéseit (Ezsd 10:10; 2Kor 6:14, 15). Ha egy megkeresztelt személy egy nem hívő személlyel köt házasságot, nem tekinthető példamutató kereszténynek, és elveszítheti a gyülekezetben élvezett kiváltságait. Ezenkívül a tette azt bizonyítja, hogy nem értékeli igazán Isten ajándékát, a házasságot. És még ha el is ismeri imában, hogy szándékosan engedetlen volt, ésszerűtlen lenne Jehova áldására várnia. Ez olyan lenne, mintha ezt kérné: „Jehova, kérlek, áldj meg, bár szándékosan engedetlen voltam!”

ÉGI ATYÁNK TUDJA A LEGJOBBAN

8. Magyarázd meg, hogy miért kell követnünk Isten vezetését a házassággal kapcsolatban.

8 Egy gép alkotója pontosan tudja, hogy az hogyan működik. Ha össze kell szerelni a gépet, a gyártó meg tudja adni az ehhez szükséges részleteket. De mi a helyzet akkor, ha nem vesszük figyelembe az útmutatást, és a saját elképzelésünk szerint szereljük össze az alkatrészeket? Ennek valószínűleg katasztrofális következménye lesz, már ha egyáltalán működni fog a gép. Ha szeretnénk boldog házasságban élni, követnünk kell Jehova utasításait, hiszen ő alkotta meg a házasság intézményét.

9. Miért mondhatjuk, hogy Jehova megérti, ha valaki magányosnak érzi magát, és hogy ő azzal is tisztában van, hogy milyen örömet adhat a házasság?

9 Jehova mindent tud az emberi természetről és a házasságról, amit csak tudni lehet. Szexuális szükségletekkel teremtette meg az embereket, hogy termékenyek legyenek és sokasodjanak (1Móz 1:28). Isten megérti, ha valaki magányosnak érzi magát, hiszen mielőtt megteremtette az első nőt, ezt mondta: „Nem jó az embernek egyedül, alkotok neki segítőt, mintegy kiegészítőt” (1Móz 2:18). Jehova azzal is teljesen tisztában van, hogy milyen örömet lehet tapasztalni a házassági köteléken belül. (Olvassátok fel: Példabeszédek 5:15–18.)

10. Milyen tényezőket kell figyelembe venni a keresztény házastársak közti intim kapcsolatban?

10 Mivel Ádám vétkezett, bűnt és tökéletlenséget örökített át az emberi családra, ezért ma egyetlen házasság sem lehet tökéletes. Ám Jehova szolgái között a házasság igazi boldogságot eredményezhet, ha követik Szavának a vezetését. Például vizsgáljuk meg Pál világos tanácsát, amelyet a házasságon belüli intim kapcsolatra vonatkozóan adott. (Olvassátok fel: 1Korintusz 7:1–5.) A Szentírás nem korlátozza a gyermeknemzésre a szexuális kapcsolatot. Az intim együttlét helyénvaló módon tudja kielégíteni az érzelmi és a fizikai szükségleteket. De a perverz gyakorlatok egyáltalán nem tetszenek Istennek. A keresztény férjek és feleségek kétségkívül szeretnének gyengédséget kimutatni az életüknek ezen a fontos területén, hogy ezáltal ki tudják fejezni egymás iránt az őszinte vonzalmukat. Természetesen kerülniük kell minden olyan gyakorlatot, amely Jehova nemtetszését váltaná ki.

11. Milyen áldásokban részesült Ruth, amiért Jehovának tetszően cselekedett?

11 A házasságnak örömtelinek kell lennie, nem pedig egy terhes és fárasztó kötelességnek, mely bánatot szül. Különösen egy keresztény otthonnak kell a béke és a nyugalom helyének lennie. Figyeld meg, mi történt mintegy 3000 évvel ezelőtt, amikor az idős özvegy, Naomi és a megözvegyült menyei, Orpa és Ruth Moábból Júda felé tartottak. Naomi arra biztatta fiatal menyeit, hogy térjenek vissza népükhöz. A moábita Ruth ragaszkodott Naomihoz, és hűséges volt az igaz Istenhez, ezért az idős Boáz, Jehova igaz imádója, ezt mondta neki: „Legyen teljes jutalmad Jehovától . . . , kinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél!” (Ruth 1:9; 2:12). Nagyra értékelve Isten ajándékát, a házasságot, Ruth Boáz felesége lett. Mennyire fog örülni, amikor feltámad a földre Isten új világában, és megtudja, hogy Jézus Krisztus ősanyja lett (Máté 1:1, 5, 6; Luk 3:23, 32). Micsoda áldásokban részesült, amiért Jehovának tetszően cselekedett!

MEGBÍZHATÓ TANÁCSOK A BOLDOG HÁZASSÁGHOZ

12. Hol találhatunk megbízható tanácsokat a házassággal kapcsolatban?

12 Isten, aki létrehozta a házasságot, megosztja velünk, amit tudnunk kell ahhoz, hogy boldog házasságban élhessünk. Egyetlen ember sem tud erről többet nála. Mivel csak a Bibliában találhatók jó tanácsok a házassággal kapcsolatban, kizárólag akkor tud valaki megbízható tanácsot adni, ha ragaszkodik a Szentírás alapelveihez. Például Pál apostol ezt írta ihletés alatt: „úgy szeresse egyenként mindenki a feleségét, mint önmagát; másfelől a feleség mélységes megbecsüléssel legyen a férje iránt” (Ef 5:33). Az érett keresztények számára teljesen egyértelmű ez a bibliai tanács. A kérdés csupán az, hogy alkalmazzák-e. Ha valóban értékelik Jehova ajándékát, a házasságot, akkor ezt teszik. *

