Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan lehetsz jó apa?

Hogyan lehetsz jó apa?

„Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék” (Kolosszé 3:21, Katolikus fordítás)

MIT tehet egy apa, hogy ne keserítse el a gyermekét? Lényeges, hogy felismerje, milyen fontos az apai szerepe. „Az apaság összetett és egyedülálló szerepkör; jelentős hatással van a gyermekek érzelmi és értelmi fejlődésére” – írja egy mentális egészséggel foglalkozó folyóirat.

Mit foglal magában az apai szerep? Sok családban elsősorban úgy tekintenek az apára, mint akinek az a feladata, hogy fegyelmezzen. Az anyák sokszor ezt mondják a rendetlenkedő gyermeküknek: „Na jöjjön csak haza apád!” Kétségtelen, hogy a gyermekeknek ésszerű fegyelmezésre és bizonyos mértékű határozott irányításra van szükségük, hogy kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak. De többre van szükség ahhoz, hogy jó apa legyél.

Sajnos nem minden apa látott jó példát maga előtt. Néhányan apa nélküli családban nőttek fel. Mások pedig, akiket szigorúan, ridegen neveltek, hajlamosak lehetnek arra, hogy ugyanígy bánjanak a gyermekükkel. Mit tehet egy ilyen apa azért, hogy ne ezt a mintát kövesse, és jobb szülő legyen?

Létezik gyakorlatias és megbízható tanács arra, hogyan lehetsz jó apa. A Biblia tartalmazza a legjobb tanácsokat a családi élettel kapcsolatban, és ezek nem pusztán elméleti tanácsok. Ezenkívül a benne lévő útmutatás soha nem válik a kárunkra. A Szentírás tanácsai a Szerzőjének, Jehova Istennek a bölcsességét tükrözik, aki létrehozta a családi elrendezést (Efézus 3:14, 15). Ha apa vagy, hasznos, ha megvizsgálod, mit mond a Biblia a szülői szerepről. *

Az apai szerep helyes betöltése nem csupán a gyermek fizikai és érzelmi egészségéhez létfontosságú, hanem a szellemi jólétéhez is. Annak a gyermeknek, akinek szeretetteljes és szoros kapcsolata van az édesapjával, az is könnyebb lehet, hogy közeli és bensőséges kapcsolatot alakítson ki Istennel. Végtére is a Biblia szerint Jehova, a Teremtőnk, bizonyos értelemben az Atyánk (Ézsaiás 64:8). Most tekintsünk át hat olyan dolgot, amelyre a gyermekeknek szükségük van, és amelyet az édesapjuktól kaphatnak meg. Megvizsgáljuk, hogy a bibliai alapelvek alkalmazása ezen a hat területen hogyan segíthet az apáknak abban, hogy kielégítsék ezeket a szükségleteket.

1. Szükségük van az édesapjuk szeretetére

Jehova tökéletes példát mutat mint Atya. A Biblia szerint így érez az elsőszülött Fia, Jézus iránt: „Az Atya szereti a Fiút” (János 3:35; Kolosszé 1:15). Jehova többször is kifejezte a szeretetét és a helyeslését a Fia iránt. Jézus megkeresztelkedésekor Jehova így szólt az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam; helyesellek téged” (Lukács 3:22). Jézus soha nem kételkedett afelől, hogy az Atyja szereti őt. Mit tanulhat egy apa Isten példájából?

Soha ne vonakodj elmondani a gyermekednek, hogy szereted. Kelvin, egy ötgyermekes apa így beszél erről: „Mindig igyekeztem kimutatni a szeretetemet a gyermekeim iránt, nemcsak a szavaimmal, hanem azzal is, hogy személyesen foglalkoztam mindannyiukkal. Pelenkáztam és fürdettem is őket.” Ezenkívül a gyermekednek tudnia kell, hogy helyesled őt. Ne legyél hát túlságosan bíráló, állandóan helyreigazítva őt. Ehelyett gyakran dicsérd. Donizete, akinek két tizenéves lánya van, ezt javasolja: „Az apáknak keresniük kell az alkalmakat, amikor megdicsérhetik a gyermeküket.” Ha a gyermeked tudja, hogy helyesled, az segíthet, hogy egészséges önbecsülése legyen. Ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy közelebb kerüljön Istenhez.

