Eucharisztia – Tények a szertartásról

AZ EMBEREK világszerte rendszeresen ünneplik – évente többször, esetleg hetente vagy akár naponta is. Mégis a hit misztériumának nevezik, és a gyakorlói közül sokan azt állítják, hogy nem értik. Szentnek tartják, sőt csodálatos eseménynek.

Ez az ünnep az eucharisztia, a katolikus misének az a része, amikor a pap megáldja a kenyeret és a bort, és meghívja a gyülekezetet, hogy vegye magához Krisztust az áldozáskor. * XVI. Benedek pápa azt mondta, hogy a katolikusoknak ez az ünnep a „hit tartalma és összegzése”. Nemrég az egyház megtartotta az „eucharisztia évét”, hogy elősegítse „az eucharisztikus hit feléledését és növekedését”.

Még azok a katolikusok is erősen kötődnek ehhez a szertartáshoz, akiknek kételyeik vannak a vallásuk hitnézeteivel kapcsolatban. Például a Time magazin egyik mostanában megjelent értekezésében egy fiatal, haladó gondolkodású katolikus nő ezt írta: „Bármilyen nagy ellenérzéseink legyenek is a katolikus egyház tantételeivel szemben, ragaszkodunk ahhoz, ami egyesít minket a katolikus hitben: hódolattal adózunk az eucharisztia ünnepének.”

De mi az eucharisztia? Vajon Krisztus követőinek meg kell ünnepelniük? Először nézzük meg, hogyan alakult ki az eucharisztia hagyománya. Ezután egy fontosabb kérdésnek szentelünk figyelmet: Az eucharisztia valóban az az ünnep, amelyet Jézus Krisztus vezetett be közel 2000 évvel ezelőtt?

Az eucharisztia és a kereszténység

Nem nehéz megérteni, miért tekintik csodálatos eseménynek az eucharisztiát. Az ünneplés csúcsa az eucharisztikus imádság. A katolikus egyház katekizmusa című könyv szerint ekkor „Krisztus cselekedetének és szavainak ereje, valamint a Szentlélek hatalma . . . szentségileg jelenlévővé teszik” Jézus testét és vérét. Miután a pap fogyaszt a kenyérből és a borból, áldozni hívja a híveket.  Ők általában csak a kenyérből, vagyis az ostyából fogyasztanak.

A katolikus egyház azt tanítja, hogy a kenyér és a bor csodálatos módon átváltozik Krisztus fizikai testévé és vérévé – ezt a tantételt átlényegülésnek (transzszubsztanciációnak) nevezik. Ez a tanítás fokozatosan bontakozott ki. A szó jelentését először a XIII. században határozták meg, és ekkor kezdték hivatalosan használni. A reformáció idején a katolikus eucharisztia bizonyos vonásait kétségbe vonták. Luther elvetette az átlényegülés tanát, és az együttlényegülést (konszubsztanciációt) támogatta. A két tan között csekély különbség van. Luther azt tanította, hogy a kenyér és a bor nem alakul át Jézus testévé és vérévé, hanem egyidejűleg van jelen bennük.

A keresztény egyházakban idővel más különbségek is kialakultak az eucharisztia jelentésével, valamint ünneplésének módjával és gyakoriságával kapcsolatban. Valahogy ez a szertartás mégis alapvető fontosságú maradt a kereszténységben. De milyen volt az eredeti ünnep, melyet Jézus vezetett be?

’Az Úr vacsorájának’ bevezetése

Maga Jézus vezette be „az Úr vacsoráját”, vagyis halálának emlékünnepét (1Korintusz 11:20, 24). De vajon egy misztikus szertartást vezetett be, melyen a követői szó szerint megeszik a testét és megisszák a vérét?

