Levél a Dominikai Köztársaságból

„Sohasem éreztem még ilyen szeretetet”

NIURKA ezen a héten tartotta meg első bibliai előadását a gyülekezetünkben. Úgy készült fel, hogy Braille-írással leírta, amit mondani szeretne, majd kívülről megtanulta az egészet. Én is vele voltam a színpadon, mégpedig egy olyan személyt alakítottam, aki meg akarja ismerni a bibliai igazságot. Amit a mikrofonba mondtam, azt ő a fejhallgatóján hallgatta. Amikor befejeztük, a meghatott testvérek olyan hangosan tapsoltak, hogy még ő is hallotta. Mosolyából óriási öröm és megelégedettség sugárzott, persze én is boldog voltam. Milyen nagy jutalommal jár a misszionáriusi szolgálat!

Emlékszem az első találkozásomra Niurkával. Két éve történt. Miután fél órát utaztunk poros országutakon, megpillantottam őt. Egy rozsdás bádogtetejű, fából és téglából épült, egyszerű vidéki ház tornácán üldögélt. Kecskék, nyulak, kutyák hangja hallatszott, és a szaguk betöltötte a levegőt. Niurka összeroskadva ült, lehorgasztott fejjel. Magányosnak és depressziósnak tűnt. Sokkal idősebbnek nézett ki, mint 34, pedig valójában annyi volt.

Megérintettem a vállát, ő pedig felénk fordult, bár a látását már 11 éve elvesztette. Úgy mutatkoztunk be a prédikálótársammal, hogy belekiabáltam a fülébe. Később megtudtuk, hogy Niurka a Marfan-szindróma áldozata. Ez egy genetikai rendellenesség, amely sok szenvedést okoz neki. Súlyos cukorbetegsége is van, ami miatt állandóan figyelni kell a rendkívül ingadozó vércukorszintjét.

Amikor a kezébe adtam egy Bibliát, felismerte, és elmondta, hogy nagyon szerette olvasni a Szentírást, mielőtt elvesztette a látását. De hogyan is taníthatnám ezt a magányos, alázatos, törékeny teremtést Isten Szavának felfrissítő igazságára? Mivel ismeri az ábécét, azzal kezdtem, hogy műanyag betűket helyeztem a tenyerébe. Gyorsan megtanulta felismerni őket. Később kitapintotta, amit jeleltem, így megtanulta az ábécé betűit összekapcsolni az amerikai jelnyelvben használt betűkkel. Aztán fokozatosan más jeleket is megtanult. Mivel én is csak akkoriban kezdtem tanulni a jelnyelvet, minden tanulmányozásra órákat kellett készülnöm. Ennek ellenére mindketten nagyon lelkesek voltunk, így egyre ügyesebben jeleltünk.

Niurka fejlődését nagyban felgyorsította, hogy egy alapítványtól kapott egy hallókészüléket. Bár egyszerű volt, végtelenül nagy segítséget  jelentett. Mivel már több mint tíz éve élt úgy, hogy nem látott, és szinte egyáltalán nem hallott, visszahúzódott a saját kis világába. De Jehova szelleme ismerettel, reménnyel és szeretettel töltötte meg elméjét és szívét, és ez jó hatással volt rá. Hamarosan egy bot segítségével eljutott a szomszédos házakhoz, hogy megossza a Biblia igazságát másokkal.

Niurka bibliatanulmányozást vezet a nagynénjével és két unokatestvérével. Alaposan felkészül, és előre megtanul minden leckét kívülről. A tanulmányozói felolvasnak egy bekezdést, majd Niurka felolvassa a kérdést a Braille-írással készült könyvéből. A társa tolmácsol Niurkának úgy, hogy a fülébe mondja, vagy a kezébe jeleli a válaszokat.

Az egész gyülekezet támogatja és buzdítja Niurkát. A testvérek közül sokan segítenek neki, hogy eljusson az összejövetelekre és a kongresszusokra, mások pedig elkísérik a szolgálatba. Niurka nemrég ezt mondta nekem: „Sohasem éreztem még ilyen szeretetet.” Reméli, hogy a következő kerületkongresszuson megkeresztelkedhet.

Ahogy befordulunk Niurka utcájába, látjuk, amint a napsütésben ül a tornácon, emelt fővel és mosolyogva. Amikor megkérdezem tőle, hogy miért mosolyog, csak ennyit mond: „A jövőre gondoltam, amikor a föld paradicsom lesz, és elképzeltem, hogy én is ott vagyok.”

[Kép a 25. oldalon]

Niurka a gyülekezet néhány tagjával a Királyság-terem előtt

[Kép a 25. oldalon]

Niurka megosztja másokkal, amit tanult