2. Szükségük van a jó példára

Jézus semmit sem tehet „csak amit lát, hogy az Atya tesz” – jelenti ki a János 5:19. Figyeld meg, hogy a vers szerint Jézus azt látta és azt tette, amit az Atyja ’tett’. A gyerekekre sokszor ugyanez jellemző. Például ha az apa tisztelettel és méltósággal bánik a feleségével, valószínűleg felnőttként a fia is hasonlóképpen fog bánni a nőkkel. Az apa példája nemcsak a fiúk viselkedésére van hatással, hanem azt is befolyásolhatja, hogy a lányok miként vélekednek majd a férfiakról.

Nehéznek találja a gyermeked, hogy bocsánatot kérjen? A példának itt is fontos szerepe van. Kelvin emlékszik rá, hogy a két fia egyszer összetört egy drága fényképezőgépet. Mérgében úgy rácsapott egy faasztalra, hogy az kettétört. Ezek után nagyon szégyellte magát, és mindenkitől bocsánatot kért – a feleségétől is –, amiért kijött a sodrából. Kelvin úgy gondolja, hogy a bocsánatkérése jó hatással volt a gyerekeire, nem esik nehezükre, hogy bocsánatot kérjenek.

3. Szükségük van az örömteli légkörre

Jehova „a boldog Isten” (1Timóteusz 1:11). Nem meglepő hát, hogy a Fia, Jézus nagy örömét lelte abban, hogy az Atyjával lehetett. A Példabeszédek 8:30 feltárja, hogy milyen kapcsolat volt Jézus és az Atyja között: ’az Atya mellett voltam mint mestermunkás, örvendeztem előtte minden időben’. Milyen meghitt kapcsolatban volt az Atya és a Fia!

A gyermekednek örömteli légkörre van szüksége. Ha időt szánsz arra, hogy együtt játsszatok, az ilyen légkört teremthet. A közös játék megerősíti a szülő és a gyermek kapcsolatát. Ezzel Felix is egyetért, akinek van egy tizenéves fia: „Időt szakítok arra, hogy kikapcsolódjunk a fiammal, és ez nagyon jót tesz a kapcsolatunknak. Együtt játszunk, összejövünk a barátainkkal, és érdekes helyekre látogatunk. Ez megerősíti a családi köteléket.”

4. Szükségük van arra, hogy megtanítsák nekik a szellemi értékeket

Jézust tanította az Atyja, ezért kijelenthette: „én azokat beszélem a világban, amiket tőle [az Atyától] hallottam” (János 8:26). Isten szemében az apa felelős a gyermek erkölcsi és szellemi oktatásáért. Apaként a felelősségeid közé tartozik, hogy igazságos alapelveket véss a gyermeked szívébe. Az ilyen nevelést már kicsi kortól el kell kezdeni (2Timóteusz 3:14, 15). Bár a fia még kicsi volt, Felix bibliai történeteket kezdett olvasni neki. Színes, érdekes beszámolókat választott, például azokat, amelyek Az én könyvem bibliai történetekről * című kiadványban találhatók. Később – a fia életkorától függően – felhasznált más, biblián alapuló kiadványokat is.

Donizete ezt mondja: „Nehéz feladat élvezetessé tenni a családi bibliatanulmányozást. Fontos, hogy a szülők kimutassák, hogy értékelik a szellemi dolgokat, ugyanis a gyerekek hamar észreveszik, ha a szülők nem ugyanazt teszik, amit elvárnak a gyereküktől.” Carlos, akinek három fia van, megjegyzi: „Hetente összejövünk, hogy felmérjük a család szükségleteit. Mindenkinek van lehetősége választani, hogy miről legyen majd szó.” Kelvin mindig törekedett rá, hogy beszélgessen a gyerekeivel Istenről, bárhol voltak, és bármilyen tevékenységben vettek is részt. Ez Mózes szavait juttatja eszünkbe: „Legyenek ezek a szavak, melyeket ma parancsolok neked, a szívedben; vésd ezeket fiaid elméjébe, és beszélj róluk, amikor a házadban ülsz, amikor úton vagy, amikor lefekszel, és amikor felkelsz” (5Mózes 6:6, 7).

5. Szükségük van fegyelmezésre

A gyermekeknek szükségük van fegyelmezésre ahhoz, hogy eredményes és felelősségteljes felnőttekké válhassanak. Vannak olyan szülők, akik úgy vélik, hogy a fegyelmezés szigorú bánásmódot, többek között durva fenyegetéseket vagy becsmérlő sértéseket jelent. De a Biblia szerint a szülői fegyelmezés nincs összefüggésben a durvasággal. Ellenkezőleg, a szülőknek, Jehovához hasonlóan, szeretettel kell fegyelmezniük a gyermekeiket (Héberek 12:4–11). A Biblia így int: „apák, ne ingereljétek föl gyermekeiteket, hanem továbbra is Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint neveljétek őket” (Efézus 6:4).

