Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Érted Jézus szemléltetéseit?

Érted Jézus szemléltetéseit?

„Akkor teljesen megnyitotta elméjüket, hogy felfogják az Írások jelentését” (LUK 24:45)

1–2. Hogyan erősítette meg Jézus a tanítványai hitét azon a napon, amikor feltámadt?

AZON a napon, amikor Jézus feltámadt, két tanítványa egy Jeruzsálemtől körülbelül 11 kilométerre fekvő faluba tartott. Nagyon szomorúak voltak az elmúlt napok eseményei miatt. Nem tudták, hogy Jézus feltámadt. Ahogy mentek, Jézus egyszer csak csatlakozott hozzájuk, „és elkezdve Mózestől és az összes Prófétától, értelmezte nekik azokat a dolgokat, amelyek őrá vonatkoznak az összes Írásban” (Luk 24:13–15, 27). A szavai megvigasztalták őket. Szinte lángolt a szívük, amikor Jézus „teljesen feltárta”, más szóval világosan elmagyarázta nekik az Írásokat (Luk 24:32).

2 A két tanítvány még aznap este visszatért Jeruzsálembe, és elmesélték az apostoloknak, hogy mi történt. Miközben beszéltek, Jézus megjelent mindnyájuk előtt. De az apostolok megrémültek, nem akartak hinni a szemüknek. Hogyan erősítette meg Jézus a hitüket? Ezt olvassuk: „teljesen megnyitotta elméjüket, hogy felfogják az Írások jelentését” (Luk 24:45).

3. Mi miatt válhatunk lehangolttá, és hogyan gondolkodhatunk kiegyensúlyozottan a szolgálatunkról?

3 Ezekhez a tanítványokhoz hasonlóan időnként mi is elkeseredhetünk. Lehet, hogy lehangol bennünket, hogy a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem látjuk a prédikálómunkánk eredményét (1Kor 15:58). Vagy talán úgy érezzük, hogy a tanulmányozóink nem igazán haladnak előre, sőt előfordulhat, hogy némelyikük hátat fordít Jehovának. Hogyan gondolkodhatunk kiegyensúlyozottan a szolgálatunkról? Egyebek között úgy, ha megértjük Jézus szemléltetéseit, melyek a Szentírásban lettek feljegyezve. Nézzünk meg most hármat ezek közül, és lássuk, mit tanulhatunk belőlük!

EGY MAGVETŐ, AKI ÉJJEL ALSZIK

4. Mit jelent Jézus szemléltetése arról a magvetőről, aki éjjel alszik?

4 (Olvassátok fel: Márk 4:26–29.) Mit jelent Jézusnak az a szemléltetése, melyben egy magvető éjjel alszik? A magvető a Királyság jó hírének prédikálóit szemlélteti, a mag pedig a Királyság-üzenetet, melyet a tiszta szívű embereknek hirdetnek. A magvető mindenki máshoz hasonlóan „éjjel alszik, nappal [pedig] felkel”. A növekedés időbe telik, és az ültetéstől az aratásig tart. Ez alatt az időszak alatt „a mag. . . kisarjad, és magasra nő”. A növekedés „saját magától” megy végbe, fokról fokra. Ehhez hasonlóan az érdeklődők Jehovával való kapcsolata is fokozatosan alakul ki. És mikor „hoz termést” egy tanulmányozó? Amikor eljut arra az elhatározásra, hogy Jehovát fogja szolgálni, átadja neki az életét, és megkeresztelkedik.

5. Miért mondta el Jézus a magvetőről szóló szemléltetést?

5 Miért használta Jézus ezt a szemléltetést? Ezzel segít nekünk megérteni, hogy Jehova idézi elő azt, hogy az igazság magva növekedjen azoknak a szívében, akik „helyesen [viszonyulnak] az örök élethez” (Csel 13:48; 1Kor 3:7). Mi ültetünk és öntözünk, de a növekedés nem rajtunk múlik. Nem kényszeríthetjük ki, és nem gyorsíthatjuk fel. A magvetőhöz hasonlóan mi sem tudjuk, hogyan megy végbe a növekedés. És ahogy telnek a mindennapok, sokszor észre sem vesszük, hogy a tanulmányozó előrehalad. De idővel a mag, vagyis a Királyságról szóló üzenet „termést hoz”, és az új tanítvány csatlakozik hozzánk az aratómunkában (Ján 4:36–38).

