MINTEGY 2000 évvel ezelőtt, i. sz. 33-ban a zsidó pászka idején egy ártatlan férfi meghalt, hogy mások élhessenek. Ki volt ő? A názáreti Jézus. És kinek válik javára ez a nemes cselekedet? Az egész emberiségnek. Egy jól ismert bibliaversben ezt olvashatjuk erről az életmentő áldozatról: „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16, Károli-fordítás).

Bár sokan ismerik ezt a bibliaverset, csak néhányan értik, hogy miről is szól valójában. Ezen töprengenek: „Miért van szükségünk Krisztus áldozatára? Hogyan mentheti meg egyetlen ember halála az emberiséget attól, hogy elkerülhetetlen sorsa az örök halál legyen?” A Biblia érthető és kielégítő választ ad ezekre a kérdésekre.

Néhányan úgy hiszik, az emberek azért lettek megteremtve, hogy rövid ideig a földön éljenek, próbákon menjenek keresztül, élvezzenek némi örömet, majd meghaljanak, és egy jobb helyre távozzanak. Ezen elgondolás szerint a halál része Isten emberiségre vonatkozó szándékának. A Biblia azonban rávilágít, hogy a halál más okból sújtja az emberiséget. Ezt mondja: „egy ember által jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál, s így a halál minden emberre átterjedt, mivel mindnyájan vétkeztek” (Róma 5:12). Ez a vers rámutat, hogy az emberek a bűn miatt halnak meg. Ki hát az az „egy ember”, akin keresztül a bűn halálos hatása átterjedt az egész emberiségre?

A The World Book Encyclopedia szerint a legtöbb tudósnak az a véleménye, hogy minden ember ugyanattól az őstől származik. A Biblia pedig félreérthetetlenül azonosítja ezt az őst, az ’egy embert’. Az 1Mózes 1:27-ben ezt olvashatjuk: „Isten megteremtette az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette; férfinak és nőnek teremtette őket.” Tehát a Biblia azt írja, hogy az első emberpár volt a mindenható Isten teremtésművének koronája.

A teremtési beszámolóban nemcsak arról olvashatunk, hogy Jehova Isten megteremtette az első embert, hanem az emberi élet további részleteiről is. Érdemes megjegyeznünk, hogy az egész beszámolóban Isten csak akkor tesz említést a halálról, amikor az engedetlenség következményéről beszél (1Mózes 2:16, 17). Ő azt  szerette volna, hogy az emberek örökké boldogan és egészségesen éljenek egy gyönyörű paradicsomi földön. Nem akarta, hogy szenvedjenek az öregkor következményeitől, és azt sem, hogy végül meghaljanak. Hogyan kerítette tehát hatalmába a halál az egész emberiséget?

A Mózes első könyvének 3. fejezete leírja, hogy az első emberpár hogyan döntött szándékosan úgy, hogy nem engedelmeskedik Életadójának, Jehova Istennek. Ennek az lett a következménye, hogy Isten végrehajtotta rajtuk a büntetést, melyre előre figyelmeztette őket. Ezt mondta Ádámnak: „por vagy, és a porba térsz vissza” (1Mózes 3:19). Isten szavához hűen a két engedetlen ember végül meghalt.

De a kár, melyet tettükkel okoztak, nemcsak az első emberpárt sújtotta. Engedetlenségük miatt meghiúsult az a lehetőség, hogy utódaik tökéletes életnek örvendjenek. Jehovának az akkor még meg nem született emberekkel is volt szándéka, hiszen ezt mondta Ádámnak és Évának: „Legyetek termékenyek, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá; uralkodjatok a tenger halain, az egek repdeső teremtményein, és minden élő teremtményen, amely a földön mozog” (1Mózes 1:28). Idővel az emberi család betöltötte volna a földet, végtelenül boldog életet élvezhetett volna, és nem kellett volna meghalnia. De ősatyjuk Ádám – az „egy ember” – eladta őket rabszolgaként a bűnnek, melynek elkerülhetetlen vége a halál. Pál apostol, az első ember egyik leszármazottja, ezt írta: „én testi vagyok, eladva a bűn alá” (Róma 7:14).

Épp úgy, ahogy mostanában vandálok felbecsülhetetlen értékű műkincseket rongálnak meg, Ádám is – azzal hogy bűnt követett el – súlyosan megrongálta Isten csodálatos teremtésművét, az emberiséget. Ádám gyermekeinek születtek gyermekeik, majd unokáik lettek, és így tovább. Mindig született egy következő nemzedék, mely felnőtt, utódokat nemzett, majd végül meghalt. Miért haltak meg mindannyian? Mert mindannyian Ádámtól származtak. A Biblia kijelenti: „egy ember vétsége miatt sokan meghaltak” (Róma 5:15). A betegségek, az öregség, a rossz dolgokra való hajlam és maga a halál is szomorú következményei annak, hogy Ádám elárulta a saját családját. És mi mindannyian ebbe a családba tartozunk.

Pál apostol a római keresztényeknek szóló levelében írt a tökéletlen emberek szánalmas helyzetéről – beleértve saját magát is –, valamint a bűn hatásai ellen vívott haszontalan  küzdelemről. Így kiáltott fel: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem a testből, mely alá van vetve e halálnak?” Jó kérdés, nem igaz? Ki szabadíthatná meg a bűn és a halál rabszolgaságából Pált, és mindazokat, akik vágynak a megmentésre? Maga Pál adja meg a választ: „Hála az Istennek Jézus Krisztus, a mi Urunk által!” (Róma 7:14–25). Igen, Teremtőnk gondoskodott a megmentésünkről a Fián, Jézus Krisztuson keresztül.