Jézus épp befejezte a zsidó pászka megünneplését, és elbocsátotta Iskariót Júdást, az apostolt, aki nem sokkal ezután elárulta. Máté, a 11 jelenlevő apostol egyike erről számolt be: „Amint folytatták az evést, Jézus vett egy kenyeret, és miután áldást mondott, megtörte, és odaadva azt a tanítványoknak, ezt mondta: »Vegyétek, egyétek. Ez jelenti a testemet.« Vett egy poharat is, és miután hálát adott [görögül eukharisztészasz], odaadta nekik, és ezt mondta: »Igyatok belőle mindnyájan, mert ez jelenti a véremet, ’a szövetség vérét’, amely kiontatik sokakért a bűnök megbocsátása végett . . . «” (Máté 26:26–28).

Jézusnak, miként Isten összes szolgájának is, megszokott dolog volt áldást kérni az ételre (5Mózes 8:10; Máté 6:11; 14:19; 15:36; Márk 6:41; 8:6; János 6:11, 23; Cselekedetek 27:35; Róma 14:6). Van okunk azt hinni, hogy a hálaadással Jézus valamilyen csodát is tett, hogy a követői szó szerint elfogyasszák a testét és a vérét?

„Ez jelenti” vagy „ez az”?

Igaz, hogy néhány bibliafordítás így adja vissza Jézus szavait: „Vegyétek és egyétek, ez [van; görögül e·sztin] az én testem!” és „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez [van; görögül e·sztin] az én vérem” (Máté 26:26–28, Katolikus fordítás, Békés–Dalos-fordítás). Az is igaz, hogy a görög e·sztin szó, a „lenni” ige egyik alakja, főképp azt jelenti, hogy ’van’. De ugyanez az ige úgy is fordítható, hogy ’jelképez’. Érdekes, hogy sok bibliafordítás ezt az igét sokszor a ’jelent’ szóval adja vissza. * A legpontosabb fordítást a szövegkörnyezet határozza meg. Például a Máté 12:7-ben az e·sztin szó sok bibliafordításban a ’jelent’ szóval lett visszaadva: „Ha értenétek mit jelent [e·sztin]: irgalmasságot akarok és nem áldozatot, sohasem ítélnétek el az ártatlanokat” (Békés–Dalos; Katolikus).

Ezért sok elismert bibliatudós egyetért azzal, hogy azt a gondolatot, melyet Jézus itt mondott, nem adja vissza pontosan a görög e·sztin szó „van” jelentése. Például Jacques Dupont figyelembe vette, milyen kultúrában  és társadalomban élt Jézus, és levonta a következtetést, hogy a vers „legtermészetesebb” fordítása így kellene, hogy hangozzon: „ez jelenti a testemet” vagy „ez jelképezi a testemet”.

Jézus semmiképp sem gondolhatott arra, hogy a követőinek szó szerint meg kell enniük a testét és meg kell inniuk a vérét. Miért nem? A Noé napjaiban bekövetkezett Özönvíz után, amikor Isten engedélyt adott az embereknek, hogy megegyék az állatok húsát, egyértelműen megtiltotta, hogy vért fogyasszanak (1Mózes 9:3, 4). Ezt a parancsot megismételték a mózesi törvényben, melynek Jézus teljesen eleget tett (5Mózes 12:23; 1Péter 2:22). Az apostolokat a szent szellem arra ihlette, hogy megerősítsék a vér fogyasztását tiltó parancsot, így ez minden keresztényre nézve kötelező érvényű lett (Cselekedetek 15:20, 29). Olyan ünnepet vezetett volna be Jézus, mely megkívánja a követőitől, hogy megszegjék a mindenható Isten egyik szent rendeletét? Ez lehetetlen!

Világos tehát, hogy Jézus jelképnek használta a kenyeret és a bort. A kovásztalan kenyér bűntelen testét jelentette vagy jelképezte, melyet feláldozni készült. A vörösbor pedig a vérét jelképezte, amely kiontatott „sokakért a bűnök megbocsátása végett” (Máté 26:28).