6. Mit kell elismernünk a tanulmányozó előrehaladásával kapcsolatban?

6 Mit tanulhatunk ebből a szemléltetésből? Először is be kell látnunk, hogy nem tudjuk irányítani a tanulmányozó előrehaladását. Nem vallana szerénységre, ha nyomást gyakorolnánk rá, hogy keresztelkedjen meg. Mindent megteszünk, hogy segítsünk neki, de alázatosan elismerjük, hogy végső soron neki kell eldöntenie, hogy átadja-e az életét Jehovának, vagy sem. Ha nem szívből és nem az Isten iránti szeretetből hozza meg ezt a döntést, az önátadása nem lesz elfogadható Jehova előtt (Zsolt 51:12; 54:6; 110:3).

7–8. a) Mit tanulhatunk még Jézus szemléltetéséből? Mondj példát! b) Mit tanít nekünk ez a szemléltetés Jehováról és Jézusról?

7 Másodszor, ebből a szemléltetésből azt tanuljuk, hogy ne keseredjünk el, ha nem látjuk azonnal a munkánk eredményét. Türelmesnek kell lennünk (Jak 5:7, 8). Ha mindent megteszünk, hogy segítsünk a tanulmányozóknak, de az igazság magva mégsem indul növekedésnek a szívükben, az nem jelenti azt, hogy rossz tanítók vagyunk. Jehova csak azoknak a szívében engedi fejlődni az igazság magvát, akik alázatosak, és készek változtatásokat tenni az életükben (Máté 13:23). Ezért ne pusztán az eredmények alapján ítéljük meg a szolgálatunkat. Jehova szemszögéből nézve a szolgálatunk sikerét nem a tanítványaink döntései határozzák meg, ő az erőfeszítéseinket értékeli. (Olvassátok fel: Lukács 10:17–20; 1Korintusz 3:8.)

8 Harmadszor, nem mindig látjuk, milyen változáson megy át valaki. Például egy misszionárius testvér tanulmányozott egy házaspárral. Idővel jelezték, hogy szeretnének kereszteletlen hírnökök lenni. A testvér emlékeztette őket, hogy amíg dohányoznak, addig ez nem lehetséges. Legnagyobb meglepetésére elmondták neki, hogy már hónapokkal azelőtt abbahagyták a dohányzást. Mi indította őket erre? Felismerték, hogy Jehova látja, ha dohányoznak, és gyűlöli a képmutatást. Ezért úgy érezték, hogy dönteniük kell: vagy akkor is dohányoznak, amikor a testvér látja őket, vagy leszoknak a cigarettáról. A Jehova iránt érzett, egyre erősödő szeretetük segített nekik helyes döntést hozni. Bár a misszionárius testvér nem vette észre, óriási változás ment végbe bennük.

A VONÓHÁLÓ

9. Mit jelent Jézus szemléltetése a vonóhálóról?

9 (Olvassátok fel: Máté 13:47–50.) Mit jelent Jézus vonóhálóról szóló szemléltetése? Jézus a Királyság-üzenet prédikálását ahhoz hasonlította, mint amikor egy nagy vonóhálót leengednek a tengerbe. Egy ilyen háló rengeteg halat összegyűjt, válogatás nélkül kerül bele mindenfajta hal. Ehhez hasonlóan a prédikálómunka milliókat vonz, és mindenféle embernek felkelti az érdeklődését (Ézs 60:5). Ezt ékesen bizonyítja az, hogy évről évre rengetegen vesznek részt a kongresszusainkon és az emlékünnepen. Ezek közül a jelképes halak közül „a jókat” begyűjtik a keresztény gyülekezetbe. Akik viszont hasznavehetetlennek bizonyulnak, azokat Jehova nem fogadja el.

