Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A várva várt menyegző

A várva várt menyegző

„Örvendezzünk és felettébb örüljünk. . . mert elérkezett a Bárány menyegzője, és felesége felkészült” (JEL 19:7)

1–2. a) Kinek a menyegzője szerez majd különösen nagy örömet az égben? b) Milyen kérdéseket fogunk megvizsgálni?

AZ ESKÜVŐKET mindig hosszas készülődés előzi meg. Most egy nagyon különleges esküvőről lesz szó, egy királyi esküvőről, melynek előkészületei már körülbelül 2000 éve tartanak. A menyegző napja már nagyon közel van. A vőlegény és a menyasszony egybekelésekor boldog zeneszó tölti majd be a király palotáját, és az égi seregek ezeket a szavakat zengik: „Dicsérjétek Jahot, mert Jehova, a mi Istenünk, a Mindenható, királyként uralkodni kezdett. Örvendezzünk és felettébb örüljünk, és neki adjuk a dicsőséget, mert elérkezett a Bárány menyegzője, és felesége felkészült” (Jel 19:6, 7).

2 A Bárány, akinek ilyen örömteli menyegzője lesz az égben, nem más, mint Jézus Krisztus (Ján 1:29). Milyen ruhában jelenik meg az esküvőn? Ki a menyasszonya, és hogyan készítik fel a menyegzőre? Mikor lesz az esküvő? Vajon csak az égiek fognak ennek örülni, vagy azok számára is ünnep lesz, akik a földi örök életben reménykednek? Folytassuk töretlen lelkesedéssel a 45. zsoltár vizsgálatát, és megkapjuk a válaszokat.

 ÖLTÖZETE KELLEMES ILLATOT ÁRASZT

3–4. a) Milyen a vőlegény ruhája, és mi fokozza az örömét? b) Ki „a királyné”, és kik a „királyok leányai”?

3 (Olvassátok fel: Zsoltárok 45:8, 9.) A vőlegény, Jézus Krisztus fenséges királyi ruhában jelenik meg az esküvőn. Öltözetének olyan kellemes az illata, mint a legkiválóbb illatszereké, például a mirháé és a kassziáé. Ezek az illatos anyagok az Izraelben használt szent felkenetési olaj összetevői közé tartoztak (2Móz 30:23–25).

4 A vőlegény örömét csak fokozza az égi palotát betöltő, gyönyörű muzsikaszó. „A királyné” is osztozik örömében, ő Isten szervezetének égi részét jelképezi. És kik a „királyok leányai”? A szent angyalok, akik Isten szervezetének égi részéhez tartoznak. Az égi seregek ezt éneklik: „Örvendezzünk és felettébb örüljünk. . . mert elérkezett a Bárány menyegzője”.

A MENYASSZONYT FELKÉSZÍTIK A MENYEGZŐRE

5. Ki a menyasszony?

5 (Olvassátok fel: Zsoltárok 45:10, 11.) Most már tudjuk, ki a vőlegény, de vajon ki a menyasszony? Ő nem egy szó szerinti menyasszony, hanem a 144 000 egészét, a felkent keresztények gyülekezetét szemlélteti, melynek Jézus Krisztus a feje. (Olvassátok fel: Efézus 5:23, 24.) A felkentek együtt fognak uralkodni Jézussal a messiási Királyságban (Luk 12:32). „Követik a Bárányt, bárhová megy is” (Jel 14:1–4). Mivel a menyasszony feleségül megy a Bárányhoz, vele lesz égi lakhelyén (Jel 21:9; Ján 14:2, 3).

