Nézzük meg, hogy Jézus milyen helyzetben beszélt az egyedülállóságról. Amikor a farizeusok odamentek hozzá, és a válásról kérdezték, Jézus világosan elmagyarázta, hogy mi Jehova irányadó mértéke a házasságra vonatkozóan. Noha a Törvény megengedte, hogy egy férfi válólevelet írjon a feleségének, ha „valami illetlenséget” talált benne, ez kezdettől fogva nem így volt (5Móz 24:1, 2). Ezután Jézus kijelentette: „aki elválik a feleségétől, hacsak nem paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörést követ el” (Máté 19:3–9).

Ezt hallva a tanítványok így szóltak: „Ha ilyen az ember helyzete a feleségével, nem tanácsos házasságot kötni.” Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem minden ember ad helyt ennek a beszédnek, csak azok, akiknek megadatott. Mert vannak eunuchok, akik anyjuk méhétől fogva ilyennek születtek, és vannak eunuchok, akiket emberek tettek eunuchhá, és vannak eunuchok, akik önmagukat tették eunuchhá az egek királysága miatt. Aki helyt tud adni ennek, adjon helyt neki” (Máté 19:10–12).

A szó szerinti eunuchok azok voltak, akik ilyen rendellenességgel születtek, vagy akik baleset vagy kasztrálás miatt váltak azzá. Ám olyanok is voltak, akik önként lettek eunuchok. Bár alkalmasak voltak a házasságra, önuralmat gyakoroltak, és egyedülállók maradtak „az egek királysága miatt”. Jézushoz hasonlóan azért választották az egyedülállóságot, hogy a szolgálatnak tudják szentelni magukat. Nem az egyedülállóság ajándékával születtek, és nem is kapták azt. Valójában helyt adtak neki. Tudatosan tettek szert erre az ajándékra. Ilyen értelemben mondható, hogy az ajándék, vagyis hogy ők helyt tudtak adni az egyedülállóságnak, „megadatott” nekik.

Jézus szavai alapján Pál apostol kijelentette, hogy minden keresztény – akár egyedülálló, akár házas – elfogadható módon tudja szolgálni Istent, ám aki „biztosan áll szívében” a helyzetét illetően, jobban teszi, ha egyedülálló marad. Miért mondhatjuk ezt? Azoknak, akik házasságban élnek, az idejük és az energiájuk egy részét arra kell fordítaniuk, hogy a házastársuk kedvében járjanak, és törődjenek vele. Ugyanakkor az egyedülálló keresztények az Úr szolgálatának tudják szentelni magukat anélkül, hogy ilyen kötelezettségük lenne. Istentől származó ajándéknak tekintik a helyzetüket (1Kor 7:7, 32–38).

Tehát a Szentírás rámutat, hogy a keresztények nem csoda útján kapják az egyedülállóság ajándékát. Inkább azáltal részesülnek benne, hogy nem kötnek házasságot, hogy figyelemelterelődés nélkül tudják támogatni a Királyságot. Napjainkban emiatt sokan eltökélték a szívükben, hogy egyedülállók maradnak, a többiek pedig jól teszik, ha támogatják őket ebben a törekvésükben.