EGY 30-as éveiben járó házaspár, Csunghjong és Julie öt évvel ezelőtt még Ausztráliában, Sydney-ben volt általános úttörő. „Részmunkaidőben dolgoztunk, és kényelmes, nyugodt életünk volt – mondja Csunghjong. – Olyan helyen laktunk, ahol mindig kellemes volt az időjárás. Élveztük, hogy nem lakunk messze a családunktól és a barátainktól.” Csunghjongnak és Julie-nak azonban lelkiismeret-furdalása volt. Tudták, hogy többet is tudnának tenni Jehova szolgálatában, de vonakodtak attól, hogy változtassanak az életükön.

Aztán 2009-ben egy kongresszuson az egyik előadás elgondolkodtatta őket. Az előadó azokhoz szólt, akik többet tudnának tenni Jehova szolgálatában. Ezt a szemléltetést mondta: „Egy autóvezető csak akkor tud az autójával jobbra vagy balra kanyarodni, ha az autó mozgásban van. Jézus bennünket is vezetni fog, ha szeretnénk kiterjeszteni a szolgálatunkat, de csak akkor, ha mozgásban vagyunk, vagyis ha komoly erőfeszítéseket teszünk a célunk eléréséért.” * Csunghjong és Julie úgy érezte, ezek a szavak nekik szólnak. Később a kongresszuson elhangzott egy interjú egy Tajvanon szolgáló misszionárius házaspárral. Beszéltek arról, mennyi örömet ad nekik a szolgálat, és azt mondták, hogy elkelne a segítség. Csunghjong és Julie szerint ez az interjú is pont nekik szólt.

Mi történt a kongresszus után? Julie így ecseteli: „Imádkoztunk Jehovához, hogy legyen elég bátorságunk elköltözni Tajvanra.” Majd hozzátette: „Nagyon féltünk. Úgy éreztük magunkat, mint az a kisgyerek, aki most ugrik először a mély vízbe.” A Prédikátor 11:4 segített nekik „ugrani”. Itt ez áll: „Aki a szelet figyeli, nem vet, és aki a felhőket nézi, nem arat.” Csunghjong ezt mondja: „Elhatároztuk, hogy ezentúl nemcsak figyelünk és nézünk, hanem nekiállunk vetni és aratni.” Imádkoztak, és egyre csak imádkoztak. Elolvasták néhány misszionárius élettörténetét, rengeteg  e-mailt váltottak azokkal, akik Tajvanon szolgálnak, eladták az autójukat meg a bútoraikat, és három hónappal később már Tajvanon voltak!

Több mint 100 testvér és testvérnő költözött Tajvanra, hogy segítsen hirdetni a jó hírt. Az Amerikai Egyesült Államokból (USA), Ausztráliából, Franciaországból, Japánból, Kanadából, Koreából, Nagy-Britanniából és Spanyolországból jöttek. A legfiatalabb 21 éves, a legidősebb 73. Több mint 50 egyedülálló testvérnő van közöttük. Mi segített ezeknek a buzgó hírnököknek, hogy megállják a helyüket külföldön? Lássuk!

Laura, egy kanadai egyedülálló testvérnő Tajvan nyugati részén úttörő. Ám 10 évvel ezelőtt még nem szeretett prédikálni. Miért? „Nem sokat mentem a szolgálatba, így nem is tudtam megszeretni” – mondja. Aztán a kanadai barátai elhívták magukkal Mexikóba, hogy egy hónapig ott prédikáljanak. „Még soha nem prédikáltam ennyit, és nagy meglepetésemre nagyon megtetszett!”

Ennek a hónapnak köszönhetően Laura kedvet kapott ahhoz, hogy átmenjen egy idegen nyelvű gyülekezetbe. Beiratkozott egy kínai nyelvtanfolyamra, átment egy kínai csoportba, és azt tűzte ki magának célul, hogy Tajvanra költözik. 2008 szeptemberében meg is tette. Ezt mondja: „Úgy egy évbe telt, mire jól éreztem magam itt, most meg már el sem tudom képzelni, hogy visszamenjek Kanadába.” Mit gondol most a prédikálásról? „Nagyon élvezem. Semmi sem szerez nagyobb örömet, mint amikor látom, hogy a tanulmányozók megismerik Jehovát, és változtatnak az életükön. A tajvani területen ezt sokszor átélem.”

