Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Továbbra is éljünk úgy, mint ideiglenes lakosok!

Továbbra is éljünk úgy, mint ideiglenes lakosok!

„Mint jövevényeket és ideiglenes lakosokat buzdítalak titeket, hogy folyton tartózkodjatok a testi kívánságoktól” (1PÉT 2:11)

1–2. Kikre utalt Péter azzal a kifejezéssel, hogy „akik ki vannak választva”? És miért nevezte őket ideiglenes lakosoknak?

MINTEGY 30 évvel azután, hogy Jézus felment az égbe, Péter apostol levelet írt „a Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában, Ázsiában és Bitíniában szétszóródott ideiglenes lakosoknak, azoknak, akik ki vannak választva” (1Pét 1:1). Péter azzal a kifejezéssel, hogy „akik ki vannak választva”, egyértelműen azokra utalt, akik hozzá hasonlóan felkenettek szent szellemmel, és újraszülettek egy „élő reménységre”, hogy Krisztussal uralkodjanak majd az egekben. (Olvassátok fel: 1Péter 1:3, 4.) De miért nevezte ezután ezeket a kiválasztottakat jövevényeknek és ideiglenes lakosoknak? (1Pét 2:11). És milyen jelentősége van ennek napjainkban, amikor a tevékeny Tanúk közül csak nagyon kevesen, világszerte körülbelül minden hatszázötvenedik Tanú vallja magát felkentnek, vagyis olyannak, aki ki van választva?

2 Az „ideiglenes lakos” kifejezés ráillett az első században élő felkentekre. Nem éltek örökké a földön, mint ahogy ennek a csoportnak a napjainkban élő maradéka sem fog. Pál apostol, aki maga is a felkent „kicsiny nyáj” tagja, így magyarázta ezt: „Ami minket illet, állampolgárságunk az egekben van, ahonnan megmentőt is várunk sóváran, az Úr Jézus Krisztust” (Luk 12:32; Fil 3:20). Mivel az állampolgárságuk az egekben van, a felkentek a halálukkor elhagyják a földi létet valami sokkal jobbért, azért, hogy halhatatlan életük legyen az egekben. (Olvassátok fel: Filippi 1:21–23.) Ezért a szó szoros értelmében csak ideiglenes lakosok a földön, mely Sátán uralma alatt áll.

3. Milyen kérdés merül fel a más juhokkal kapcsolatban?

3 De mit mondhatunk a más juhokról? (Ján 10:16). Vajon nem az a Szentírás alapján az egyértelmű reménységük, hogy a föld állandó lakosai lesznek? De igen, a föld örökre az otthonuk lesz! Ám bizonyos értelemben jelenleg őket is ideiglenes lakosoknak lehet tekinteni. Miért mondhatjuk ezt?

„AZ EGÉSZ TEREMTÉS SZÜNTELENÜL EGYÜTT NYÖG”

4. Mit nem képesek a világ vezetői megakadályozni?

4 Amíg Jehova engedi, hogy Sátán gonosz rendszere fennálljon, addig mindenkinek, így a keresztényeknek is, el kell szenvednie annak következményeit, hogy Sátán fellázadt Jehova ellen. A Róma 8:22-ben ezt olvassuk: „tudjuk, hogy az egész teremtés szüntelenül együtt nyög és együtt kínlódik mindmostanáig.” A világ vezetői, a tudósok és a jótékony adakozók – bármennyire őszinték is az erőfeszítéseik – nem képesek megakadályozni ezt.

5. Hogyan döntöttek 1914 óta több millióan, és miért?

5 Ezért 1914 óta milliók döntöttek úgy, hogy Isten trónra emelt Királyának, Krisztus Jézusnak a készséges alattvalói lesznek. Nem akarnak Sátán világrendszerének a része lenni. Nem hajlandók támogatni Sátán világát. Inkább arra szánják az életüket és arra fordítják a javaikat, hogy Isten Királyságát támogassák (Róma 14:7, 8).

