Levél Ausztráliából

„Este majd elolvasom a tűz mellett”

AUSZTRÁLIA távoli, elhagyatott vidékeiről kietlen sivatagok, perzselő forróság és mérhetetlenül nagy pusztaságok juthatnak eszünkbe. Ám a kontinens belsejében ezeken a területeken mintegy 180 000-en élnek, az ország lakosságának körülbelül az 1 százaléka.

Gyermekkoromban a szüleim, akik Jehova Tanúi, elvittek magukkal prédikálni erre az elhagyatott vidékre. A táj roppant nagy mérete, hepehupás felszíne és szépsége megragadt a gondolataimban. A vidék életerős, nyugodt lakóit is megszerettem. Most, hogy saját családom van, szerettem volna, ha a feleségemnek és a két, 10 és 12 éves gyermekünknek is hasonló élményben lenne része.

Az út megtervezése

Először leültünk, hogy kiszámítsuk a költségeket. Milyen nagy utat engedhetünk meg magunknak? Mennyi ideig lehetünk távol? A gyülekezetünkből egy házaspár és két teljes idejű szolga is felajánlotta, hogy csatlakozik hozzánk. Megbeszéltük, hogy az év közepén utazunk, amikor tanítási szünet van. Majd írtunk Jehova Tanúi ausztráliai fiókhivatalának Sydney-be, hogy jelöljenek ki nekünk egy területet. Megkértek, hogy egy távoli helyen prédikáljunk, egy vidéki kisváros, Goondiwindi közelében, mely körülbelül 400 kilométerre nyugatra van a brisbane-i otthonunktól.

Megtudtuk, hogy Jehova Tanúinak van egy kis gyülekezete Goondiwindiben. Ez további áldás volt nekünk. Az utunk egyik csúcspontja lesz, hogy találkozhatunk keresztény férfiakkal és nőkkel. Felvettük a kapcsolatot a gyülekezettel, hogy tájékoztassuk őket a látogatásunkról. Lelkes reagálásukból éreztük, hogy nagyon várnak minket.

Röviddel az indulás előtt a csapat összeült, hogy megbeszélje, hogyan prédikáljon Isten Királyságának jó híréről az embereknek ezen az elhagyatott vidéken. Főleg arra szerettünk volna figyelni, hogy ha őslakosokkal találkozunk, tiszteletben tartsuk a kultúrájukat és a szokásaikat. Például vannak törzsek, melyek a földjüket közös otthonuknak tekintik, és udvariatlanságnak számít, ha valaki csak úgy hívatlanul a földjükre lép.

Irány a kietlen vidék

Végül eljött a nagy nap. Két kocsival vágtunk neki a kontinens belsejének. Mindkét autó tele volt csomagokkal és utasokkal. A megművelt földeket füves síkságok váltották fel, és itt-ott eukaliptuszfák meredeztek. A meleg téli nap felhőtlen égbolton tündökölt. Néhány óra múlva  megérkeztünk Goondiwindibe, és az éjszakát egy kempingben, faházakban töltöttük.

Másnap, vasárnap reggel sütött a nap, és friss volt a levegő. Tökéletes volt az idő a prédikáláshoz. Nyáron itt általában 40 Celsius-fok fölé szökik a hőmérséklet. Első állomásunk egy körülbelül 30 kilométerre lévő őslakos közösség volt. Itt Jennyhez irányítottak minket, egy idősebb ősz hajú asszonyhoz, aki a közösség egyik vezetője volt. Figyelmesen meghallgatta a bibliai bevezetőnket, és örömmel elfogadta a Tanulj a nagy Tanítótól! * című könyvet. Majd behívott minket a közösség területére, hogy prédikáljunk az ott élőknek.

Az ottani gyerekek előreszaladtak, hogy elújságolják a látogatásunkat. Minden házigazda, aki otthon volt, tisztelettel meghallgatta az üzenetünket, és elfogadott bibliai irodalmat. Hamar elfogyott az irodalmunk, és ideje volt visszamenni a városba a gyülekezeti összejövetelre. Indulás előtt megígértük, hogy visszatérünk, hogy meglátogassuk azokat, akikkel nem tudtunk beszélni.

Délután a Királyság-termet vidám zsongás töltötte be, és eközben gyorsan összebarátkoztunk a testvérekkel. Az itteni 25 Tanú hűségesen prédikálja a Királyság-üzenetet mintegy 11 000 embernek, akik elszórtan élnek egy 30 000 négyzetkilométeres vidéki területen. „Köszönjük, hogy erőfeszítést tettetek azért, hogy eljöjjetek segíteni nekünk” – mondta egy hálás Tanú. Az összejövetel nagyon élénk volt, utána pedig mindannyian elmentünk harapni valamit. Lefekvés előtt megetettük a kempingben kószáló, Ausztráliában őshonos oposszumokat.

Este a tűz mellett

A következő két napon a csapatunk két autóval elszórtan lévő otthonokat látogatott meg Queensland és Új-Dél-Wales határán. A vidék nagy részét végeláthatatlan füves prérik borították, ahol juhok és szarvasmarhák legelésztek, és a tájat száraz eukaliptuszcserjék tették változatossá. Útközben láttunk több kengurut is. Amikor észrevettek minket, hegyezték a fülüket. A távolban méltóságteljes emuk lépdeltek peckesen a bekerített poros földeken.

Kedd délután találkoztunk egy nagy marhacsordával, mely az úton baktatott. Fizetett tehénpásztorok már régóta terelgetnek ezen a vidéken gulyákat, főleg a szárazság idején. Egyszer csak felbukkant a lovas marhapásztor is. Leparkoltam az út szélén, kiszálltam az autóból, és odaköszöntem neki, mire ő visszaköszönt: „Jó napot, cimbora!” Az idősebb férfi, a pásztorkutyája kíséretében, megállt velünk beszélgetni.

Váltottunk pár szót a szárazságról, majd a Biblia üzenetéről kezdtem neki beszélni. „Tyű, utoljára gyerekkoromban hallottam valamit a Bibliáról!” – kiáltotta. A vallási vezetőket okolta a világban tapasztalható erkölcsi hanyatlásért. Ennek ellenére mélyen tisztelte a Bibliát. Nagyon jót beszélgettünk a Szentírásról, majd felajánlottam neki a Mit tanít valójában a Biblia? * című könyvet. Elvette a kiadványt, belecsúsztatta az ingzsebébe, és ezt mondta: „Ha ez leírja, hogy mit tanít a Biblia, akkor este majd elolvasom a tűz mellett.”

Hazatérés

Aznap este elmeséltük az élményeinket a szellemi testvéreinknek a Királyság-teremben, ők pedig megígérték, hogy visszamennek az érdeklődőkhöz. Az összejövetel végén nehéz volt a búcsú. Nagyon megszerettük egymást. Mindannyian gazdagabbnak éreztük magunkat, mivel kölcsönösen bátorítottuk egymást szellemileg (Róma 1:12).

Másnap hazautaztunk. Végiggondolva az utazásunkat, egyetértettünk azzal, hogy Jehova gazdagon megáldotta az erőfeszítéseinket. Felfrissültünk szellemileg. Mikor hazaértünk, megkérdeztem a gyerekektől:

– Hol szeretnétek legközelebb vakációzni? A hegyekben?

– Nem, apu, menjünk vissza tanúskodni.

A feleségem egyetértett:

– Én is benne vagyok. Ez volt a legjobb vakációnk!

[Lábjegyzetek]