1956-ban születtem nyitott hátgerinccel. Az idegi károsodás miatt nehezen tudok járni, és más súlyos egészségi gondjaim is vannak.

Nem sokkal a születésem előtt egy misszionárius házaspár tanulmányozni kezdte a Bibliát a szüleimmel. Gyermekkoromban csak néhány Jehova Tanúja élt elszórtan a szülővárosomban, a namíbiai Usakosban. Mivel a városban nem volt gyülekezet, az összejöveteleket családi körben tartottuk meg. Hétéves koromban urostoma műtétet hajtottak végre rajtam, vagyis nyílást alakítottak ki a hasfalamon, hogy a vizelet kiürülhessen a szervezetemből. Tizennégy évesen epilepsziás lettem. Mivel az otthonunktól nagyon messze volt a középiskola, és a szüleim állandó segítségére szorultam, nem tudtam befejezni a tanulmányaimat.

De nem keseredtem el. Kitűztem célul, hogy megerősítem a Jehovával ápolt kapcsolatomat. Abban az időben még sok kiadványunk nem volt lefordítva afrikaansra, az anyanyelvemre. Ezért megtanultam angolul, hogy tanulmányozhassam a könyveinket. Idővel hírnök lettem, 19 éves koromban pedig megkeresztelkedtem. A következő négy év sok nehézséget hozott, mind egészségileg, mind érzelmileg. Mivel arrafelé, ahol laktunk, az emberek jól ismerik egymást, féltem a véleményüktől, és ez visszatartott attól, hogy buzgón prédikáljak.

A húszas éveim elején Namíbiából a Dél-afrikai Köztársaságba költöztünk. Csodálatos élmény volt, hogy végre egy gyülekezet tagja lehettem. De sajnos újból meg kellett műteni, ezúttal colostoma műtéten estem át (vastagbél kivezetése).

Nem sokkal később a körzetfelvigyázó az úttörőszolgálatról tartott előadást, és a szavai nagy hatással voltak rám. Tudtam, hogy a helyzetem korántsem rózsás, de Jehova számtalanszor átsegített a nehézségeken. Ezért jelentkeztem általános úttörőnek. Ám az egészségem miatt a vének nem hagyták jóvá a jelentkezésemet.

Ennek ellenére elhatároztam, hogy a tőlem telhető legtöbbet fogom tenni a szolgálatban. Az édesanyám és mások támogatásával sikerült hat hónapon át annyi időt fordítanom a prédikálómunkára, mint az úttörőknek. Ez nem hagyott kétséget afelől, hogy szilárd az elhatározásom, és hogy a betegségem nem jelent leküzdhetetlen akadályt. Ismét jelentkeztem hát úttörőnek, és ezúttal jóváhagyták a jelentkezésemet. 1988. szeptember 1-jén kezdtem el az általánosúttörő-szolgálatot.

Úttörőként folyamatosan érzem Jehova támogatását. Ez a szolgálat védelem a számomra, erőt ad, és közelebb visz Jehovához, mivel nem a problémáimra összpontosítok, hanem arra, hogy segítsek másoknak megismerni az igazságot. Leírhatatlanul örülök annak, hogy már sokaknak segíthettem Jehova szolgájává válni.

Bár az állapotom labilis, Jehova napról napra hordozza terheimet (Zsolt 68:19). Nem pusztán elviselhetővé, hanem egyenesen boldoggá teszi számomra az életet.