TÖBB MINT tízezer hírnök járta be szerte az Egyesült Államokat 1929 augusztus végén és szeptember elején. Mindössze kilenc nap alatt negyedmillió könyvet és füzetet juttattak el az emberekhez. A hírnökök között majd ezer kolportőr is volt. A számuk 1927 és 1929 között hihetetlen mértékben megnőtt, háromszor annyi lett, ahogy arról a Bulletin * beszámolt.

A gazdasági élet 1929 végén összeomlott. A New York-i tőzsdén 1929. október 29-én az árak a mélybe zuhantak. A fekete keddként elhíresült nap eseményei pánikhangulatot keltettek, és az egész világot gazdasági válságba sodorták. Több ezer bank tönkrement, a földeket nem művelték meg, hatalmas gyárak zárták be a kapuikat, a munka nélkül maradtak száma pedig milliókra rúgott. Az USA-ban 1933-ban volt olyan nap, hogy 1000 házat is elárvereztek.

Hogyan boldogultak a kolportőrök, vagyis úttörők ezekben a válságos időkben? Például úgy, hogy az autójuk egyben az otthonuk is volt. A lakókocsikra nem kellett adót és bérleti díjat fizetni, így sok úttörőnek minimálisra csökkentek a költségei, és folytatni tudta a szolgálatát. * A kongresszusok idején a „guruló ház” ingyenes hotelszobaként működött. A Bulletinben 1934-ben javaslatot adtak egy ilyen kicsi, de komfortos otthon megtervezéséhez. Részletesen megadták, hogyan lehet hőszigeteléssel, vízvezetékkel, főzőlappal, összecsukható ággyal ellátott lakókocsit építeni.

A leleményes hírnökök a világon mindenütt belefogtak a „guruló otthonok” építésébe. „Noé sem volt jártas a bárkaépítésben, mint ahogyan én sem a lakókocsi készítésében” – mondta Victor Blackwell. Ennek ellenére Victor sikerrel járt.

Avery és Lovenia Bristow-nak is lakókocsija volt. „Olyan voltam, mint egy teknősbéka. Az otthonom mindig velem volt” – mondta Avery. A Bristow házaspár együtt végezte az úttörőszolgálatot Harvey és Anne Conrow-val. Conrow-ék lakókocsija kátránypapírral volt borítva. Ahányszor csak továbbköltöztek, elhagytak belőle egy-egy darabot. Avery így mesélt a Conrow házaspárról és két fiáról: „Azelőtt, sőt azóta sem látott még senki az övékéhez fogható kocsit, de olyan boldog családot sem, mint ők.” Harvey Conrow ezt írta: „Semmiben sem szenvedtünk hiányt. Bizakodóan végeztük a szolgálatot, mert tudtuk, hogy Jehova szeretettel gondoskodik rólunk.” Később mind a négyen részt vettek a Gileád Iskolán, és Peruba kaptak misszionáriusi kinevezést.

A Battaino család is együtt végezte az úttörőszolgálatot. Amikor Guisto és Vincenza megtudták, hogy gyermekük lesz, átalakítottak egy 1929-es Ford A-modellt. Mivel korábban sátorban laktak, az új otthonuk egyenesen „luxushotelnek tűnt”. Kislányukkal együtt továbbra is azt a munkát  végezték, amit igazán szerettek, prédikáltak az Egyesült Államokban élő olasz embereknek.

Sokan kedvezően fogadták a jó hírt, de mivel szegények voltak és munkanélküliek, ritkán tudtak pénzt adni a bibliai kiadványokért. Azt adták cserébe a javaikból, amit tudtak. Később két úttörő összeírta, mi mindent kapott. A lista, melyre 64-féle tétel került, olyan volt, „mint valamiféle vegyesbolti leltár”.

Fred Anderson találkozott egy földművessel, aki több könyvünket is szerette volna megkapni, és cserébe egy szemüveget adott, amely valaha az édesanyjáé volt. A következő farmon a házigazda azt mondta, szívesen olvasná a kiadványainkat, de nincsen szemüvege. Fred odaadta neki a szomszédtól kapott szemüveget. A férfinak pont jó volt, és örömmel adott adományt érte és a könyvekért.

Herbert Abbottnak volt egy hordozható tyúkketrec a kocsijában. Ha kapott három-négy csirkét, elvitte a piacra, eladta, és a pénzből megtankolt. „Hogy voltak-e szűkös időszakok, amikor alig volt pénzünk? Hát persze, de nem engedtük, hogy ez megállítson minket. Ha volt benzin a kocsiban, akkor elmentünk prédikálni, bíztunk Jehovában” – írta Herbert.

Jehova szolgái azért tudták átvészelni ezeket a nehéz időket, mert Istenükre támaszkodtak, és eltökéltek voltak. Például egy nagy viharban Maxwell és Emmy Lewis épphogy csak életben maradtak. Alighogy kimenekültek a lakókocsiból, rádőlt egy fa, és kettévágta. Maxwell ezt mondta: „Ezek nem akadályok, pusztán kellemetlenségek voltak, sosem fordult meg a fejünkben, hogy felhagyjunk a szolgálattal. Sok munka várt még ránk, és nem akartuk félbehagyni.” Szerető barátaik segítségével az elszánt Maxwell és Emmy újjáépítette „guruló otthonát”.

Jehova több millió buzgó szolgáját a mostani nehéz időkben is ilyen önfeláldozó szellem jellemez. Csakúgy, mint a korai úttörők, mi is eltökéltek vagyunk, hogy folytatjuk a prédikálómunkát mindaddig, amíg Jehova azt nem mondja, hogy elég.