6. Milyen értelemben nevezhetők Jehova Tanúi jövevényeknek?

6 Igen, Jehova Tanúi több mint 200 ország törvénytisztelő állampolgárai, de függetlenül attól, hogy hol élnek, olyanok, mint a jövevények. Szigorúan semlegesek maradnak napjaink politikai és társadalmi kérdéseiben. Már most az Isten által ígért új világ állampolgárainak tekintik magukat. Boldogok, hogy már csak rövid ideig kell ideiglenes lakosoknak lenniük ebben a tökéletlen világrendszerben.

Nem próbáljuk megmenteni Sátán világát. Isten új világát támogatjuk

7. Hogyan lesznek Isten szolgái állandó lakosok, és hol?

7 Krisztus hamarosan arra használja majd a hatalmát, hogy elpusztítsa Sátán gonosz rendszerét. Krisztus tökéletes kormányzata meg fogja szabadítani a földet a bűntől és a szenvedéstől. Eltávolítja majd a Jehova jogos szuverenitása elleni lázadás összes látható és láthatatlan nyomát. Isten lojális szolgái akkor a paradicsom állandó lakosaivá válhatnak majd a földön. (Olvassátok fel: Jelenések 21:1–5.) A teremtés teljes mértékben „meg . . . fog szabadulni a romlottság rabszolgaságából az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára” (Róma 8:21).

HOGYAN KELL VISELKEDNIÜK AZ IGAZ KERESZTÉNYEKNEK?

8–9. Magyarázd el, hogy mit értett Péter azon, hogy „tartózkodjatok a testi kívánságoktól”.

8 Péter a továbbiakban elmagyarázza, hogy hogyan kell viselkedniük a keresztényeknek: „Szeretteim, mint jövevényeket és ideiglenes lakosokat buzdítalak titeket, hogy folyton tartózkodjatok a testi kívánságoktól; ezek azok, amelyek hadjáratot folytatnak a lélek ellen” (1Pét 2:11). Bár ez a tanács a felkent keresztényeknek íródott, ugyanúgy érvényes Jézus más juhaira is.

9 Bizonyos kívánságok önmagukban nem helytelenek, ha a Teremtő által meghatározott módon elégítjük ki őket. Sőt, örömtelibbé teszik az életet. Például természetesek az olyan kívánságok, mint hogy finom ételeket és italokat fogyasszunk, felüdítő tevékenységekben vegyünk részt, és élvezzük a jó társaságot. Még a szexuális öröm iránti vágy is helyénvaló, és megvan a maga helye a házasságon belül (1Kor 7:3–5). Péter azonban egyértelműen csak azokról a testi kívánságokról beszélt, „amelyek hadjáratot folytatnak a lélek ellen”. Hogy mit is jelent ez, azt jól mutatja, hogy más bibliafordítások ezeket a kívánságokat „a régi emberi természet gonosz kívánságainak” (Újszövetség – Egyszerű magyar nyelvű fordítás) *, illetve „bűnös vágyaknak” (New International Version) nevezik. Jehova kinyilatkoztatta, hogy hogyan szeretné, hogy éljünk, és hogyan elégítsük ki a természetes vágyainkat. Nem szabad engednünk, hogy bármilyen emberi vágy rossz hatással legyen az Istennel ápolt kapcsolatunkra. Ha helytelen módon elégítenénk ki a vágyainkat, az a halálunkhoz vezethetne.

10. Többek között milyen módszerekkel próbálja Sátán rávenni a keresztényeket, hogy a világának részévé váljanak?

10 Sátánnak az a célja, hogy meggyengítse az igaz keresztények elhatározását, hogy ideiglenes lakosoknak tekintik magukat a jelenlegi rendszerben. Az anyagiasság vonzereje, az erkölcstelenség csábítása, a hírnév varázsa, a nacionalizmus magával ragadó ereje és a hízelgő énközpontú gondolkodás mind Sátán csapdái közé tartozik, és fontos felismernünk ezt. Ha határozottan távol tartjuk magunkat ezektől a helytelen testi kívánságoktól, azzal egyértelműen azt mutatjuk, hogy nem akarunk Sátán gonosz világának része lenni. Azt bizonyítjuk ezzel, hogy csak ideiglenes lakosok vagyunk benne. Inkább Isten igazságos új világában szeretnénk állandó lakosok lenni, és ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk.

HELYES VISELKEDÉS

11–12. Hogyan tekintik olykor a külföldieket, és mit gondolnak néhányan Jehova Tanúiról?