13. Mihez vezethet az, ha egy férj nem követi az 1Péter 3:7-ben található tanácsot?

13 A keresztény férjeknek szeretettel kell bánniuk a feleségükkel. Péter apostol ezt írta: „Ti férjek, hasonló módon továbbra is az ismeretnek megfelelően lakjatok velük, tiszteletet adva nekik mint gyengébb edénynek – a női nemnek –, mivel velük együtt örökösei is vagytok az élet ki nem érdemelt kegyének; hogy imáitok akadályba ne ütközzenek” (1Pét 3:7). Ha egy férj nem alkalmazza Jehova tanácsait, az imái akadályba ütközhetnek, és valószínűleg mind a férj, mind a feleség szellemisége meggyengül. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy nagyon feszültté válnak, sokat veszekednek, és durván bánnak egymással.

14. Mihez járulhat hozzá egy szerető feleség a családjában?

14 Azok a feleségek, akiket Jehova Szava és szent szelleme vezet, sokat tehetnek azért, hogy az otthonukat nyugalom és boldogság jellemezze. Egy istenfélő férjnek pedig természetes, hogy szereti a feleségét, és védelmezi őt fizikailag és szellemileg. A feleség vágyik a férje szeretetére, de ehhez szeretetre méltónak kell lennie. A Példabeszédek 14:1 ezt mondja: „Az igazán bölcs asszony építi a házát, a bolond azonban saját kezével rombolja le.” Egy bölcs és szerető feleség nagyban hozzájárul a családja boldogságához. Emellett kimutatja, hogy igazán értékeli Isten ajándékát, a házasságot.

15. Milyen tanács található az Efézus 5:22–25-ben?

15 Azok a férjek és feleségek mutatnak tiszteletet Isten ajándéka, a házasság iránt, akik úgy bánnak egymással, ahogyan Jézus bánt a gyülekezettel. (Olvassátok fel: Efézus 5:22–25.) Nagyszerű áldásokban részesülnek a házastársak, ha igazán szeretik egymást, és sosem engedik megrontani a házasságukat azzal, hogy büszkén viselkednek, vagy gyerekes módon nem szólnak egymáshoz, illetve egyéb nem keresztényi jellemvonásokat nyilvánítanak ki.

SENKI NE VÁLASSZA SZÉT ŐKET!

16. Miért maradnak egyes keresztények egyedülállók?

16 Bár a legtöbben tervezik, hogy az életük egy bizonyos szakaszában házasságot kötnek, Jehova egyes szolgái mégis egyedülállók maradnak, mert nem találnak olyan társat, aki nekik is, és Jehovának is megfelelne. Mások viszont nem érzik annak szükségét, hogy házasságban éljenek, ami lehetővé teszi számukra, hogy Jehova szolgálatának szenteljék magukat, anélkül hogy a házasság elterelné a figyelmüket. Természetesen az egyedülállóság előnyeit csak a Jehova által lefektetett határokon belül szabad élvezni (Máté 19:10–12; 1Kor 7:1, 6, 7, 17).

17. a) Jézus mely szavait kell észben tartanunk a házassággal kapcsolatban? b) Mit kell késlekedés nélkül tennie annak a kereszténynek, aki sóvárogni kezd egy másik személy házastársa után?

17 Akár egyedülállók vagyunk, akár házasok, mindannyiunknak észben kell tartanunk Jézus következő szavait: „Nem olvastátok-e, hogy [Isten,] aki teremtette őket, kezdettől fogva férfinak és nőnek alkotta őket, és ezt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és a kettő e g y test lesz.« Úgyhogy ők már nem kettő, hanem e g y test. Amit azért az Isten közös igába fogott, senki ember szét ne válassza” (Máté 19:4–6). Bűnnek számít, ha valaki sóvárog egy másik személy házastársa után (5Móz 5:21). Ha egy keresztény ilyen érzéseket kezd táplálni magában, késlekedés nélkül ki kell irtania magából a tisztátalan vágyakat, még akkor is, ha ez érzelmileg megviseli, mivel engedte, hogy önző vágyak fejlődjenek ki benne (Máté 5:27–30). Létfontosságú kiigazítani az ilyen gondolkodást, és elnyomni a csalárd szívből fakadó bűnös vágyakozást (Jer 17:9).

18. Hogyan kellene tekintenünk Isten ajándékára, a házasságra?

18 Sokan még azok közül is bizonyos mértékű tiszteletet mutatnak a házassági kötelék iránt, akik semmit sem, vagy csak keveset tudnak Jehova Istenről és az ő csodálatos ajándékáról, a házasságról. Mennyivel inkább meg kell ezt tennünk nekünk, akik „a boldog Isten” önátadott szolgái vagyunk! Örvendezzünk hát Jehova minden gondoskodásának, és mutassuk ki, hogy igazán értékeljük az ő ajándékát, a házasságot! (1Tim 1:11).

[Lábjegyzet]

[Tanulmányozási kérdések]

[Oldalidézet a 6. oldalon]

A jó házasság tiszteletet szerez Jehovának, és nagyon boldoggá teheti a család minden tagját

[Kép az 5. oldalon]

Ruth értékelte Isten ajándékát, a házasságot

[Kép a 7. oldalon]

Kimutatod, hogy őszintén értékeled Jehova ajándékát, a házasságot?