Alkalmanként persze szükséges lehet a büntetés. A gyermeknek azonban tudnia kell, hogy miért büntetik meg. A szülői fegyelmezésnek sosem szabad a gyermekben az elutasítottság érzését keltenie. A Biblia nem helyesli, hogy a gyermeket olyan kíméletlenül megverjék, hogy azzal akár kárt tegyenek benne (Példabeszédek 16:32). „Ha komoly esetekben helyre kellett igazítanom a gyermekeimet, mindig igyekeztem egyértelművé tenni, hogy ezt az irántuk érzett szeretetből teszem” – mondja Kelvin.

6. Szükségük van védelemre

A gyermekeknek szükségük van arra, hogy megvédjék őket az ártalmas befolyástól, és az olyan társaságtól, amely káros lehet. Sajnos ebben a világban vannak „gonosz emberek”, akiknek az a szándékuk, hogy kizsákmányolják az ártatlan gyermekeket (2Timóteusz 3:1–5, 13). Hogyan védheted meg a gyermekedet? A Biblia ezt a bölcs tanácsot adja: „Eszes az, aki látja a bajt, és elrejtőzik, a tapasztalatlanok viszont mennek tovább, és elszenvedik a büntetést” (Példabeszédek 22:3). Hogy megvédd a gyermekedet a bajtól, figyelj a veszélyekre. Gondolj át előre olyan helyzeteket, amelyek nehézségeket okozhatnak, és tégy kellő óvintézkedéseket. Például ha megengeded a gyermekednek, hogy internetezzen, győződj meg róla, tudja-e, miként használja azt úgy, hogy abból ne származzon baj. Talán az a legjobb, ha a számítógépet jól látható helyen tartod, ahol könnyen figyelemmel kísérheted a használatát.

Fontos, hogy az apák felkészítsék és oktassák a gyermeküket azokra a veszélyekre, amelyekkel szembekerülhetnek ebben a becstelen világban. Vajon a gyermeked tudja, mit tegyen olyan helyzetben, amikor nem vagy vele, és valaki megpróbálja megbecsteleníteni? * A gyermekednek tisztában kell lennie a nemi szervei helyes és helytelen használatával. Kelvin ezt mondja: „Ezt az oktatást soha nem hagytam másokra, még a tanáraikra sem. Úgy gondoltam, az én személyes felelősségem tanítani a gyermekeimet a szexualitás témájában, és azzal kapcsolatban, hogy milyen veszélyt jelentenek a gyermekmolesztálók.” Kelvin gyermekei baj nélkül felnőttek, és ma már mindannyian boldog házasságban élnek.

Fordulj Istenhez segítségért

A legnagyszerűbb ajándék, melyet egy apa adhat a gyermekének, az, hogy segít neki erős, személyes kapcsolatot kialakítani Istennel. Az apa példája a legfontosabb. Donizete ezt így fogalmazza meg: „Az apáknak ki kell mutatniuk, hogy kincsként őrzik az Istennel ápolt kapcsolatukat. Ennek főként akkor kell nyilvánvalónak lennie, amikor személyes nehézségekkel és megpróbáltatásokkal néznek szembe. Ilyenkor az apa kimutatja, hogy mennyire szilárdan bízik Jehovában. A családi imában újra és újra kifejezi az értékelését Isten és az ő jósága iránt. Ez megtanítja a gyermekeknek, hogy milyen fontos, hogy Isten a Barátjuk legyen.”

Mi tehát a kulcsa annak, hogy jó apa legyél? Fordulj tanácsért ahhoz a személyhez, aki a legjobban tudja, hogyan kell gyermeket nevelni: Jehova Istenhez. Ha az Isten Szavában található útmutatás alapján neveled a gyermekedet, valószínűleg tapasztalod majd, amiről a Példabeszédek 22:6 ír: „Neveld fel a fiút a neki való út szerint; még amikor megöregszik, akkor sem tér el attól.”

^ 6. bek. Jóllehet a cikkben megvizsgált szentírási tanácsok elsősorban az apák szerepére irányítják a figyelmet, de sok alapelv az anyákra is érvényes.

^ 18. bek. Jehova Tanúi kiadványa.

^ 25. bek. Azzal kapcsolatban, hogyan védheted meg a gyermekedet a szexuális megbecstelenítéstől, lásd az Ébredjetek! 2007. októberi számának 3–11. oldalát; Jehova Tanúi kiadványa.