6. Miért szólítja a zsoltáríró a menyasszonyt a király leányának, és miért kéri tőle, hogy feledje el népét?

6 A zsoltáríró a menyasszonyt egyszer úgy szólítja meg, hogy „ó, leány”, később pedig úgy hívja, hogy „a király leánya” (Zsolt 45:13). Ki ez a király? Jehova, hiszen ő a gyermekeivé fogadja a felkenteket (Róma 8:15–17). Mivel a menyasszony az égben fog élni, a zsoltáríró erre szólítja fel: „Feledd el népedet és atyádnak házát.” Igen, a felkenteknek fontos megfogadniuk a következőket: „Elméteket mindig az odafent levőkre, és ne a földön levőkre összpontosítsátok” (Kol 3:1–4).

7. a) Hogyan készíti fel Krisztus a menyasszonyát? b) Hogyan tekint a menyasszony a vőlegényre?

7 A menyasszony felkészítése az égi menyegzőre már évszázadok óta tart. Pál apostol kifejtette, milyen szerepe van ebben Krisztusnak: „szerette a gyülekezetet, és odaadta magát érte, hogy megszentelje azt, megtisztítva a víznek fürdőjével a szó által, hogy maga elé állítsa a gyülekezetet annak pompájában úgy, hogy ne legyen azon szennyfolt vagy ránc vagy bármi efféle, hanem hogy szent és szeplő nélküli legyen” (Ef 5:25–27). A Korintuszban élő felkenteknek ezt írta: „féltékeny vagyok értetek Isten szerinti féltékenységgel, mivel személyesen ígértelek benneteket feleségül e g y férjnek, hogy mint tiszta szüzet mutassalak be titeket a Krisztusnak” (2Kor 11:2). Mivel a menyasszony tisztán és elfogadhatóan imádja Istent, a vőlegény, Jézus Krisztus szépnek tartja őt. A menyasszony pedig urának tekinti a vőlegényt, és meghajol leendő férje előtt.

A MENYASSZONY A KIRÁLY ELÉ VITETIK

8. Miért mondja azt a zsoltáríró, hogy a menyasszony „dicsőséggel teljes”?

8 (Olvassátok fel: Zsoltárok 45:13, 14a.) A menyasszony „dicsőséggel teljes”,  vagyis a királyi menyegzőn a férje számára felékesítve jelenik meg. A Jelenések 21:2 a menyasszonyt egy városhoz, az Új Jeruzsálemhez hasonlítja, melyről még ezt is olvashatjuk: „Isten dicsősége volt rajta. Úgy ragyogott, mint egy igen értékes drágakő, mint egy kristálytisztán ragyogó jáspiskő” (Jel 21:10, 11). János részletesen is leírja, milyen szép az Új Jeruzsálem (Jel 21:18–21). Nem is csoda, hogy a zsoltáríró azt mondja a menyasszonyról, hogy „dicsőséggel teljes”. És ez így van jól, hiszen a királyi menyegzőre nem máshol, hanem az égben kerül sor.

9. Melyik király elé viszik a menyasszonyt, és milyen ruhában?

9 A menyasszonyt a vőlegény elé, a messiási Királyság királya elé viszik. A vőlegény felkészítette menyasszonyát, „megtisztítva [őt] a víznek fürdőjével a szó által”. Menyasszonya „szent és szeplő nélküli” (Ef 5:26, 27). A menyasszony ruhája is alkalomhoz illő: „öltözékét aranyhímzések díszítik. Szőtt ruhában vitetik a király elé.” „Megadatott neki, hogy [a Bárány menyegzőjére] fényes, tiszta, finom lenvászonba öltözzön, mert a finom lenvászon a szentek igazságos cselekedeteit jelenti” (Jel 19:8).

„ELÉRKEZETT A BÁRÁNY MENYEGZŐJE”

10. Mikor kerül sor a Bárány menyegzőjére?

10 (Olvassátok fel: Jelenések 19:7.) Mikor lesz a Bárány menyegzője? Noha a Jelenések 19:7-ben az áll, hogy a Bárány „felesége felkészült” a menyegzőre, a fejezet a továbbiakban nem a menyegzőről ír, hanem a nagy nyomorúság befejező szakaszáról ad élénk leírást (Jel 19:11–21). Ezek szerint a menyegzőre még azelőtt kerül sor, hogy a király teljessé teszi a győzelmét? Nem. A Jelenések könyve nem időrendi sorrendben közli az eseményeket. A 45. zsoltár szerint a király, Jézus Krisztus először felköti a kardját, harcba indul, hogy győzelmet arasson ellenségei felett, és csak ezután kerül sor a menyegzőjére (Zsolt 45:3, 4).

