1. Milyen áldozatokat hoznak az emberek, és miért?

AZ EMBEREK szívesen hoznak áldozatot azért, ami fontos nekik. A szülők nem kímélik magukat, ha a gyermekeikről van szó, az idejüket és pénzüket is szívesen fordítják rájuk. A fiatal atléták annak reményében, hogy majd az olimpián képviselhetik az országukat, nem a barátaikkal játszanak és szórakoznak, hanem fáradhatatlanul edzenek nap mint nap, órákon át. Jézus is áldozatokat hozott azért, amit fontosnak tartott. Az erejét Isten Királyságának a támogatására használta fel, és nem arra, hogy fényűző életet éljen, vagy hogy családot alapítson (Máté 4:17; Luk 9:58). A követői is minden tőlük telhetőt megtettek Isten Királyságáért, mivel a Királyságnál semmi sem volt fontosabb a számukra (Máté 4:18–22; 19:27). Ezért hát, tegyük fel magunknak a kérdést: „Mi az, ami nekünk fontos?”

2. a) Milyen áldozatokat kell feltétlenül meghoznia minden igaz kereszténynek? b) Milyen további feladatokat tudnak némelyek vállalni?

² Vannak áldozatok, melyeket az igaz keresztényeknek feltétlenül meg kell hozniuk azért, hogy jó kapcsolatban maradjanak Jehovával. Időt kell szánniuk arra, hogy imádkozzanak, olvassák a Bibliát, családi imádatot tartsanak, részt vegyenek az összejöveteleken és a szántóföldi szolgálatban (Józs 1:8; Máté 28:19, 20; Héb 10:24, 25). * Erőfeszítéseiknek és Jehova áldásának köszönhetően a prédikálómunka egyre kiterjedtebb, és sokan özönlenek „Jehova házának [hegyére]” (Ézs 2:2). Sok testvér ezenfelül is vállal áldozatot a Királyságért: a Bételben dolgozik, kongresszusi  és Királyság-termeket épít, kongresszusokat szervez, vagy katasztrófák utáni segélyakciókban vesz részt. Ezek a pluszfeladatok nem szükségesek az örök élet elnyeréséhez, ám elengedhetetlenek ahhoz, hogy Jehova munkája előrehaladjon.

3. a) Mit tapasztalunk, ha áldozatokat hozunk a Királyságért? b) Milyen kérdéseken gondolkodjunk el?

³ Sosem volt még akkora szükség a Királyság támogatására, mint napjainkban. Öröm látni, hogy sokan készségesen hoznak áldozatokat Jehováért. (Olvassátok fel: Zsoltárok 54:6.) Miközben Isten Királyságának eljövetelét várjuk, sok örömet tapasztalunk, ha nagylelkűek vagyunk (5Móz 16:15; Csel 20:35). Ezért hát nézzünk őszintén magunkba, és gondolkodjunk el a következő kérdéseken: „Tudnánk még több áldozatot hozni a Királyságért? Hogyan használjuk fel az időnket, pénzünket, erőnket és képességeinket? Miről nem szabad megfeledkeznünk?” Ahhoz, hogy nagyobb örömmel szolgáljuk Jehovát, nézzük meg, mit tanulhatunk az izraeliták önkéntes felajánlásaiból.

4. Miért ajánlottak fel áldozatokat az izraeliták?

⁴ Az ókori izraelitáknak áldozatokat kellett bemutatniuk azért, hogy Jehova megbocsássa a bűneiket, és hogy elnyerjék a tetszését. Voltak kötelező és önkéntes áldozatok (3Móz 23:37, 38). Önkéntes áldozat, vagyis Jehovának szánt ajándék volt például az égő áldozat. Salamon templomának a felavatásakor például a király és a nép bőkezűen mutatott be áldozatokat Jehovának (2Krón 7:4–6).

