GWEN és én ötéves korunkban kezdtünk táncolni. Akkor még nem ismertük egymást. Ahogy teltek az évek, elhatároztuk, hogy a balettnak fogjuk szentelni az életünket. Ám amikor már majdnem a karrierünk csúcsán voltunk, úgy döntöttünk, hogy felhagyunk a balettal. Mi volt ennek az oka?

David: 1945-ben születtem Angliában, Shropshire megyében. Az édesapámnak volt egy békés vidéki farmja. Nagyon élveztem, hogy iskola után segíthettem megetetni a tyúkokat, összegyűjteni a tojásokat, és ellátni a marhákat meg a juhokat. A szünidő alatt az aratásban is segédkeztem, és volt, hogy én vezettem a traktorunkat.

Időközben azonban másfelé terelődött az érdeklődésem. Még egészen kicsi voltam, amikor az édesapám felfigyelt rá, hogy amikor csak zenét hallok, táncra perdülök. Ezért ötéves koromban azt mondta az édesanyámnak, hogy írasson be sztepptáncra a helyi tánciskolába. A tanárom úgy gondolta, hogy jó balett-táncos válna belőlem, ezért balettet is tanított nekem. Tizenöt évesen ösztöndíjat nyertem, mellyel bejutottam a londoni Királyi Balettintézetbe. Itt ismertem meg Gwent, és ő lett a táncpartnerem.

Gwen: 1944-ben születtem London nyüzsgő belvárosában. Már kislány koromban is őszintén hittem Istenben. El akartam olvasni a Bibliát, de túl nehéznek találtam. Ötévesen kezdtem táncórákra járni. Hat évvel később megnyertem egy versenyt, melyre egész Nagy-Britanniából lehetett nevezni. A győztest azzal jutalmazták, hogy bekerülhetett a Királyi Balettintézetbe, a junior növendékek közé. A balettiskolának a gyönyörű, György korabeli stílusban épült palota, a White Lodge ad helyet, mely a londoni Richmond Parkban található. Itt folytattam az iskolai tanulmányaimat is, és igen híres tanároktól tanulhattam balettet. Tizenhat évesen átkerültem a Királyi Balettintézet másik tagozatára, London belvárosába. Itt találkoztam Daviddel. Néhány hónapon belül már operák balettjeleneteiben léptünk fel a londoni Királyi Operaházban, Covent Gardenben.

David: Igen, ahogy azt Gwen is említette, még a híres Királyi Operaházban is felléptünk a London Festival Ballet nevű társulattal (ma English National Ballet). A Royal Ballet egyik koreográfusa alapított egy nemzetközi társulatot a németországi Wuppertalban, és minket vitt magával szólótáncosoknak. Pályafutásunk során világszerte sok színházban léptünk fel, olyan hírességekkel, mint Margot Fonteyn és Rudolf Nurejev. Ez egy versengő életforma, mely beképzeltté teszi az embert, nekünk mégis a tánc lett az életünk.

 Gwen: Egész lényemmel a táncnak éltem. Daviddel mi akartunk lenni a legjobbak. Nagyon jó érzés volt, amikor autogramot kértek tőlem, virágokat kaptam, és amikor megtapsolt a közönség. A színház világában olyan emberekkel voltam körülvéve, akik erkölcstelenül éltek, ittak és dohányoztak. És ahogy sokan mások, én is abban bíztam, hogy a kabaláim majd szerencsét hoznak.

David: A balett-táncosként eltöltött sok-sok év után végül belefáradtam az állandó utazgatásba. Mivel egy farmon nőttem fel, nagyon hiányzott az egyszerű, vidéki élet. Ezért 1967-ben felhagytam a tánccal, és egy nagy farmon kezdtem dolgozni, közel a szüleim otthonához. A farm tulajdonosától bérbe vettem egy kis házat. Aztán felhívtam Gwent a színházban, és megkérdeztem, hogy hozzám jönne-e feleségül. Mivel Gwen időközben egyre sikeresebb szólótáncos lett, és szépen ívelt felfelé a pályája, nehéz döntés előtt állt. Ennek ellenére igent mondott, és odaköltözött hozzám, pedig a vidéki életről szinte semmit sem tudott.

