’A Törvény nevelőnk lett’

HÁNY gyerek tartja értékesnek a szabályokat és a fegyelmezést? Nem sok. Számukra a korlátozás csak nyűg. De akiknek az a feladatuk, hogy gyerekekkel foglalkozzanak, tudják, hogy a megfelelő felügyelet nélkülözhetetlen. Ahogy telnek az évek, a legtöbb fiatal valószínűleg megérti, milyen értékes útmutatást kapott. Pál apostol egy gyermekekre vigyázó férfi példájával szemléltette azt, ahogyan Jehova Isten az idők folyamán vigyázott a népére.

Róma egyik tartományában, Galáciában néhány első századi keresztény amellett kardoskodott,  hogy Isten csak azokat fogadja el, akik engedelmeskednek a Törvénynek, melyet Mózesen keresztül adott az izraelitáknak. Pál apostol tudta, hogy ez nem így van, hiszen Isten olyanoknak is adott a szent szelleméből, akik soha nem éltek a zsidó törvények szerint (Cselekedetek 15:12). Ezért egy szemléltetés segítségével kijavította ezt a téves nézetet. Ezt írta egy levelében a galáciai keresztényeknek: „A Törvény . . . Krisztushoz vezető nevelőnk lett” (Galácia 3:24). A nevelő szerepe „régre nyúlik vissza, és nagy jelentőséggel bír” – mondja egy tudós. Ha megismerkedünk a régen élt nevelők szerepével, az segít Pál érvelését is jobban megértenünk.

A nevelő és a feladatai

Sok jómódú görög, római és talán még zsidó családnak is volt nevelője, aki felügyelte a gyerekeket csecsemőkoruktól kezdve a serdülőkorukig. A nevelő legtöbbször egy megbízható, általában idős rabszolga volt, aki vigyázott a gyermekre, nehogy baja essen, és ügyelt arra, hogy a gyerek mindent úgy tegyen, ahogy az apja akarja. Bárhová ment a gyermek, a nevelő egész nap vele volt; ügyelt a tisztaságára, elkísérte az iskolába, gyakran ő vitte a könyveit a többi iskolai felszerelésével együtt, és a tanulmányait is nyomon követte.

Általában a nevelő nem volt tanár. Tehát iskolai oktatást nem nyújtott, csupán az apa utasításait követte mint az a személy, akinek a gondjaira bízták a gyermeket. De azzal, hogy ügyelt a gyerekre, és fegyelmezte, közvetett módon oktatta is őt. Ebbe beletartozott az is, hogy jó modorra tanította, megrótta, sőt, ha a gyerek rosszul viselkedett, még testi fenyítésben is részesítette. Természetesen a gyermeknevelés elsősorban az anya és az apa feladata volt. Mégis, amint a fiú nőtt, a nevelő tanította meg arra, hogy húzza ki magát járás közben; viselje a köpenyét; rendesen üljön és viselkedjen az asztalnál; álljon fel, ha idős embert lát; szeresse a szüleit; és még sok minden másra is.

 Platónnak (i. e. 428–348), a görög filozófusnak meggyőződése volt, hogy a gyermeki hévet kordában kell tartani. „Pásztor nélkül semmiféle állat nem élhet, tehát a gyermekek sem lehetnek el felügyelők nélkül, mint a szolgák sem az urak nélkül” – írta. Platón nézete talán szélsőségesnek tűnik, de neki ez volt az álláspontja.

Állandó jelenlétük miatt olyan embereknek tartották a nevelőket, akik zsarnoki módon felügyelik és szigorúan fegyelmezik a gyerekeket, és folyton apró-cseprő, fárasztó és értelmetlen dolgokkal vádaskodnak. De valójában a nevelő védelmezte a gyermeket mind erkölcsileg, mind fizikailag. Az i. sz. II. században élt görög történetíró, Appianosz elbeszélte egy nevelő történetét, akinek iskolába menet védence köré kellett fonnia karjait, hogy megvédje azoktól, akik meg akarták ölni. A nevelő nem volt hajlandó átadni a fiút a támadóknak, mire azok őt is, és a gyermeket is megölték.

A hellenisztikus világ tele volt erkölcstelenséggel. A gyerekeket, különösen a fiúkat meg kellett védeni a szexuális molesztálástól. A nevelő beült a gyermek óráira, mivel sok tanárban nem lehetett megbízni. Sőt, az i. sz. IV. században élt görög szónok, Libaniosz azt mondta, hogy a nevelőknek „őrködniük kell a bimbózó fiatalság felett”, hogy „elűzzék a nem kívánt szeretőket, eltaszítsák és távol tartsák őket, és ne engedjék meg nekik, hogy együtt legyenek a fiúkkal”. Sok nevelő elnyerte a védence tiszteletét. Síremlékek tanúskodnak arról, hogy mennyire hálás volt néhány felnőtt korábbi szeretett nevelőjének még annak halála után is.

A Törvény mint nevelő

Miért hasonlította Pál apostol a mózesi törvényt egy nevelőhöz? Miért különösen találó ez a szemléltetés?

Először is a Törvény védelmező szerepe miatt. Pál elmagyarázta, hogy a zsidók ’törvény alatt őriztettek’, mintha csak egy nevelő védelmező gondjaira bízták volna őket (Galácia 3:23). A Törvény az életük minden részére kihatott. Kordában tartotta buja szenvedélyeiket és testi vágyaikat. Irányította a viselkedésüket, és folyamatosan megrótta őket a vétkeikért, így minden izraelita tisztában volt a saját hiányosságaival.