Az Úr Vacsorájának célja

Jézus az Úr Vacsorájának első megünneplését ezekkel a szavakkal zárta: „Ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül” (Lukács 22:19). Ez az ünnep csakugyan segít  emlékeznünk Jézusra és azokra a csodálatos dolgokra, melyeket a halála megvalósított. Emlékeztet minket arra, hogy Jézus támogatta Atyjának, Jehovának a szuverenitását. Arra is emlékeztet, hogy mint tökéletes, bűntelen ember a halálával ’váltságul adta a lelkét cserébe sokakért’. A váltság lehetővé teszi, hogy aki hitet gyakorol Jézus áldozatában, az megszabaduljon a bűntől, és örök életet nyerjen (Máté 20:28).

De az Úr Vacsorája elsősorban egy közös étkezés. Kik a részesei? 1. Jehova Isten, aki gondoskodott a váltságról, 2. Jézus Krisztus, „az Isten Báránya”, aki váltságul adta az életét, és 3. Jézus szellemi testvérei. Azáltal, hogy ez a harmadik csoport részesedik a kenyérből és a borból, kimutatja, hogy teljesen egységben van Krisztussal (János 1:29; 1Korintusz 10:16, 17). Azt is kimutatják, hogy az ’új szövetségben’ vannak mint Jézus szellemmel felkent tanítványai. Ők azok, akik királyokként és papokként fognak uralkodni Krisztussal az égben (Lukács 22:20; János 14:2, 3; Jelenések 5:9, 10).

Mikor kell megtartani az Emlékünnepet? Megkapjuk a választ, ha arra gondolunk, hogy Jézus egy konkrét napot, a pászka napját választotta ennek az ünnepnek a bevezetésére. Isten népe akkor már több mint 1500 éve minden évben ünnepet tartott ezen a napon, a naptáruk szerint niszán hó 14-én. Ezt azért tették, hogy megemlékezzenek arról, hogy Jehova rendkívüli módon megszabadította őket. Egyértelmű, hogy Jézus azt akarta, hogy a követői ugyanazon a napon emlékezzenek meg arról a sokkal nagyobb szabadításról, melyet Isten Krisztus halála által tesz lehetővé. Ezért Jézus igaz követői az Úr Vacsoráját minden évben azon a napon tartják meg, mely a héber naptár szerint niszán hó 14-ére esik.

Vajon ezt azért teszik, mert ragaszkodnak egy szertartáshoz? Az igaz, hogy sokakat az eucharisztia ünneplésének a hagyománya vonz. A korábban említett Time magazin értekezésének írója ezt mondta: „Végtelen nyugalom hatja át az embert, amikor oly sokak által gyakorolt ősi szertartásokon vesz részt.” Számos katolikushoz hasonlóan ez az írónő jobban szereti, ha az ünnep ma latinul folyik, úgy, mint a múltban. Miért? Ezt írta: „Olyan nyelven akarom hallgatni a misét, amelyet nem értek, mert elég gyakran nem tetszik, amit angolul hallok.”

Jehova Tanúi több millió érdeklődővel együtt szívesen megtartják az Úr Vacsoráját a saját nyelvükön, bárhol éljenek is. Örömmel tölti el őket, hogy jobban megérthetik Krisztus halálának jelentését és értékét. Ezekről az igazságokról egész évben érdemes elmélkedni és beszélgetni. A Tanúk úgy érzik, hogy az Emlékünnep megtartása a legjobb módja annak, hogy megemlékezzenek Jehova Isten és a Fia, Jézus Krisztus mélységes szeretetéről. Segít nekik, hogy ’mindegyre az Úr halálát hirdessék, míg meg nem érkezik’ (1Korintusz 11:26).

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 27. oldalon]

Milyen volt az eredeti ünnep, melyet Jézus vezetett be?

[Kép a 28. oldalon]

Jézus vezette be halálának emlékünnepét

[Kép a 29. oldalon]

Megemlékezés Jézus Krisztus haláláról