A korai keresztények a görög világban

A LEGTÖBB ember, akinek az első századi keresztények prédikáltak, görögül beszélt. Az Írások, melyekkel alátámasztották a Jézusról szóló üzenetüket, görög nyelven voltak hozzáférhetők. Amikor az írók ihletést kaptak, hogy megírják a később Keresztény Görög Iratokként ismertté vált írásokat, a legtöbbjük görögül írt, és olyan kifejezéseket, szemléltetéseket használt, melyeket könnyen megértettek a görög kultúrával kapcsolatban lévő emberek. Pedig sem Jézus, sem az apostolai, sem a Keresztény Görög Iratok írói nem voltak görögök. Valójában mindannyian zsidók voltak (Róma 3:1, 2).

Hogyan jutott a görög nyelv ilyen kiemelkedő szerephez a kereszténység elterjedésében? Hogyan tudták az első századi keresztény írók és misszionáriusok vonzóvá tenni az üzenetüket a görögül beszélő embereknek? És vajon miért foglalkoztasson minket az ókori történelem eme fejezete?

A görög kultúra elterjedése

Időszámításunk előtt a negyedik században Nagy Sándor megdöntötte a Perzsa Birodalmat,  és elhatározta, hogy a világ még több részét az uralma alá hajtja. Hogy egységesítse sokféle meghódított területét, ő és az utána következő királyok szorgalmazták a „hellenizációt”, vagyis a görög nyelv és életmód elfogadtatását.

A görög kultúra még azután is nagy hatással volt a szomszédos népekre, hogy Róma legyőzte Görögországot, és megfosztotta minden politikai hatalmától. Az i. e. második és első században a római arisztokrácia csodálattal adózott mindennek, ami görög volt: a művészetnek, az építészetnek, az irodalomnak és a filozófiának. Mindez arra ihlette Horatiust, a költőt, hogy ezt írja: „Durva legyőzőjén győzött a levert Görögország”.

A római uralom alatt Kis-Ázsia, Szíria és Egyiptom fontos városai a görög kultúra központjaiként virultak. Mint civilizáló hatás, a hellenizmus az élet minden területét érintette: az állami és jogi intézményeket, a kereskedelmet, az ipart, sőt még a divatot is. A legtöbb görög város jellegzetessége volt a gümnaszion, ahol az ifjak edzettek, és a színház, ahol görög drámákat állítottak színpadra.

„A hellenisztikus kultúrának ez az áradata lassan, de biztosan magával sodorta a zsidókat is” – mondja Emil Schürer történész. Kezdetben a zsidók vallási buzgalmuktól indíttatva ellenálltak a görög kultúrával átitatott pogányság térhódításának. Végül a pogányság mégis hatással lett a zsidók életének sok területére. Schürer megjegyzi, hogy „a zsidó nép kis területét szinte minden oldalról hellenisztikus népek vették körül, akikkel az üzleti ügyek miatt a zsidóknak folyamatosan kapcsolatot kellett tartaniuk”.

A Septuaginta szerepe

A zsidók közül sokan elvándoroltak, és a Földközi-tenger vidékein telepedtek le. Ennek következtében hellenisztikus kultúrával átitatott városokban éltek, ahol az emberek görögül beszéltek. Ezek a letelepedők továbbra is gyakorolták zsidó vallásukat, és az évenkénti zsidó ünnepekre Jeruzsálembe utaztak. Idővel azonban sokan közülük elvesztették jártasságukat a héber nyelvben. * Így szükség volt arra, hogy lefordítsák a Héber Iratokat a legtöbb ember által beszélt nyelvre, a görögre. Zsidó tudósok körülbelül i. e. 280-ban nekivágtak ennek a feladatnak, valószínűleg az egyiptomi Alexandriában, mely a hellenisztikus kultúra egyik jelentős központja volt. Ennek eredményeképpen született meg a Septuaginta-fordítás.

A Septuagintát korszakalkotó műnek tartották. Kulcsfontosságú volt abban, hogy a Héber Iratok kincsei eljussanak a nyugati civilizációhoz. E fordítás nélkül rejtve maradt volna az az ismeret, mely Istennek az Izraellel való bánásmódját tárja fel. Ez az ismeret addig csak olyan nyelven volt elérhető, melyet már nem értettek széles körben. Mindemellett héber nyelven aligha lehetett volna véghezvinni a világméretű evangéliumhirdetést. Az a nyelv, amelyen a Septuagintát elkészítették, illetve azok a fogalmak és háttérinformációk, melyeket a fordítás tartalmazott, lehetővé tették, hogy sokféle etnikai hátterű ember hozzáférhessen a Jehova Istenről szóló ismerethez. Mivel a görög nyelvet széles körben ismerték, páratlan eszköze lett annak, hogy a szent igazságok eljussanak a világ népeihez.