Brian és Michelle a 30-as éveik közepén járnak. Az USA-ban éltek, de nyolc évvel ezelőtt Tajvanra költöztek. Kezdetben úgy érezték, hogy nem igazán  hasznosak a szolgálatban. De egy tapasztalt misszionárius ezzel buzdította őket: „Még ha csak egy tájékoztatólapot adtok is valakinek, gondoljatok arra, hogy nagy valószínűség szerint ti vagytok az elsők, akik adtak neki valamit, ami Jehováról szól. Már ezzel is nagyon hasznos munkát végeztek!” Ezek a szavak sokat segítettek nekik, hogy ne adják fel. Egy másik testvér pedig ezt mondta a nyelvtanulásról: „Ne azt nézzétek, hogy az előző naphoz képest mennyivel beszélitek jobban a nyelvet, hanem próbáljátok mindig a kongresszusokon lemérni, hogy mennyit fejlődtetek az előző kongresszushoz képest. Ez segíteni fog, hogy ne keseredjetek el.” Brian és Michelle pedig sokat fejlődött! Ma már ügyes úttörők.

Mi adhat erőt a nyelvtanuláshoz? Látogass el abba az országba, ahová költözni szeretnél. Menj el az összejövetelekre, legyél együtt a helyi testvérekkel, és menj el velük prédikálni. Brian ezt mondja: „Ha látod, milyen sokan fogadják szívesen a Királyságról szóló üzenetet, és érzed, milyen szeretet van a testvérek között, az arra fog indítani, hogy belevágj a külföldi szolgálatba.”

Sokan, akik azért mentek Tajvanra, mert ott szükség van hírnökökre, úgy tartják el magukat, hogy angolt tanítanak. Kristin és a felesége, Michelle viszont halat árul. Kristin ezt mondja: „Még soha nem volt ilyen munkám, de így itt maradhatunk az országban.” Idővel törzsvásárlóik is lettek. Ebből a részidős munkából meg tudnak élni, és elég idejük marad a legfontosabb munkájukra, az úttörőszolgálatra, vagyis arra, hogy embereket halásszanak.

William és Jennifer úgy hét évvel ezelőtt költözött Tajvanra az USA-ból. William ezt mondja: „Időnként kimerítő volt, hogy egyszerre tanultuk a nyelvet, végeztük az úttörőszolgálatot, láttuk el a gyülekezeti feladatokat, és még anyagilag is gondoskodtunk magunkról.” Mi segít nekik, hogy ne veszítsék el az örömüket? Próbálnak ésszerű célokat kitűzni. Például nem teszik magasra a mércét, vagyis nem akarják túl gyors ütemben tanulni a kínai nyelvet. Így nem veszi el túlságosan a kedvüket, ha a fejlődésük nem olyan látványos.

Egyszer egy utazófelvigyázó ezt mondta Williamnek: „Ha túl sokat foglalkozol a jövővel, lemaradsz a jelenről!” Ezen azt értette, hogy ha kitűzünk egy célt magunk elé, ne csak a célra összpontosítsunk, hanem élvezzünk minden egyes lépést, amellyel közelebb kerülünk ahhoz. William szerint ez a tanács segített neki és a feleségének, hogy rugalmasak legyenek, hogy megfogadják a helyi felelős testvérek tanácsait, és hogy változtassanak a módszereiken. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy élvezzék a szolgálatukat az új országban. Majd hozzáteszi: „A tanács abban is segített, hogy ne felejtsünk el néha megállni, és gyönyörködni a sziget szépségében.”

