ISTEN szolgái különlegesnek tartják azokat az alkalmakat, amikor jelképes értelemben Jehova asztalánál táplálkozhatnak. Az örömüket pedig csak fokozza, hogy ilyenkor szó szerinti értelemben is együtt étkezhetnek.

1919 szeptemberében a Bibliakutatók egy nyolcnapos kongresszust tartottak Cedar Pointban (Ohio, USA). A küldöttek elszállásolását és étkeztetését szállodák biztosították. De mivel a vártnál jóval több látogató érkezett, a hatalmas tömeg láttán a felszolgálók mégsem vállalták a munkát. Az egyik étterem vezetője kétségbeesetten megkérdezte, hogy vannak-e olyan fiatalok a küldöttek között, akik segítenének a felszolgálásban. Sokan szívesen vállalkoztak, köztük Sadie Green is, aki ezt mondta: „Életemben először pincérkedtem, de nagyon jól éreztem magam.”

Az ezt követő években a kongresszusi étkeztetést lelkes testvérek és testvérnők látták el. A közös munka sok fiatalt arra indított, hogy újabb célokat tűzzön ki Jehova szolgálatában. Például Gladys Bolton, aki egy 1937-es kongresszuson az étkeztetési osztályon segédkezett, ezt mondta: „A testvérek, akikkel megismerkedtem, elmesélték, hogyan küzdöttek meg a nehézségeikkel. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék úttörő lenni.”

Egy kongresszusi résztvevő, Beulah Covey ezt mondta az étkeztetésben segédkező testvérekről: „Teljes odaadással végzik a munkájukat, és minden úgy megy, mint a karikacsapás.” Persze voltak nehézségek is. Például 1969-ben a Los Angeles-i (Kalifornia) Dodger Stadionban rendezett kongresszuson Angelo Manera lett megbízva az étkeztetés felvigyázásával. De erről csak akkor szerzett tudomást, amikor megérkezett a stadionba. „Villámcsapásként ért a hír!” – ismerte el. Az előkészületi munkák során egy 400 méteres árkot kellett ásni, hogy be lehessen vezetni a gázt a konyhába!

1982-ben Sierra Leonéban az önkénteseknek először meg kellett tisztítani egy földterületet, hogy a rendelkezésre álló építési anyagokból felépíthessenek egy étkezőt. 1951-ben Frankfurtban a testvérek leleményesen egy gőzmozdonyt béreltek, és azzal melegítettek fel 40 főzőüstöt. A felszolgálók egyetlen óra alatt 30 000 adag ételt osztottak ki. A kongresszusi résztvevők hoztak magukkal kést és villát,  hogy megkönnyítsék a mosogatásban segédkező 576 testvér munkáját. Mianmarban, Rangunban a szakácsok a nemzetközi küldöttekre való tekintettel kevesebb csilit tettek az ételbe.

Miközben Annie Poggensee egy 1950-es kongresszuson sorban állt az ebédjéért a tűző napon, fültanúja volt egy tanulságos beszélgetésnek. Ezt mondta: „Nagyon megérintett két testvérnő beszélgetése, akik hajóval jöttek Európából.” Elmesélték egymásnak, hogy hogyan segített nekik Jehova eljutni a kongresszusra. „Csak úgy ragyogtak a boldogságtól, egyáltalán nem bánták, hogy várakozniuk kell, és a hőség sem zavarta őket.”

Sok kongresszuson hatalmas sátrakat állítottak fel. Étkezőpultokat helyeztek el bennük, amivel arra ösztönözték a testvéreket, hogy mielőbb adják át a helyet másoknak. Máshogy nem is lehetett volna megoldani több ezer ember étkeztetését az ebédidő alatt. Egy férfi, aki eljött a kongresszusra, megjegyezte: „Fura egy vallás ez, mindenki állva eszik!”

A katonai és a polgári hatóságok is csak ámultak a felkészültségünkön és a szervezettségünkön. Például az Egyesült Államok hadseregének képviselői megnézték, hogyan szerveztük meg az étkeztetést a New York-i Yankee Stadionban. A látogatás után azt javasolták a Brit Hadügyminisztérium kötelékében szolgáló Faulkner őrnagynak, hogy tartson ő is hasonló szemlét. Ezért az őrnagy ellátogatott a feleségével az angliai Twickenhamben tartott, 1955-ös „Győzedelmes Királyság” jeligéjű kongresszusra. Az őrnagy megjegyezte, hogy azért működik minden olyan szervezetten az étkeztetésben, mert a szeretet motiválja az önkénteseket.

Az önkéntesek évtizedeken át készségesen szolgáltak fel tápláló és megfizethető ételeket a kongresszusi résztvevők számára. Ám ehhez az óriási munkához sok önkéntesre volt szükség. Az étkeztetésben segédkező testvéreknek hosszú órákon át kellett dolgozniuk, és gyakran lemaradtak egy-egy előadásról, de volt, hogy az egész programról is. Az 1970-es évek végén sok helyen egyszerűsítettek a kongresszusi étkeztetésen. 1995-től pedig arra kérték a testvéreket, hogy hozzanak magukkal élelmet a kongresszusokra. Így azok is javukra tudják fordítani a programokat, és élvezhetik a testvérek társaságát, akik korábban az ételek elkészítésében és felszolgálásában vettek részt. *

Milyen nagy szeretettel gondolhat Jehova azokra, akik oly sokat fáradoztak a testvéreikért! Néhányan talán szomorúak amiatt, hogy ezek az örömteli élmények már csak emlékek a múltból. De egy dolog biztos: a kongresszusoknak még mindig a szeretet a legfőbb jellemzője (Ján 13:34, 35).