Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mária szerepe Isten szándékában

Mária szerepe Isten szándékában

Mária szerepe Isten szándékában

JÉZUS szolgálatának idején egy asszony, még a tömegben is jól hallhatóan, így kiáltott fel: „Boldog az a méh, amely hordozott téged, és azok az emlők, amelyeket szoptál!” Ha Jézus azt akarta volna, hogy imádják az anyját, ez kitűnő alkalom lett volna arra, hogy helyeselje ezt a fajta tiszteletet. Ő azonban ezt mondta: „Nem, hanem inkább azok boldogok, akik hallják az Isten szavát, és megtartják!” (Lukács 11:27, 28).

Jézus nem részesítette semmilyen különleges tiszteletben az anyját, és a tanítványainak sem mondta, hogy tegyenek így. Vajon ez összeegyeztethető azzal, hogy sok őszinte hívő hódol Máriának? Vizsgáljunk meg néhány széles körben elterjedt tanítást Jézus anyjáról a Szentírás fényében.

„Kegyelemmel teljes”, ’áldott az asszonyok között’

Gábriel angyal elmondta Máriának, hogy milyen szerepe lesz Isten szándékában. Így köszöntötte őt: „Légy üdvözölve, te nagy kegyben részesített asszony, Jehova veled van” (Lukács 1:28). Ugyanennek a köszöntésnek egy másik fordítása így hangzik: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr!” Nem sokkal később Erzsébet ezekkel a szavakkal üdvözölte Máriát: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” (Lukács 1:42). Vajon ezek a kifejezések nem azt mutatják, hogy Máriát különleges hódolat illeti meg?

Az igazság az, hogy nem. Bár ezek a szavak szerepelnek egy imában, melyet a katolikusok Máriához intéznek, maga a Biblia nem ad alapot arra, hogy imádkozzunk hozzá. Gábriel és Erzsébet elismerte Mária különleges kiváltságát, vagyis, hogy ő szülheti meg a Messiást, de az a gondolat, hogy az emberek Máriához imádkozzanak, idegen a Szentírástól. Sőt, amikor a tanítványai megkérték Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni, Jézus megmutatta, hogy az Atyjához kell imádkozni. Az igazság az, hogy Jézus híres mintaimája így kezdődik: „Égi Atyánk” (Máté 6:9).

Az uralkodók között

Egy másik elterjedt tanítás Máriáról az, hogy ő most a „Mennyek Királynője”. A Biblia sohasem nevezi így Máriát. Azt viszont feltárja, hogy különleges helyet foglal el Isten égi elrendezésében. Milyen helyről van szó?

Jézus beszélt arról, hogy a hűséges tanítványai között lesznek olyanok, akik vele együtt uralkodni fognak égi Királyságában (Lukács 22:28–30). Jézus felhatalmazza ezeket a választottakat, hogy ’papok legyenek a mi Istenünknek, és királyokként uralkodjanak a föld felett’ (Jelenések 5:10). A Biblia alapján egyértelműen levonhatjuk azt a következtetést, hogy Mária is azok között van, akik megkapták ezt a rendkívüli kiváltságot. Miért mondhatjuk ezt?

Visszaemlékezhetünk arra, hogy Jézus halála után Mária ’rendületlen volt az imában’ Jézus tanítványaival és testvéreivel együtt. Mintegy 120-an találkoztak ekkor, és ’néhány asszony’ is közöttük volt (Cselekedetek 1:12–15). A Biblia leírja, hogy amikor a „pünkösd ünnepének napja már elkezdődött, mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen”, Isten szent szelleme kitöltetett rájuk, és felruházta őket azzal a képességgel, hogy idegen nyelveken tudjanak beszélni (Cselekedetek 2:1–4).

Az, hogy Mária ott volt azok között, akik ebben az áldásban részesültek, azt mutatja, hogy ő és a többi asszony is, akik megkapták a szent szellemet, ki lettek választva, hogy Jézussal uralkodjanak az égi Királyságában. Jó okkal hihetjük, hogy Mária most Jézussal együtt az égben van, égi dicsőségben (Róma 8:14–17). Vizsgáljuk meg, hogy neki és Jézus más társuralkodóinak egyebek között milyen szerepük lesz Isten szándékának beteljesedésében.

Csodálatos áldások kiárasztása

A Bibliában a Jelenések könyve azt írja, hogy 144 000 személy égi dicsőségre lesz feltámasztva, hogy Jézus mellett papok, bírók és királyok legyenek (Jelenések 14:1, 4; 20:4, 6). Mint papok az engedelmes emberiség javára fogják fordítani Jézus váltságáldozatának értékét, szellemi, erkölcsi és fizikai tökéletességre emelve őket (Jelenések 21:1–4). Micsoda kiváltság lesz Jehova összes lojális imádójának, hogy mindennek szemtanúja lehet! *

Máriának szerepe volt Jehova szándékának a megvalósulásában, és ez még most is így van. Mária méltó arra, hogy utánozzuk a példáját, az alázatossága, a hite, az engedelmessége és az anyai odaadása miatt, nem is beszélve a kitartásáról, amit a próbák idején mutatott. Mivel ő szülte meg a Messiást, és szerepe van abban is, hogy örökké tartó áldások áradjanak az emberiségre, mélységes tiszteletet érdemel.

A legfontosabb dolog azonban, amit Máriától tanulhatunk, az, hogy ő Isten más hűséges szolgáival együtt Jehovát imádta, nem pedig más istent. Krisztus társuralkodóival együtt Mária fennhangon hirdeti: „Az áldás, a tisztelet, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké Azé legyen, aki a trónon ül [Jehova Istené], és a Bárányé [Jézus Krisztusé]!” (Jelenések 5:13; 19:10).

[Lábjegyzet]

^ 13. bek. Ezekről az áldásokról bővebben olvashatsz a Mit tanít valójában a Biblia? című könyv 8. fejezetében. Jehova Tanúi kiadványa.

[Oldalidézet a 10. oldalon]

Mária méltó arra, hogy utánozzuk a példáját, az alázatossága, a hite és az engedelmessége miatt