Gwen: Hát igen, nehéz volt megszokni a vidéki életet. Bármilyen volt is az időjárás, meg kellett fejni a teheneket, és meg kellett etetni a malacokat és a tyúkokat. Ez az életforma teljesen más volt, mint amit megszoktam. David elkezdett járni egy kilenc hónapos képzésre, hogy megtanulja az állattenyésztéssel kapcsolatos legújabb módszereket. Mivel általában későn ért haza, nagyon magányosnak éreztem magam. Ekkor már megszületett az első lányunk, Gilly. David javaslatára megtanultam autót vezetni. Amikor egy nap az egyik szomszédos városban jártam, találkoztam Gaellel, aki korábban az egyik helyi üzletben dolgozott.

Gael meghívott az otthonába egy csésze teára. Megmutattuk egymásnak az esküvői fényképünket. Az övé egy Királyság-terem nevű épület előtt készült. Megkérdeztem, hogy ez milyen templom. Nagyon megörültem, amikor elmondta, hogy ő és a férje Jehova Tanúi. Eszembe jutott, hogy az egyik nagynéném Jehova Tanúja volt, és az édesapám nagyon haragudott rá. Csúnyán viselkedett vele, és behajította a kiadványait a szemetesbe. Nem értettem, hogy miért bánt így ezzel a kedves asszonnyal az apukám, aki egyébként nagyon barátságos ember volt.

Most végre megtudhattam, hogy miért volt annyira más az, amiben a nagynéném hitt. Gael megmutatta nekem, hogy tulajdonképpen mit is tanít a Biblia. Elcsodálkoztam, amikor megtudtam, hogy  sok tanításnak, például a háromságnak vagy a lélek halhatatlanságának nincs szentírási alapja (Préd 9:5, 10; Ján 14:28; 17:3). Ekkor láttam először Isten nevét is, a Jehova nevet a Bibliában (2Móz 6:3).

David: Gwen elmesélte, hogy miket tudott meg, és eszembe jutott, hogy amikor gyerek voltam, az édesapám azt mondta nekem, hogy olvassam a Szentírást. Ezért Gwen és én tanulmányozni kezdtük a Bibliát Gaellel és a férjével, Derrickkel. Hat hónappal később elköltöztünk a szintén Shropshire megyében lévő Oswestrybe, hogy bérbe vegyünk egy kis farmot. Ott egy türelmes testvérnő, Deirdre folytatta velünk a tanulmányozást. Eleinte lassan haladtunk előre. Az állattartással járó teendők minden időnket lekötötték, de az igazság idővel hatni kezdett a szívünkre.

Gwen: Nem volt könnyű felhagynom a babonás szokásaimmal. Az Ézsaiás 65:11 azonban segített megértenem, hogy mit gondol Jehova azokról, „akik asztalt [terítenek] a jó szerencse istenének”. Sokat imádkoztam, mire végül meg tudtam válni a kabaláimtól és a talizmánjaimtól. Tanultam arról, hogy „aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik”, és ez ráébresztett arra, hogy milyennek szeretne látni Jehova (Máté 23:12). Szívből vágytam rá, hogy egy olyan Istent szolgálhassak, aki annyira törődik velünk, hogy drága Fiát adta értünk váltságul. Ekkor már a második lányunk is megszületett, ezért nagyon fellelkesített az a gondolat, hogy a családunk örökké élhet majd a paradicsomi földön.

David: Amikor megértettem, hogy milyen bámulatosan teljesednek a bibliai próféciák, például azok, melyekről a Máté evangélium 24. fejezetében és a Dániel könyvében olvashatunk, világossá vált számomra, hogy megtaláltam az igazságot. Ráébredtem, hogy ebben a világban nincs értékesebb annál, mint hogy jó kapcsolatban lehetünk Jehovával. Ez a felismerés idővel segített abban, hogy ne legyek annyira nagyravágyó. Megértettem, hogy nem szabad fontosabbnak tartanom magamat a feleségemnél és a lányaimnál. A Filippi 2:4 segített, hogy ne csak magamra gondoljak, és ne csak annak a vágyamnak éljek, hogy legyen egy nagyobb farmom, hanem inkább Jehova szolgálatát tegyem az első helyre az életemben. Még a dohányzást is sikerült abbahagynom, de azért nem ment minden könnyen. A gyülekezet 10 kilométerre volt az otthonunktól. Nem volt egyszerű eljutnunk a szombat esti összejövetelekre, mert a teheneket nagyjából abban az időben kellett megfejni, amikor a program kezdődött. De Gwen segítségével egyetlen összejövetelről sem hiányoztunk, és minden vasárnap délelőtt elmentünk a lányainkkal a szolgálatba, persze miután megfejtük a teheneket.