Miután elolvastad a Máté 13:47–50-et, gondold át, hogyan vonatkozik napjainkra!

Azok között, akik vonzónak találják az igazságot, lesznek olyanok, akik Jehova szolgálatát választják (Lásd a 9–12. bekezdést.)

10. Miért használta Jézus a vonóhálóról szóló szemléltetést?

10 Miért használta Jézus ezt a szemléltetést? A halak szétválasztása nem a végső ítéletet jelképezi, melyre a nagy nyomorúság idején kerül majd sor, hanem azt, hogy mi történik e gonosz világ utolsó napjaiban. Jézus rámutatott, hogy nem mindenki fogja Jehova szolgálatát választani azok közül, akiket eleinte érdekel az igazság. Sokan eljárnak az összejöveteleinkre, vagy tanulmányozzák velünk a Bibliát, mégsem adják át az életüket Jehovának (1Kir 18:21). Mások az összejövetelek látogatásával is felhagynak. És vannak olyan fiatalok, akik az igazságban nevelkednek, mégsem alakul ki bennük szeretet Jehova és az alapelvei iránt. Bárhogy legyen is, Jézus azt hangsúlyozta, hogy mindenkinek magának kell döntést hoznia abban, hogy Jehova szolgálatát választja-e. Akik helyesen döntenek, azok olyanok, mint a „kívánatos”, vagyis értékes kincsek (Agg 2:7).

11–12. a) Hogyan fordíthatjuk a javunkra a vonóhálóról szóló szemléltetést? b) Mit tanít nekünk ez a szemléltetés Jehováról és Jézusról?

11 Hogyan fordíthatjuk a javunkra a vonóhálóról szóló szemléltetést? Ha megértjük a szemléltetés lényegét, nem fogunk túlságosan elkeseredni és csalódottá válni, amikor egy bibliatanulmányozónk vagy valamelyik gyermekünk nem Jehova szolgálatát választja. Ez sajnos még a legnagyobb igyekezetünk ellenére is megtörténhet. Attól, hogy valaki elfogadja a bibliatanulmányozást, vagy az igazságban nevelkedik, még nem válik automatikusan Jehova barátjává. Akik nem készek arra, hogy alávessék magukat Jehova uralmának, nem tartozhatnak Isten népéhez.

12 Vajon ez azt jelenti, hogy akik elhagyták az igazságot, soha nem is térhetnek vissza a gyülekezethez? Vagy ha valaki nem adja át az életét Jehovának, akkor örökre „hasznavehetetlen”-nek lesz bélyegezve? Nem, a nagy nyomorúság kitöréséig még van lehetőségük Jehova barátaivá válni. Jehova tulajdonképpen így kérleli őket: „Térjetek. . . vissza hozzám, és én is visszatérek hozzátok!” (Mal 3:7). Ezt a gondolatot Jézusnak egy másik szemléltetése emeli ki, mely a tékozló fiúról szól. (Olvassátok fel: Lukács 15:11–32.)

A TÉKOZLÓ FIÚ

13. Mit jelent Jézusnak a tékozló fiúról szóló szemléltetése?

13 Mit jelent Jézusnak a tékozló fiúról szóló szemléltetése? A szemléltetésben szereplő irgalmas édesapa szerető égi Atyánkat, Jehovát jelképezi. A fiú pedig, aki elkéri, majd eltékozolja az örökségét, azokat szemlélteti, akik elhagyják a gyülekezetet. Olyan, mintha egy „távoli vidékre” utaznának, vagyis részévé válnak ennek az Istentől elidegenedett, sátáni világnak (Ef 4:18; Kol 1:21). Ám vannak, akik idővel ráeszmélnek, hogy hibát követtek el, és erőfeszítést tesznek, hogy visszatérhessenek Jehovához. Mivel alázatosan, őszintén megbánják, amit tettek, égi Atyánk megbocsát nekik, és örömmel fogadja őket (Ézs 44:22; 1Pét 2:25).