5. Mire adott lehetőséget Jehova azoknak, akik szegények voltak?

⁵ Jehova szeretettel figyelembe vette, hogy nem tud mindenki ugyanannyit adni, ezért csak annyit kért az izraelitáktól, amennyire lehetőségük volt. A törvénye előírta, hogy állatokat áldozzanak fel, és a vérüket folyassák ki. Ezek az áldozatok „az eljövendő jó dolgok árnyéka” voltak. Azt jelképezték, mi valósul majd meg a Fiának, Jézusnak köszönhetően (Héb 10:1–4). Viszont Jehova nem volt merev ennek a törvénynek az alkalmazásában. Például ha valaki nem tudott kost vagy kecskét áldozni, elég volt gerlét adnia. Így  még a szegények is boldogan vittek ajándékot Jehovának (3Móz 1:3, 10, 14; 5:7). Habár Jehova különböző állatokat is elfogadott, két dolgot mindenképpen elvárt az önkéntes felajánlóktól.

6. Mit vártak el azoktól, akik áldozatot ajánlottak fel Jehovának, és miért kellett ezt komolyan venni?

⁶ A felajánlóktól egyrészt elvárta, hogy a tőlük telhető legjobbat adják. Jehova azt mondta a nemzetnek, hogy minden felajánlásnak épnek kell lennie, különben „nem talál [tetszésére]” (3Móz 22:18–20). A sérült állatot nem fogadta el. Másrészt a felajánlóknak meg kellett felelniük a Törvény tisztaságra vonatkozó előírásainak is. Ha valaki nem volt tiszta, az ajándékát csak azután vihette Jehova elé, hogy bűnért vagy vétkességért való áldozatot mutatott be (3Móz 5:5, 6, 15). Ezt nagyon komolyan kellett venni. Ha valaki tisztátalanul fogyasztott a közösségi áldozatból, melynek egyik fajtája az önkéntes felajánlás volt, Jehova törvénye szerint meg kellett halnia (3Móz 7:20, 21). Ha viszont a felajánló tisztán állt Jehova elé, és az áldozata is ép volt, öröm és elégedettség hatotta át. (Olvassátok fel: 1Krónikák 29:9.)

7–8. a) Milyen örömben van részük azoknak, akik áldozatokat hoznak a Királyságért? b) Mivel tudjuk támogatni Jehova munkáját?

⁷ Jehova nagy örömére ma is sokan ajánlanak fel neki ajándékokat. A testvérekért végzett, áldozatkész munka sok áldással jár. Egy testvér, aki Királyság-termek építésében és természeti katasztrófák helyszínein segít, azt mondja, hogy nehéz szavakkal kifejeznie, mennyire boldoggá teszi, hogy segíthet a testvéreinek. Így beszél erről: „Amikor látom a boldogságot és értékelést a testvéreken és testvérnőkön, miután belépnek az új Királyság-terembe, vagy miután segítséget kapnak egy természeti katasztrófa után, úgy érzem, érdemes volt keményen dolgoznom, és áldozatokat hoznom.”

⁸ Jehova modern kori szervezete mindig is kereste a lehetőséget, hogyan támogathatja Jehova munkáját. 1904-ben C. T. Russell testvér ezt írta: „Mindenkinek úgy kell tekintenie magát, mint akit az Úr a saját ideje, befolyása, pénze és más egyéb sáfáraként nevezett ki, és mindegyikőjüknek arra kell törekednie, hogy a legjobb képessége szerint használja fel ezeket a talentumokat a Mester  dicsőségére.” Nem könnyű áldozatokat hozni a Királyságért, ám Jehova gazdagon megáld érte (2Sám 24:21–24). Hogyan használhatnánk fel még jobban azt, amink van?