11. Mi minden előzi meg a Bárány menyegzőjét?

11 Tehát a Biblia szerint az események sorrendje a következő lesz: Először „a nagy szajha”, azaz Nagy Babilon, a hamis vallás világbirodalma pusztul el (Jel 17:1, 5, 16, 17; 19:1, 2). Ezt követően Krisztus végrehajtja Isten ítéletét Sátán gonosz világának még fennálló részén. Ez lesz Armageddon, „a mindenható Isten nagy napjának [háborúja]” (Jel 16:14–16; 19:19–21). Majd Krisztus azzal teszi teljessé a győzelmét, hogy Sátánt és démonait a mélységbe veti. Így senkinek sem árthatnak többé, olyanok lesznek, mintha halottak lennének (Jel 20:1–3).

12–13. a) Mikor lesz megtartva a Bárány menyegzője? b) Kik fognak örülni az égben a menyegzőnek?

12 Krisztus jelenléte idején azok a felkentek, akik mindvégig hűségesek maradnak Istenhez, égi életre támadnak fel. Valamivel Nagy Babilon pusztulása után, de még Armageddon csatája előtt Jézus magához gyűjti az égbe a felkentek még földön lévő tagjait (1Tessz 4:16, 17). Armageddon után lesz megtartva a Bárány menyegzője. Milyen örömteli esemény lesz ez! A Jelenések 19:9 ezt írja: „Boldogok, akiket meghívtak a Bárány menyegzőjének vacsorájára.” A felkentek biztosan nagyon boldogok lesznek, és a vőlegény is nagyon örül majd, hogy társai mind vele lesznek, és jelképesen szólva együtt esznek  és isznak asztalánál a királyságában (Luk 22:18, 28–30). Ám ez a menyegző nem csak a vőlegénynek és a menyasszonynak lesz boldog alkalom.

13 Ahogy korábban már volt róla szó, az égi seregek így énekelnek: „Örvendezzünk és felettébb örüljünk, és [Jehovának] adjuk a dicsőséget, mert elérkezett a Bárány menyegzője, és felesége felkészült” (Jel 19:6, 7). De vajon Jehova földi szolgái is ünnepelnek majd ekkor?

„ÖRÖM ÉS UJJONGÁS KÖZEPETTE VONULNAK”

14. Kik a menyasszonyt kísérő „szüzek”?

14 (Olvassátok fel: Zsoltárok 45:12, 14b, 15.) Zakariás próféta megjövendölte, hogy a vég idején világszerte hálás szívvel csatlakoznak majd az emberek a szellemi Izrael maradékához. Ezt írta: „Azokban a napokban mindenféle nyelvű nemzetek közül tíz ember ragadja meg, igen, megragadja egy zsidó férfi ruhájának szárnyát, és ezt mondja: »Veletek megyünk, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!«” (Zak 8:23). A Zsoltárok 45:12-ben ez a „tíz ember” úgy van megnevezve, hogy „Tírusz leánya” és „a nép gazdagjai”. Azt is megtudjuk róluk, hogy ajándékokat visznek a felkenteknek, mert szeretnék támogatni őket, és mert segítségre van szükségük, hogy Jehovát imádhassák. 1935 óta a felkentek maradéka milliókat hozott az igazságosságra, azaz milliókkal ismertette meg az igazságot Jehováról (Dán 12:3). Ez a „tíz ember” a felkentek hű társa, és mivel megtisztítják magukat a hamis vallás minden  szennyétől, a Biblia úgy nevezi őket, hogy „szüzek”. Jehova szolgálatának szentelik az életüket, és a tetteikkel bizonyítják, hogy Jézus Krisztus hű alattvalói.