14. Miért használta Jézus a tékozló fiúról szóló szemléltetést?

14 Miért használta Jézus ezt a szemléltetést? Ezzel a megható történettel azt tanította meg, hogy Jehova nagyon szeretné, ha visszatérnének hozzá azok, akik elhagyták őt. A szemléltetésben az apa nem adja fel a reményt, hogy a fia egyszer majd hazatér. Amikor a távolban megpillantja a fiát, aki hazafelé tart, azonnal elé siet. Bárcsak arra ösztönözné ez azokat, akik elhagyták az igazságot, hogy késedelem nélkül visszatérjenek Jehovához! Lehet, hogy nagyon eltávolodtak Jehovától, és nehéznek vagy kellemetlennek tűnik a visszatérés, de minden erőfeszítést megér. És ha megteszik, nagy örvendezés támad az égben is! (Luk 15:7).

15–16. a) Mit tanulhatunk a tékozló fiúról szóló szemléltetésből? Mondj példákat! b) Mit tanít nekünk ez a szemléltetés Jehováról és Jézusról?

15 Hogyan fordíthatjuk a javunkra a tékozló fiúról szóló szemléltetést? Úgy, ha követjük Jehova példáját. Ne legyünk felettébb igazságosak, amikor egy bűnbánó vétkes visszatér a gyülekezethez. Ha elítélnénk őt, azzal a magunk vesztét okoznánk, és kárt szenvedne a Jehovával ápolt barátságunk (Préd 7:16). Egy másik tanulságot is levonhatunk ebből a szemléltetésből. Aki elhagyja a gyülekezetet, olyan, mint egy „elveszett juh”, de ne gondoljuk, hogy örökre elveszett (Zsolt 119:176). Ha találkozunk valakivel, aki eltávolodott a gyülekezettől, de nincs kiközösítve, készek vagyunk szeretettel segíteni neki, hogy visszatérjen? Ilyenkor is késedelem nélkül tájékoztassuk a véneket, hogy segíthessenek neki. Ha megértettük és bölcsen alkalmazzuk a tékozló fiúról szóló szemléltetés tanulságait, akkor kétségkívül így fogunk tenni.

16 Figyeljük meg, hogyan öntötte szavakba néhány modern kori „tékozló fiú” a Jehova irgalmáért és a gyülekezet szeretetteljes támogatásáért érzett háláját. Egy testvér, aki 25 évig volt kiközösítve, ezt mondta: „Mióta visszafogadtak, az örömöm napról napra nő, hiszen »felüdülés időszakai« jönnek Jehovától (Csel 3:19). Mindenki támogat és szeret. Egy csodálatos család tagja vagyok!” Egy fiatal testvérnő, aki öt év után tért vissza Jehovához, ezt mondja: „El sem tudom mondani, milyen nagyszerű érzés tapasztalni azt a szeretetet, amelyről Jézus beszélt. Felbecsülhetetlen kincs, hogy Jehova szervezetéhez tartozhatok!”

17–18. a) Mi mindent tanultunk a most megvizsgált három szemléltetésből? b) Mit határozzunk el?

17 Mi mindent tanultunk ebből a három szemléltetésből? Először is azt, hogy nem rajtunk múlik a tanulmányozó előrehaladása, mert a növekedést Jehova idézi elő. Másodszor, ésszerűtlen lenne azt gondolni, hogy mindenki, aki kapcsolatban áll a gyülekezettel vagy tanulmányoz, Jehova szolgálatát fogja választani. Harmadszor, bár néhányan elhagyják az igazságot, és elfordulnak Jehovától, soha ne adjuk fel a reményt, hogy egyszer majd visszatérnek. És ha újra csatlakoznak hozzánk, Jehovához hasonlóan mi is fogadjuk őket szeretettel.

18 Továbbra is törekedjünk arra, hogy ismeretet szerezzünk, megértésre jussunk, és bölcsen cselekedjünk. Amikor Jézus szemléltetéseit olvassuk, gondolkodjunk el azon, hogy mit jelentenek, miért lettek feljegyezve a Bibliában, hogyan fordíthatjuk a javunkra őket, és mit tanulhatunk belőlük Jehováról és Jézusról. Így valóban meg fogjuk érteni Jézus szavainak a lényegét!