Prozeliták és istenfélők

Az i. e. második századra a zsidók sok irodalmi művüket fordították le görögre, és újakat  alkottak közvetlenül ezen a nyelven. Ez jelentős szerepet játszott abban, hogy a nem zsidó világ megismerje Izrael történelmét és vallását. Történészek beszámolnak arról, hogy ebben az időszakban sok nem zsidó „kapcsolatot tartott a zsidó közösségekkel, részt vett zsidó istentiszteleteken, és kisebb-nagyobb mértékben megtartott zsidó előírásokat” (Geschichte des jüdischen Volkes im Zeitalter Jesu Christi).

A nem zsidók közül néhányan át is tértek a judaizmusra, körülmetélkedtek, és prozelitákká váltak. Mások nem tértek át, csak átvették a judaizmus bizonyos vonásait; rájuk a görög irodalomban gyakran „istenfélőkként” utaltak. A Biblia úgy említi Kornéliuszt, mint aki „hitbuzgó ember, [és] félte az Istent”. Pál apostol sok olyan istenfélő emberrel találkozott, akik kapcsolatot ápoltak a zsidókkal szerte Kis-Ázsiában és Görögországban. Például a pizidiai Antiókiában így szólította meg a zsinagógában összegyűlteket: „Férfiak, izraeliták és ti többiek, akik félitek az Istent” (Cselekedetek 10:2; 13:16, 26; 17:4; 18:4).

Így tehát amikor Jézus tanítványai elkezdték prédikálni a jó hírt a Júdea határain kívül élő zsidó közösségeknek, sokan, akik hallották az üzenetet, lényegében görög hátterűek voltak. Ezek a közösségek termékeny talajul szolgáltak a kereszténység elterjedésének. Amikor világossá vált, hogy Isten a nem zsidóknak is felkínálja a megmentés reménységét, a tanítványok megértették, hogy Isten szemében „nincsen sem zsidó, sem görög” (Galácia 3:28).

Prédikálás a görögöknek

Látva a nemzetekből való emberek vallási és erkölcsi irányadó mértékeit, néhány zsidó származású keresztény kezdetben vonakodott attól, hogy befogadja a nem zsidó megtérteket a keresztény gyülekezetbe. Ezért amikor nyilvánvaló lett, hogy Isten kész elfogadni a nem zsidókat is, Jeruzsálemben az apostolok és a vének egyértelművé tették, hogy ezeknek a megtérteknek tartózkodniuk kell a vértől, a paráznaságtól és a bálványimádástól (Cselekedetek 15:29). Ez elengedhetetlen volt mindenki számára, aki korábban a görög életmódot követte, hiszen a görög–római társadalmat átitatta a ’gyalázatos nemi vágyakozás’ és a homoszexualitás. A keresztények között nem volt helye ilyen szokásoknak (Róma 1:26, 27; 1Korintusz 6:9, 10).

Az első századi keresztény misszionáriusok közül, akik a görög világban prédikáltak, Pál apostol volt a legkiemelkedőbb. Az Athénba utazók még ma is láthatnak az Areopágusz lábánál egy bronz emléktáblát, mely Pál híres beszédéről tanúskodik. A bibliai beszámoló a Cselekedetek könyvének 17. fejezetében olvasható. Mivel Pál a beszédét úgy kezdte, hogy „athéni férfiak” – mely kifejezés a görög szónokok hagyományos nyitó szavai voltak –, minden bizonnyal eloszlatta hallgatói aggályait, akik között epikureus és sztoikus filozófusok is voltak. Ahelyett, hogy Pál kimutatta volna ingerültségét, vagy bírálta volna a hallgatói hitét, megpróbált jó kapcsolatot kialakítani velük. Elismerte, hogy a jelek szerint mélyen vallásosak. Beszélt az egyik oltárukról, melyre az volt felírva, hogy „egy ismeretlen Istennek”, és közös alapot teremtve azt mondta, hogy erről az Istenről szeretne beszélni nekik (Cselekedetek 17:16–23).