11 Péter a 12. versben továbbá ezt írja arról, hogy mit jelent az, hogy a keresztények ideiglenes lakosok: „Őrizzétek meg jónak a viselkedéseteket a nemzetek között, hogy amiben ellenetek beszélnek mint gonosztevők ellen, abban – jó cselekedeteitek eredményeként, melyeknek szemtanúi – dicsőítsék az Istent az ő szemléjének napján.” A külföldieket, akik ideiglenes lakosok egy idegen országban, időnként bírálják. Talán még gonosztevőnek is tekintik őket, csupán amiatt, hogy különböznek az ott élőktől. A beszédük, a viselkedésük, az öltözködésük, sőt még a külsejük is különbözhet a többi emberétől. De amikor jót tesznek, vagyis jónak őrzik meg a viselkedésüket, alaptalannak bizonyulnak az őket ért bíráló megjegyzések.

12 Ehhez hasonlóan az igaz keresztények is több szempontból különböznek sok körülöttük élő embertől, például abban, hogy miről beszélgetnek, vagy milyen kikapcsolódást választanak. Továbbá az emberek gyakran felismerik őket arról, hogy másképp öltözködnek. Ezek miatt a különbségek miatt a félretájékoztatott személyek időnként ellenük beszélhetnek. Mások viszont elismerően vélekedhetnek róluk az életmódjuk miatt.

13–14. Mit jelent az, hogy „a bölcsességet igazságosnak bizonyítják a cselekedetei”? Mondj példát!

13 Igen, a helyes viselkedés megcáfolhatja a jogtalan kritikákat. Még Jézust is megvádolták, pedig ő volt az egyetlen olyan ember, aki tökéletesen hűséges volt Istenhez. Néhányan azt mondták róla, hogy „nagyétkű ember, és a borivás rabja, adószedők és bűnösök barátja”. De az Istennek végzett szolgálata során megmutatkozó bölcsessége alaptalannak bizonyította ezeket a hamis vádakat. „A bölcsességet igazságosnak bizonyítják a cselekedetei” – mondta Jézus (Máté 11:19). Ez ma is így van. Például a németországi Seltersben található Bétel közelében élők közül néhányan furcsának tartják, ahogyan a Bétel-család tagjai élnek. De a település polgármestere szót emelt az érdekükben: „Jehova Tanúi sajátos életet élnek ott, ám semmilyen módon sem zavarják a többi lakost.”

A bibliai igazság egységessé teszi ezt az orosz családot

14 Hasonló volt a helyzet nemrégiben a Moszkvában élő Jehova Tanúival kapcsolatban is. Hamisan megvádolták őket több gonosztettel is. Majd 2010 júniusában az Emberi Jogok Európai Bírósága a franciaországi Strasbourgban a következőképpen döntött: „A bíróság úgy találja, hogy [Moszkva] indokolatlanul korlátozta a kérelmezőknek a vallásszabadsághoz és a gyülekezés szabadságához való jogát. A belföldi bíróságok nem szolgáltattak »nyomós és elegendő« bizonyítékot arra, hogy a kérelmező közössége szétszakítja a családokat . . . , arra bujtogatja a követőit, hogy öngyilkosságot kövessenek el, vagy hogy utasítsák el az orvosi kezelést . . . [Ezért] a belföldi bíróságok által hozott ítélet túlzottan szigorú a belföldi törvények rugalmasságának hiánya miatt, és aránytalan, bármilyen jogos cél vezérelte is [ezeket a bíróságokat].”

HELYÉNVALÓ ALÁRENDELTSÉG

15. Milyen bibliai alapelvet követnek az igaz keresztények világszerte?

15 Jehova Tanúi Moszkvában, és valójában világszerte, eleget tesznek egy másik keresztényi követelménynek, melyre Péter utalt. Ezt írta: „Rendeljétek alá magatokat minden emberi teremtésnek az Úrért: akár királynak, mint aki feljebbvaló, akár kormányzóknak” (1Pét 2:13, 14). Bár az igaz keresztények nem alkotják részét ennek a gonosz világnak, Pál utasításával összhangban készségesen alárendelik magukat a kormányhatóságoknak, melyek „a maguk viszonylagos állásában” állnak fenn. (Olvassátok fel: Róma 13:1, 5–7.)