A rokonainknak nem tetszett az új vallásunk. Gwennel hat évig nem beszélt az édesapja, és az én szüleim is megpróbáltak minket rávenni, hogy szakítsuk meg a kapcsolatot a Tanúkkal.

Gwen: Jehova átsegített minket ezeken a nehézségeken. Az oswestryi gyülekezetben levő testvérek és testvérnők idővel az új családunkká váltak, és szeretettel támogattak minket a próbáinkban (Luk 18:29, 30). Majd miután átadtuk az életünket Jehovának, 1972-ben megkeresztelkedtünk. Mivel  vágyat éreztem arra, hogy minél több embernek elmondjam az igazságot, elkezdtem az úttörőszolgálatot.

David: Noha éveken át kemény fizikai munkát végeztünk a farmunkon, mindvégig törekedtünk arra, hogy a lányaink azt lássák, mennyire fontos nekünk Jehova imádata. Idővel azonban a gazdasági megszorítások miatt meg kellett válnunk a farmunktól, ami otthont és munkát is biztosított a számunkra, ráadásul a harmadik lányunk még csak egyéves volt ekkor. Miután imádkoztunk Jehovához segítségért és útmutatásért, úgy döntöttünk, hogy a tehetségünket felhasználva, nyitunk egy táncstúdiót. Sok áldással járt, hogy Jehova szolgálata volt az első az életünkben. Nagy örömünkre az iskola befejezése után mind a három lányunk elkezdte az úttörőszolgálatot. Mivel Gwen is úttörő volt, mindennap tudta támogatni őket a szolgálatban.

Miután a két idősebbik lányunk, Gilly és Denise férjhez mentek, bezártuk a táncstúdiót. Megkérdeztük a fiókhivataltól, hogy hol lenne szükség segítségre, és Anglia délkeleti részére irányítottak minket. Mivel már csak a legkisebb lányunk, Debbie lakott velünk, én is elkezdtem az úttörőszolgálatot. Öt évvel később megkértek minket, hogy költözzünk az ország északi részére, és az ottani gyülekezeteket támogassuk. Miután Debbie is férjhez ment, lehetőségünk nyílt arra, hogy tíz éven át nemzetközi építkezéseken vegyünk részt. Jártunk Zimbabwéban, Moldovában, Magyarországon és Elefántcsontparton. Majd visszatértünk Angliába, hogy segítsünk a londoni Bétel építésében. Mivel értek az állattartáshoz, arra kértek, hogy dolgozzak az akkor még működő Bétel-farmon. Jelenleg úttörőszolgálatot végzünk Anglia északnyugati részén.

Gwen: Először a balettnak szenteltük az életünket, aztán pedig Jehova szolgálatának. A balett élvezetes volt, de nem nyújtott maradandó örömöt. A Jehova szolgálatából származó örömünk azonban örökké tart. Még mindig egy párost alkotunk, de most már nem a táncban, hanem az úttörőszolgálatban. Felbecsülhetetlen örömnek tartjuk, hogy sokakkal megismertethettük a Biblia értékes, életmentő igazságait. Ezek az „ajánlólevelek” többet érnek, mint a hírnév (2Kor 3:1, 2). Ha nem ismertük volna meg az igazságot, most csak a táncos éveinkről lennének emlékeink és régi fényképeink.

David: Óriási változást hozott az életünkbe, hogy Jehova szolgálatát választottuk életpályánknak. Ez a döntés segített abban, hogy jobb férj és jobb apa legyek. A Biblia leírja, hogy Mirjam, Dávid király és mások is tánccal fejezték ki az örömüket. Sok más testvérhez hasonlóan mi is alig várjuk már azt az időt, amikor Jehova új világában táncolhatunk örömünkben (2Móz 15:20; 2Sám 6:14).