Megan egy egyedülálló úttörő testvérnő, aki az USA-ból költözött Tajvanra. Williamhez és Jenniferhez hasonlóan ő sem marad le a jelenről, miközben igyekszik megtanulni a kínai nyelvet. Egy csoport hírnökkel minden hétvégén különleges területen prédikál: Kaohsziung kikötőjében, mely Tajvan legnagyobb kikötője. Hajóról hajóra hirdeti a jó hírt a bangladesi, Fülöp-szigeteki, indiai, indonéz, thaiföldi és vanuatui halászoknak. Ezt meséli: „Mivel a halászok csak rövid ideig vannak a kikötőben, azonnal elkezdünk velük tanulmányozni. Hogy senki ne maradjon le, sok esetben egyszerre négy vagy öt halásszal tanulok.”  És hogy halad a kínai nyelvvel? Ezt mondja: „Nem bánnám, ha gyorsabban tudnám megtanulni. De arra gondolok, amit egyszer egy testvértől hallottam: »Tedd azt, ami tőled telik, és Jehova megteszi a többit!«”

Cathy korábban Nagy-Britanniában élt, és mielőtt külföldre költözött, utánajárt, hogy melyik ország biztonságos egy egyedülálló testvérnőnek. Elmondta az aggodalmait Jehovának, és levelet írt néhány fiókhivatalnak, hogy megtudja, mi jelenthet veszélyt az adott országban egy egyedülálló testvérnőnek. Miután gondosan mérlegelte a válaszokat, arra jutott, hogy Tajvan ideális hely lenne neki.

2004-ben, 31 évesen Cathy Tajvanra költözött, és ott sokkal szerényebb körülmények között él. Ezt mondja: „Megkérdeztem a testvérektől, hogy hol a legolcsóbb a zöldség és a gyümölcs. Sokat segítettek, hogy minél tovább kijöjjek a spórolt pénzemből.” Hogyan tud egyszerű életet élni? „Sokszor kérem Jehovát, hogy segítsen elégedettnek lennem azzal, hogy egyszerű ételeket eszek, és szerény ruhákban járok. Érzem, hogy válaszol az imáimra, mert megtanítja, mi az, amire valóban szükségem van, és segít, hogy elégedett legyek, még ha nincs is meg mindenem, amit szeretnék. Örülök ennek az életformának, mert így Jehovára és a munkájára tudok összpontosítani.”

Ám Cathy élete nemcsak egyszerű, hanem izgalmas is. Hogy miért? Ezt mondja: „Olyan helyen prédikálhatok, ahol sokan érdeklődnek a jó hír iránt. Ez fantasztikus!” Amikor Tajvanra érkezett, két kínai gyülekezet volt abban a városban, ahol úttörő volt, ma viszont már hét! „Az, hogy a saját szememmel láthatom ezt a bámulatos növekedést, és én is részt vehetek az aratásban, izgalmassá és mozgalmassá teszi az életemet” – mondja.

Hogy alakult a bevezetőben említett Csunghjong és Julie élete? Csunghjong először úgy érezte, hogy mivel alig beszéli a kínai nyelvet, nem sokat tud tenni a gyülekezetért. A helyi testvérek viszont nem így gondolták. Csunghjong így emlékszik vissza erre az időre: „Kisegítőszolga voltam, és amikor a gyülekezetünk kettévált, nagyon sok feladatot kaptam. Ekkor tényleg azt éreztem, hogy ott szolgálunk, ahol minden segítség elkel.” Mosollyal az arcán ezt mondja: „Rendkívüli érzés volt, hogy még rám is szükség van!” Csunghjong ma már vén. Julie még hozzáteszi: „Van sikerélményünk, és olyan elégedettek és boldogok vagyunk, mint még soha azelőtt. Azért jöttünk ide, hogy segítsünk, de úgy érezzük, hogy igazából mi kaptunk segítséget, hiszen annyi felejthetetlen élményünk van. Hálásak vagyunk Jehovának, hogy itt szolgálhatunk!”

Sok országban még mindig szükség van aratómunkásokra. Most fogod befejezni az iskolát, és azon gondolkodsz, mihez kezdj utána? Egyedülálló vagy, és szeretnél többet tenni Jehova szervezetében? Családos vagy, és azt szeretnéd, ha sok jó élménnyel gazdagodna a családod Jehova szolgálatában? Nyugdíjas vagy, akinek az élettapasztalata sokak javára válna? Biztos lehetsz benne, hogy ha úgy döntesz, hogy olyan helyre költözöl, ahol szükség van hírnökökre, sok-sok áldás vár rád!