16–17. a) Mi bizonyítja, hogy nem állunk szemben a kormányzatokkal? b) Mit ismer el néhány politikai vezető?

16 Noha Jehova Tanúi ideiglenes lakosként viselkednek a jelenlegi rendszerben, nem folytatnak csendes tüntetést, illetve nem avatkoznak bele abba, hogy mások milyen döntést hoznak politikai vagy társadalmi kérdésekben. Néhány vallási csoporttal ellentétben Jehova Tanúi nem folynak bele a politikába. Nem akarnak beleszólni a polgári hatóságok döntéseibe. Teljesen alaptalan az a feltevés, hogy megpróbálják megzavarni a közrendet vagy aláásni a kormány hatalmát.

17 Péternek azzal a tanácsával összhangban, hogy „a királyt tiszteljétek”, a keresztények engedelmeskednek a köztisztviselőknek, és ezáltal kellő tiszteletet mutatnak irántuk (1Pét 2:17). A tisztviselők időnként elismerik, hogy valójában nincs okuk tartani Jehova Tanúitól. Például Steffen Reiche német politikus, aki korábban Brandenburg tartomány egyik minisztere volt, később pedig a német parlament tagja lett, ezt mondta: „Jehova Tanúinak a táborokban és a börtönökben tanúsított magatartása olyan erényeket testesít meg, melyek napjainkban éppolyan elengedhetetlenek egy demokratikus jogállam fennmaradásához, mint a múltban voltak, nevezetesen az SS-szel szemben tanúsított állhatatosságuk és a fogolytársaik iránti emberiességük. Tekintettel arra, hogy növekszik a külföldiekkel és a más politikai vagy más világnézetet valló személyekkel szembeni brutalitás, ezek az erények országunk minden állampolgára számára nélkülözhetetlenek.”

SZERESSÜK A TESTVÉREK EGÉSZ KÖZÖSSÉGÉT

18. a) Miért természetes számunkra, hogy szeretjük a testvéreink egész közösségét? b) Mit mondtak néhányan Jehova Tanúiról?

18 Péter apostol ezt írta: „a testvérek egész közösségét szeressétek, az Istent féljétek” (1Pét 2:17). Jehova Tanúi egészséges félelmet éreznek, nehogy Isten nemtetszését vonják magukra, és ez szintén arra ösztönzi őket, hogy az akaratát cselekedjék. Boldogok, hogy egy olyan világméretű testvériség tagjai lehetnek, melyben mindenkinek az a vágya, hogy Jehovát szolgálja. Ezért teljesen természetes számukra, hogy „a testvérek egész közösségét” szeretik. Ez a testvéri szeretet, mely oly ritka napjaink önző társadalmában, időnként meglepi azokat, akik nem Jehova Tanúi. Például egy amerikai utazási irodánál dolgozó idegenvezető meglepődve tapasztalta, hogy milyen szeretettel és segítőkészen bántak a Tanúk a külföldi küldöttekkel a 2009-ben Németországban megtartott nemzetközi kongresszuson. Azt mondta, hogy amióta csak idegenvezetőként dolgozik, sosem látott még ehhez foghatót. Később az egyik Tanú megjegyezte: „Végig meglepettség és lelkesedés érződött a hangján, amikor rólunk beszélt.” Te is hallottál már hasonlóképpen nyilatkozni olyanokat, akik megfigyelték a Tanúk viselkedését valamelyik kongresszuson, melyen te is jelen voltál?

19. Mi legyen az elhatározásunk, és miért?

19 Jehova Tanúi többek között a fent említett módokon bizonyítják, hogy valóban ideiglenes lakosok Sátán jelenlegi rendszerében. Örömmel teszik ezt, és eltökéltek abban, hogy továbbra is ideiglenes lakosok maradnak. Jó okuk van szilárdan abban reménykedni, hogy hamarosan Isten igazságos új világának állandó lakosai lesznek. Biztosan te is nagyon várod már ezt.

^ 9. bek. Felhasználva az Újszövetség – Egyszerű fordítás. Copyright © 2003 World Bible Translation Center, Inc., engedélyével.