9. Hogyan segít Jézusnak a Lukács 10:2–4-ben található tanácsa, hogy jól használjuk fel az időnket?

⁹ Az időnk. Sok időt és erőfeszítést követel a kiadványaink fordítása, nyomtatása, az imádati helyek felépítése, a kongresszusok szervezése, a katasztrófák utáni helyreállítás, és még sorolhatnánk a sok egyéb nélkülözhetetlen tennivalót. Mivel a napjaink csupán 24 órából állnak, Jézus egyik alapelve a segítségünkre lehet. Amikor kiküldte a tanítványait a szolgálatba, ezt mondta nekik: „senkit ne öleljetek meg üdvözlésképpen az úton” (Luk 10:2–4). Miért utasította erre Jézus a követőit? Egy bibliatudós megjegyzi: „A köszönés a keleti emberek körében nem csupán fejbiccentésből vagy kéznyújtásból állt, ahogyan az nálunk szokás. Köszönéskor jó néhányszor megölelték egymást, meghajoltak, sőt, az egész testükkel a földre borultak. Mindez sok időt igényelt.” Jézus nem arra ösztönözte a tanítványait, hogy udvariatlanok legyenek. Inkább azt szerette volna megértetni velük, hogy mivel korlátozott az idejük, jól kell felhasználniuk, és a fontosabb dolgokra kell fordítaniuk (Ef 5:16). Kétségkívül nekünk is segít ez az alapelv, hogy még több időt fordíthassunk a Királyság támogatására.

10–11. a) Többek között hogyan használják fel az adományainkat a világméretű munkára? b) Hogyan segíthet nekünk az 1Korintusz 16:1, 2-ben található alapelv?

¹⁰ A pénzünk. Sok pénz szükséges ahhoz, hogy végezni tudjuk a világméretű munkánkat. Több tízmillió dollárt költünk évente az utazófelvigyázók, a különleges úttörők és a misszionáriusok költségeinek fedezésére. 1999 óta több mint 24 500 Királyság-termet építettünk fel olyan országokban, ahol a testvéreknek korlátozott az anyagi helyzetük, és még közel 6400 teremre van szükség. Minden hónapban majd 100 millió példányt nyomtatunk Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratból. Mindezt az önkéntes adományoknak köszönhetően tudjuk megvalósítani.

¹¹ Ha hozzájárulást szeretnénk adni, érdemes figyelembe vennünk azt az alapelvet, melyet Pál apostol írt le. (Olvassátok fel: 1Korintusz 16:1, 2.) Ihletés alatt arra ösztönözte a korintuszi testvéreket, hogy ne várjanak a hét végéig azzal, hogy lássák, mennyi pénzük maradt, hanem már a hét elején tegyenek félre valamennyit a lehetőségeikhez mérten. Csakúgy, mint az első században, a testvérek napjainkban is előre átgondolják, hogy a körülményeikhez képest mennyi hozzájárulást tudnak adni (Luk 21:1–4; Csel 4:32–35). Jehova nagyra értékeli a nagylelkűségüket.

12–13. Mi tart vissza egyeseket attól, hogy támogassák Jehova munkáját, de milyen segítségre számíthatnak?

¹² Az erőnk és a képességeink. Jehova segít nekünk, ha az erőnket és a képességeinket a Királyság javára használjuk fel. Megígérte, hogy felemel minket, ha elfáradunk (Ézs 40:29–31). Éreztük már úgy, hogy mások alkalmasabbak egy feladat végzésére, mint mi, mert jobb adottságaik vannak? Ne felejtsük el, Jehova bárkinek erősíteni tudja a képességeit, csakúgy, mint Bécalel és Oholiáb esetében tette (2Móz 31:1–6). (Lásd a képet a cikk elején.)

¹³ Jehova arra kér minket, ne hagyjuk, hogy bármi is megakadályozzon abban, hogy a tőlünk telhető legjobbat adjuk (Péld 3:27). A templom újjáépítésének idején felszólította a Jeruzsálemben élő zsidókat, hogy gondolják át, mit tesznek  azért, hogy előrehaladjon az építkezés (Agg 1:2–5). A zsidóknak nem Jehova munkája volt a legfontosabb. Nekünk is át kell gondolnunk, hogy azt tartjuk-e fontosnak, amit Jehova. Vizsgáljuk meg magunkat, és tegyük meg a szükséges változtatásokat, hogy ezekben az utolsó napokban a lehető legjobban támogathassuk Jehova munkáját!