A Törvény olyan dolgoktól is megvédte az izraelitákat, amelyek romboló hatással lettek volna rájuk, így a körülöttük élő nemzetek lealacsonyodott erkölcsi és vallási szokásaitól. Például Istennek az a megkötése, hogy nem szabad pogányokkal házasodni, elengedhetetlen volt az egész nemzet szellemi egészségéhez (5Mózes 7:3, 4). Az ilyen rendeletek segítettek Isten népének megőrizni a szellemi tisztaságát, és arra is felkészítette a népet, hogy felismerje a Messiást. Milyen szeretetről árulkodik mindez! Mózes erre emlékeztette izraelita társait: „amint az ember helyreigazítja fiát, úgy igazított helyre téged Jehova, a te Istened” (5Mózes 8:5).

Pál apostol szemléltetésének egyik nagyon fontos eleme azonban az volt, hogy a nevelőnek csak egy ideig volt hatalma a gyermek felett. Amikor az elérte a felnőttkort, többé nem volt a nevelő ellenőrzése alatt. A görög történetíró, Xenophón (i. e. 431–352) ezt írta: „Amikor a gyerekek ifjakká serdülnek . . . , megszabadítják őket a pedagógusaiktól, a tanítóktól, többé már nem vezeti őket senki, szabadjára eresztik valamennyiüket, hadd éljenek önállóan.”

Ugyanilyen hatalma volt a mózesi törvénynek is. Csak ideiglenesen volt rá szükség, „a törvényszegések nyilvánvalóvá tétele végett . . . , míg meg nem érkezik a mag”, Jézus Krisztus. Pál apostol elmagyarázta, hogy a zsidók számára a Törvény ’Krisztushoz vezető nevelő’ volt. Ahhoz, hogy Pál zsidó kortársai élvezhessék Isten helyeslését, el kellett ismerniük Jézus szerepét Isten szándékában. Ha ezt megtették, a nevelő betöltötte a szerepét (Galácia 3:19, 24, 25).

A Törvény, melyet Isten az izraelitáknak adott, tökéletes volt. Maradéktalanul betöltötte a célját: Isten azért adta, hogy megvédje  a népét, és hogy tisztában legyenek a magas irányadó mértékeivel (Róma 7:7–14). A Törvény jó nevelő volt. De néhány „védence” lehet, hogy megterhelőnek érezte a követelményeit. Ezért írta Pál, hogy amikor elérkezett az Isten által meghatározott idő, „Krisztus megvásárlás által megszabadított minket a Törvény átkától”. A Törvény csak abban az értelemben volt ’átok’, hogy olyan mércét állított a bűnre hajló zsidóknak, amelynek nem tudtak teljesen megfelelni. Kínos gonddal kellett végrehajtaniuk az előírt szertartásokat. De mihelyst egy zsidó elfogadta Jézus váltságáldozatát, mely kiválóbb volt mindannál, amit a Törvény nyújtott, már nem kellett a nevelő szabta korlátoknak megfelelnie (Galácia 3:13; 4:9, 10).

Tehát Pál azért hasonlította a mózesi törvényt egy nevelőhöz, hogy kihangsúlyozza, a Törvény azért adatott, hogy vezesse a zsidókat, és a szerepe csak ideiglenes. Jehova helyeslését nem azzal lehet elnyerni, hogy ennek a Törvénynek engedelmeskedünk, hanem azzal, hogy elfogadjuk Jézust, és belé vetett hittel élünk (Galácia 2:16; 3:11).

[Kiemelt rész/kép a 21. oldalon]

„MEGBÍZOTTAK” ÉS „SÁFÁROK”

Pál apostol amellett, hogy beszélt a nevelőről, egy másik szemléltetést is használt, melyben ’megbízottakról’ és ’sáfárokról’ ír. Ezt olvassuk a Galácia 4:1, 2-ben: „amíg az örökös kisgyermek, semmiben sem különbözik a rabszolgától, jóllehet ura mindennek, hanem megbízottak és sáfárok alatt van az apja által előre kijelölt napig.” A „megbízottak” és a „sáfárok” feladatai különböztek a nevelőkétől, de Pál tulajdonképpen ugyanazt kívánta szemléltetni velük.

A római törvény értelmében a ’megbízott’ egy kiskorú árva törvényes gyámja volt, aki a gyermek anyagi ügyeit intézte mindaddig, amíg az el nem érte a felnőttkort. Így, ahogy Pál írta, bár a gyermek elvileg „ura” volt az örökségének, de amíg kiskorú volt, nem volt több joga rendelkezni felette, mint egy rabszolgának.

Ugyanakkor a ’sáfár’ a birtok pénzügyeinek az intézője volt. A zsidó történetíró, Josephus Flavius írt egy Hürkanosz nevű ifjúról, aki megkérte az apját, hogy egy levélben hatalmazza fel a sáfárát, hogy adjon neki pénzt mindarra, amire szüksége van.

Vagyis, ahogy a nevelő, úgy egy ’megbízott’ vagy egy ’sáfár’ jelenléte is arra utalt, hogy amíg a gyermek kiskorú, korlátozva van a szabadsága. A gyermek életét mások irányították az apa által meghatározott napig.

[Kép a 19. oldalon]

Nevelő, bottal a kezében, egy ősi görög váza festményén

[Forrásjelzés]

National Archaeological Museum, Athens

[Kép a 19. oldalon]

Jelenet egy i. e. V. századi serlegen egy nevelőről (bottal), aki a védencét figyeli, amint azt költészetre és zenére oktatják

[Forrásjelzés]

Bildarchiv Preussischer Kulturbesitz/Art Resource, NY