Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Tudta az utat

Tudta az utat

GUY HOLLIS PIERCE, Jehova Tanúi vezetőtestületének tagja 2014. március 18-án, kedden, 79 éves korában befejezte földi pályafutását. Ekkor vált valóra az a reménysége, hogy Krisztus egyik feltámasztott testvére lesz (Héb 2:10–12; 1Pét 3:18).

Pierce testvér 1934. november 6-án született a kaliforniai Auburnben, és 1955-ben keresztelkedett meg. 1977-ben házasságot kötött Pennyvel. Szeretett feleségével több gyermeket is felneveltek. Családfőként szerzett tapasztalata hozzájárult ahhoz, hogy apai szeretettel bánjon másokkal. 1982-től Pennyvel buzgó úttörőkként tevékenykedtek, majd 1986-tól 11 éven át végezték a körzetmunkát az Egyesült Államokban.

1997-ben Guy és Penny Pierce az egyesült államokbeli Bétel-család tagja lett. Pierce testvér a szolgálati osztályon dolgozott, majd 1998-ban a vezetőtestület személyzeti bizottságának a segítője lett. 1999. október 2-án a Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania évi közgyűlésén bejelentették, hogy Pierce testvér a vezetőtestület tagja lett. Az elmúlt években a személyzeti, az írói, a kiadói bizottságban, valamint a koordinátorok bizottságában szolgált.

Kedves mosolya és humorérzéke miatt mindenféle hátterű és kultúrájú ember vonzódott hozzá. De legfőképp a szeretete, az alázata, az igazságos törvények és alapelvek iránti tisztelete és a Jehovába vetett erős hite tette őt kedvessé mások szemében. Úgy gondolta, hogy nagyobb az esélye annak, hogy nem kel fel a nap, mint annak, hogy Jehova ígéretei nem válnak valóra. Ezt az igazságot mindenkivel szerette volna megosztani.

Pierce testvér fáradhatatlanul szolgálta Jehovát. Már kora reggel felkelt, és sokszor éjszakába nyúlóan dolgozott. Az egész világot beutazta, hogy buzdítsa a testvéreket. Sohasem volt túl elfoglalt ahhoz, hogy időt töltsön a Bétel-család tagjaival, illetve azokkal, akik keresték a társaságát, vagy akiknek tanácsra és segítségre volt szükségük. Sokan még az évek múltával is szívesen emlékeznek vissza a vendégszeretetére, a barátságára és a buzdító szentírási gondolataira.

Pierce testvér hozzátartozói között van a felesége, hat gyermeke, unokái és dédunokái. Számtalan szellemi gyermeke is van. A róla való megemlékezésre a brooklyni Bételben került sor 2014. március 22-én, szombaton. A beszédet Mark Sanderson, a vezetőtestület tagja tartotta. Egyebek közt beszélt Pierce testvér égi reménységéről, és felolvasta Jézus következő szavait: „Az én Atyám házában sok lakóhely van . . . ha elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magamhoz fogadlak titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. És ahová megyek, oda tudjátok az utat” (Ján 14:2–4).

Bár Pierce testvér nagyon fog nekünk hiányozni, örülünk, hogy tudta az örök lakóhelyéhez vezető utat.