14–15. a) Miért példaértékű az, amit a szegénységben élő testvéreink tesznek? b) Mire érezzünk késztetést?

¹⁴ Sokan nehéz körülmények közt és szegénységben élnek. Szervezetünknek az a célja, hogy „ellensúlyozza” a szegény országokban élő testvéreink hiányát (2Kor 8:14). Ám még őket is boldoggá teszi, ha anyagi javaikkal támogathatják a Királyságot, és Jehovát is öröm tölti el, ha az ilyen testvérek lelkesen adakoznak (2Kor 9:7).

¹⁵ Egy nagyon szegény afrikai országban a testvérek el szoktak keríteni egy kis részt a kertjükben. Az ott termett növények eladásából befolyt összeget Jehova szervezetének adományozzák. Ebben az országban tervbe vették egy Királyság-terem építését. A testvéreknek nagyon nagy szükségük volt a teremre, és szerettek volna részt venni az építkezésben, viszont megtudták, hogy a munkálatokra a vetési időszak kellős közepén fog sor kerülni. Mit tettek? Napközben az építkezésen dolgoztak, este pedig kimentek a földekre vetni. Micsoda önfeláldozás! Eszünkbe jutnak róluk az első századi, Makedóniában élő testvérek. „Mélységes szegénységük” ellenére könyörögtek Pálnak, hadd küldjenek ők is adományt a testvéreiknek (2Kor 8:1–4). Bárcsak mindannyian arra vágynánk, hogy „annyi ajándékot adjon [kezünk], amennyire megáldotta Jehova”! (Olvassátok fel: 5Mózes 16:17.)

16. Hogyan lehetnek az áldozataink elfogadhatóak Jehova szemében?

¹⁶ De van valami, amiről nem szabad megfeledkeznünk. Csakúgy, mint az ókori izraelitáknak, nekünk is vigyáznunk kell, hogy a felajánlásunk elfogadható legyen Isten szemében. A családunk és Jehova szolgálata egyaránt fontos, egyiket sem hanyagolhatjuk el. Miközben az időnket és a javainkat mások támogatására fordítjuk, gondoskodnunk kell a családunk fizikai szükségleteiről, és erősítenünk kell a hitüket. Ha elhanyagoljuk a családunkat, „aszerint [adunk, amink] nincs”. (Olvassátok fel: 2Korintusz 8:12.) Emellett a saját hitünket is erősítenünk kell (1Kor 9:26, 27). Ám abban biztosak lehetünk, hogy ha alkalmazzuk a bibliai alapelveket, a Királyságért hozott áldozataink elfogadhatóak lesznek Jehova szemében, minket pedig boldoggá és elégedetté tesznek.

17–18. Mit érzünk azok iránt, akik áldozatokat hoznak a Királyságért, és min gondolkodjunk el mindannyian?

¹⁷ Sok testvér és testvérnő készséggel vállalkozik arra, hogy áldozatokat hozzon a Királyságért, úgymond „[kiöntetnek], mint egy italfelajánlás” (Fil 2:17). Szívből értékeljük a nagylelkűségüket. A Jehova munkájában tevékeny részt vállaló testvérek feleségei és gyermekei is őszinte dicséretet érdemelnek az önfeláldozásukért.

¹⁸ Bőven van tennivaló Jehova szolgálatában. Ezért gondoljuk át, és beszéljük meg Jehovával, hogyan tudnánk a legjobban kivenni a részünket ebből a munkából. Biztosak lehetünk benne, hogy már most is sok áldás vár ránk, „az eljövendő világrendszerben” pedig még annál is több (Márk 10:28–30).