Jézus így beszélt arról a szerepéről, hogy az emberiséget megszabadítsa a bűn halálos rabszolgaságából: ’az embernek Fia azért jött, hogy adja az ő életét váltságul sokakért’ (Máté 20:28, Károli-fordítás). Hogyan szolgál Jézus élete váltságul? Hogyan válik javunkra a halála?

Jézust a Biblia ’bűn nélkülinek’ és a ’bűnösöktől elkülönítettnek’ írja le. Egész életében tökéletesen engedelmeskedett Isten Törvényének (Héberek 4:15; 7:26). Ezért a halála, Ádáméval ellentétben, nem a bűn és az engedetlenség következménye volt (Ezékiel 18:4). És bár nem érdemelt halált, de vállalta azt, azért hogy véghezvihesse Atyja akaratát, vagyis hogy az emberiség megszabaduljon a bűntől és a haláltól. Amint fent említettük, Jézus készségesen jött, hogy „adja az ő életét váltságul”. Jézus szeretete, mely arra indította, hogy készségesen „minden emberért megízlelje a halált”, páratlan volt az egész történelemben (Héberek 2:9).

Az élet, melyet Jézus feláldozott, teljesen egyenértékű volt azzal az élettel, melyet Ádám a bűn elkövetésekor veszített el. Mi lett az eredménye Jézus halálának? Jehova elfogadta ezt az áldozatot „megfelelő váltságul . . . mindenkiért” (1Timóteusz 2:6). Isten tulajdonképpen arra használta fel Jézus életének az értékét, hogy visszavásárolja, vagyis megváltsa az emberiséget a bűn és a halál rabszolgaságából.

A Biblia újra és újra említést tesz erről a mély szeretetet tükröző tettről, melyet az ember Teremtője vitt véghez. Pál emlékeztette a keresztényeket, hogy ’áron vették meg őket’ (1Korintusz 6:20; 7:23). Péter azt írta a keresztényeknek, hogy Isten nem arannyal vagy ezüsttel, hanem a Fiának vérével szabadította meg őket a haláltól (1Péter 1:18, 19). Krisztus váltságáldozatával Jehova megmentésről gondoskodott az emberek számára, hogy ne az örök halál legyen az elkerülhetetlen sorsuk.

János apostol így fogalmazta meg, hogy Krisztus váltságának áldásai milyen sok emberre kiterjednek: „[Jézus Krisztus] engesztelő áldozat a bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is” (1János 2:2). Igen, Krisztus váltságát az egész emberiség a javára fordíthatja. Vajon ez azt jelenti, hogy mindenki automatikusan hasznot merít ebből a felbecsülhetetlen értékű gondoskodásból? Nem. Gondolj vissza az előző cikkben említett mentőakcióra. Azok, akik próbálták kimenteni a bajba  jutott bányászokat, leengedtek hozzájuk egy szállítókosarat, de minden egyes bajba jutott férfinak be kellett szállnia ebbe a kosárba. Ehhez hasonlóan azoknak, akik szeretnének hasznot meríteni Krisztus váltságáldozatából, nem elég csupán várniuk Isten áldására, hanem cselekedniük is kell.

Mit kíván meg tőlünk Isten? A János 3:36-ban ezt olvashatjuk: „Aki hitet gyakorol a Fiúban, annak örök élete van; aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, az nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” Isten tehát megkívánja tőlünk, hogy higgyünk Krisztus áldozatában. De még mást is kell tennünk: „abból tudjuk, hogy megismertük [Jézust], ha továbbra is megtartjuk a parancsolatait” (1János 2:3). Ezekből világosan látszik, hogy a bűntől és a haláltól való megmenekülés kulcsa az, ha hiszünk Krisztus váltságában, és engedelmeskedünk az ő parancsolatainak.

A Jézus váltságába vetett hitünk kimutatásának egyik fontos módja az, ha kifejezzük az értékelésünket azért, hogy meghalt értünk. Ezt úgy tehetjük meg, hogy a parancsával összhangban megemlékezünk a haláláról. Jézus a halála előtt egy olyan étkezést vezetett be, melynek jelképes értelme volt. Ezt mondta hűséges apostolainak: „Ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül” (Lukács 22:19). Jehova Tanúi értékes kincsnek tekintik az Isten Fiával ápolt barátságukat, és engedelmeskednek ennek a parancsnak. Ebben az évben Jézus Krisztus halálának emlékünnepe március 22-én, szombaton naplemente után lesz megtartva. Szeretettel meghívunk, hogy Jézus parancsának engedelmeskedve te is vegyél részt ezen a különleges alkalmon. A környékeden élő Jehova Tanúi tájékoztatni tudnak az esemény időpontjáról és helyszínéről. Az Emlékünnepen még többet megtudhatsz arról, mit kell tenned, hogy Krisztus váltsága megszabadítson Ádám bűnének halálos következményeitől.

Manapság kevesen értékelik igazán azt a hatalmas áldozatot, melyet Teremtőjük és a Fia hoztak, hogy megmentsék őket a pusztulástól. Azok, akik hitet gyakorolnak ebben az áldozatban, páratlan boldogságnak örvendenek. Péter apostol ezt írta keresztény hittársaival kapcsolatban: „hitet gyakoroltok [Jézusban], és nagyon örvendeztek, elmondhatatlan, dicsőült örömmel, minthogy elnyeritek hitetek végcélját, lelketek megmentését” (1Péter 1:8, 9). Ha elmélyíted a szeretetedet Jézus Krisztus iránt, és hitet fejlesztesz ki a váltságáldozatában, már most örömteli lehet az életed, és reménykedhetsz abban, hogy meg leszel szabadítva a bűntől és a haláltól.