15. Hogyan támogatják a „szüzek” a felkentek még földön lévő tagjait?

15 A felkentek még földön élő tagjai nagyon hálásak azért, hogy a „szüzek” lelkesen segítenek nekik hirdetni „a királyságnak ezt a jó hírét. . . az egész lakott földön” (Máté 24:14). Nemcsak a szellem és a menyasszony mondja szüntelenül, hogy „Jöjj!”, hanem az is, aki hallja (Jel 22:17). Igen, a más juhok továbbadják a föld lakóinak, amit a felkentektől hallanak (Ján 10:16).

16. Milyen megtiszteltetésben lehet része a más juhoknak?

16 A felkentek még földön élő tagjai szeretik a más juhokat. Jó érzéssel gondolnak arra, hogy Jehova kedvesen lehetővé teszi, hogy a más juhok is megünnepeljék a Bárány menyegzőjét. A jövendölés szerint a szüzek „öröm és ujjongás közepette vonulnak”. Igen, a Bárány menyegzője az egész világegyetemben örömteli alkalom lesz, még a földi örök életben reménykedő más juhok számára is. Találóan írja a Jelenések könyve, hogy a „nagy sokaság. . . a trón előtt és a Bárány előtt [áll]”, és szent szolgálatot végez Jehovának a nagy szellemi templom földi udvarán (Jel 7:9, 15).

A szüzek „öröm és ujjongás közepette” ünneplik a Bárány menyegzőjét (Lásd a 16. bekezdést.)

„ŐSATYÁID HELYETT FIAID LESZNEK”

17–18. Miért lesz áldásos a Bárány házassága, és kiknek lesz az atyja Krisztus az ezer év alatt?

17 (Olvassátok fel: Zsoltárok 45:16.) A Krisztus égi menyasszonyát kísérő szüzeknek további örömben lesz részük, ugyanis Krisztusnak és feleségének a házassága áldásos lesz az új világban élők számára. A király, Jézus Krisztus feltámasztja majd földi ősatyáit, akik így a fiai lesznek (Ján 5:25–29; Héb 11:35). Fejedelmeket jelöl ki közülük, és minden bizonnyal a ma élő hűséges vének közül is kiválaszt majd néhányakat, hogy vezetést nyújtsanak az új világban (Ézs 32:1).

18 Ezeréves uralma idején Krisztus másoknak is az atyja lesz. Milyen értelemben? Mindenki, aki az életével bizonyítja, hogy hisz az ő váltságáldozatában, örök életet fog kapni (Ján 3:16). Krisztus ilyen értelemben „Örökkévaló Atya” lesz (Ézs 9:6, 7).

„EMLEGETNI FOGOM NEVEDET”

19–20. Miért mondhatjuk, hogy a 45. zsoltár izgalmas eseményei minden keresztényt érintenek?

19 (Olvassátok fel: Zsoltárok 45:1, 17.) 45. zsoltárban feljegyzett események valóban minden keresztényt érintenek. A felkentek még földön élő tagjai alig várják, hogy együtt lehessenek a társaikkal és vőlegényükkel az égben. A más juhok felismerik, mennyire fontos alávetniük magukat dicső királyuknak, és hálával tölti el őket, hogy csatlakozhatnak a felkentek maradékához. A menyegző után pedig Krisztus és menyasszonya csodálatos áldásokat áraszt majd a föld lakóira (Jel 7:17; 21:1–4).

20 Miközben várjuk, hogy beteljesedjen, amit a Biblia a messiási Királyság királyáról jövendölt, bizonyára mi is arra érzünk indíttatást, amire a zsoltáríró. Ő ezt mondta a királyról: „Emlegetni fogom nevedet”. Bárcsak mi is azok között lennénk, akik örökkön örökké magasztalják a dicső királyt!