Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Miért nem vesznek részt Jehova Tanúi a háborúkban?

Miért nem vesznek részt Jehova Tanúi a háborúkban?

Olvasóink kérdezik

Miért nem vesznek részt Jehova Tanúi a háborúkban?

Jehova Tanúi, bárhol éljenek is, már nagyon régóta nem vesznek részt a háborúkban, akár nemzetek közötti, akár országon belüli viszályról van szó. „Jehova Tanúi háború idején is szigorúan semlegesek maradnak” – jegyezte meg az Australian Encyclopædia fél évszázaddal ezelőtt.

A Tanúk legfőképpen azért nem hajlandók részt venni a háborúkban, mert ez sértené keresztényi lelkiismeretüket, melyet az Úr Jézus Krisztus parancsolatai és példája formál. Ő arra utasította a követőit, hogy szeressék felebarátaikat, és ezt is parancsolta: „szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” (Lukács 6:27; Máté 22:39). Amikor egyik tanítványa megpróbálta Jézust karddal megvédeni, ő ezt mondta neki: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el” (Máté 26:52). Szavaival és tetteivel tehát egyértelműen rámutatott, hogy a tanítványai nem foghatnak fegyvert a háborúkban.

Egy másik oka annak, hogy Jehova Tanúi nem vesznek részt a háborúkban, az, hogy világméretű közösséget alkotnak a hívőtársaikkal. A háború testvért testvér ellen uszítana, és ez ellentétben áll Jézus parancsával, miszerint legyen ’szeretet köztük’ (János 13:35).

Jehova Tanúi számára nem csupán elmélet az, amit az előbbi, szeretetre ösztönző alapelvek megfogalmaznak. Példaként vizsgáljuk meg, hogy miként cselekedtek a második világháború idején, 1939 és 1945 között. Az Egyesült Államokban több mint 4300 Tanút tartottak fogva szövetségi börtönökben a katonai szolgálat megtagadása miatt. Nagy-Britanniában több mint 1500 Tanút – köztük mintegy 300 nőt – börtönöztek be azért, mert visszautasították, hogy háborúhoz kapcsolódó feladatokat lássanak el. A náci Németországban 270-nél is több Tanút végeztetett ki az állam, mivel nem voltak hajlandók fegyvert fogni. A náci rezsim idején több mint 10 000 Tanút tartottak fogva börtönökben vagy koncentrációs táborokban. A Tanúk Japánban is borzalmas szenvedéseken mentek keresztül. Mindazok, akik elvesztettek valakit a második világháborúban vagy az azt követő háborúk valamelyikében, biztosak lehetnek benne, hogy egyetlen Jehova Tanúja sem felelős szeretteik haláláért.

Wolfgang Kusserow sokatmondó utolsó szavai megmutatják, hogy miként tekintenek Jehova Tanúi a háborúra. 1942-ben a nácik lefejezték ezt a húszéves német fiatalembert, mivel nem volt hajlandó elmenni a háborúba (Ézsaiás 2:4). Ezt mondta a hadbíróság előtt: „Jehova Tanújaként nevelkedtem, Isten szavával összhangban, mely a Szentírásban található. A legnagyobb és legszentebb törvény, melyet Isten az embereknek adott ez: ’Szeretned kell Istenedet mindennél jobban, és felebarátodat, mint magadat.’ Egy másik parancsolat ezt mondja: ’Ne ölj.’ Vajon Teremtőnk a fáknak íratta le mindezt?” (Márk 12:29–31; 2Mózes 20:13).

Jehova Tanúi hiszik, hogy csak Jehova, a mindenható Isten fog tartós békét hozni a földre. Várják, hogy beteljesítse az ígéretét, miszerint ’háborúkat fog megszüntetni a föld végéig’ (Zsoltárok 46:9).