Pál elérte, hogy meghallgassák, mivel olyan gondolatokat használt, melyeket a hallgatói el tudtak fogadni. A sztoikusok egyetértettek vele abban, hogy Isten az emberi élet Forrása, hogy minden ember ugyanahhoz az emberi fajhoz tartozik, hogy Isten nincs messze tőlünk, és hogy az emberi élet Istentől függ. Pál ezt az utolsó gondolatát azzal támasztotta alá, hogy idézett Aratosz (Phainomena [Tünemények]) és Kleanthész (Zeusz-himnusz) sztoikus  költők műveiből. Az epikureusok is sok mindenben ugyanúgy gondolkodtak, mint Pál: Isten élő Isten, megismerhető, mindenki mástól függetlenül képes létezni, nincs szüksége semmire az emberektől, és kézzel készített templomokban nem lakik.

Hallgatóinak ismerősek voltak Pál kifejezései. Egy forrásmű szerint ’a világ’ (koʹszmosz), a ’leszármazott’ és „az isteni Lény” mind olyan kifejezések voltak, melyeket a görög filozófusok gyakran használtak (Cselekedetek 17:24–29). Nem mintha Pál meg akart volna alkudni az igazsággal, hogy meggyőzze őket. Épp ellenkezőleg, a feltámadással és az ítélettel kapcsolatos befejező gondolatai ütköztek a hallgatói hitnézeteivel. Ennek ellenére az üzenetét ügyesen, formailag és tartalmilag is filozófiai gondolkodású hallgatóihoz szabta, hogy az vonzó legyen számukra.

Pál sok levelét a görög városokban vagy a hellenizmussal alaposan átitatott római kolóniákban levő gyülekezeteknek írta. Ezekben a görög nyelven nagyon gördülékenyen megfogalmazott és erőteljes hatású írásokban sűrűn megjelentek a görög kultúrában megszokott fogalmak és helyzetek. Pál megemlíti az atlétikai játékokat, a győztes jutalmát, a nevelőt, aki elkíséri a kisfiút az iskolába, és sok más életképet a görög világból (1Korintusz 9:24–27; Galácia 3:24, 25). Noha szívesen élt a görög nyelv sajátos kifejezésmódjaival, erőteljesen visszautasította a görög erkölcsi normákat és vallási eszméket.

Mindenfajta embernek mindenné lenni

Pál apostol felismerte, hogy ’mindenfajta embernek mindenné kell lennie’, hogy megoszthassa velük a jó hírt. Ezt írta: „a zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy zsidókat nyerjek meg”. A görögöknek pedig olyanná lett, mint aki görög, hogy segítsen nekik megérteni Isten szándékait. Pál természetesen rendkívül alkalmas volt erre, hiszen zsidó állampolgárként élt egy hellenizált városban. Napjainkban minden kereszténynek valami hasonlót kell tennie (1Korintusz 9:20–23).

Ma emberek milliói költöznek egyik országból a másikba, és kerülnek egyik kultúrából a másikba. Ez hatalmas kihívást jelent a keresztényeknek, akik azon igyekeznek, hogy prédikálják Isten Királyságának a jó hírét, és teljesítsék Jézus parancsát, melyet így fogalmazott meg: „tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket” (Máté 24:14; 28:19). Újra meg újra azt tapasztalják, hogy amikor az emberek a saját anyanyelvükön hallják a jó hírt, az megérinti a szívüket, és kedvezően reagálnak.

Ezért ez a folyóirat, melynek címe Az Őrtorony hirdeti Jehova Királyságát, havonta 169 nyelven jelenik meg. Társfolyóirata, az Ébredjetek! 81 nyelven. Emellett Jehova Tanúi közül sokan erőfeszítést tesznek, hogy megtanuljanak egy új nyelvet – még olyan nehéz nyelvet is, mint az arab, a kínai vagy az orosz –, hogy elmondhassák a jó hírt azoknak, akik a szomszédságukba költöztek. A cél ma is ugyanaz, mint az első században. Pál apostol találóan a következő szavakkal fogalmazta meg ezt a célt: „Mindenfajta embernek mindenné lettem, hogy minden módon megmentsek némelyeket” (1Korintusz 9:22).

[Lábjegyzet]

[Térkép a 18. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Róma

GÖRÖGORSZÁG

Athén

ÁZSIA

Antiókia (pizidiai)

CILICIA

SZÍRIA

JÚDEA

Jeruzsálem

EGYIPTOM

Alexandria

Ciréne

FÖLDKÖZI-TENGER

[Kép a 19. oldalon]

A Jehováról szóló ismeret a „Septuaginta” révén vált hozzáférhetővé az első században

[Forrásjelzés]

Israel Antiquities Authority

[Kép a 20. oldalon]

Pál beszédéről emléktábla tanúskodik az Areopágusznál