Milyen messze jutottak kelet felé a misszionáriusok?

NEM egészen 30 évvel Jézus halála után Pál apostol arról írt, hogy a jó hírt az ég alatt levő „egész teremtésben” prédikálták (Kolosszé 1:23). Ezt a kijelentését nem kell szó szerint vennünk, mintha minden akkor élő ember hallotta volna a jó hírt. Mégis nyilvánvaló, hogy mire gondolt: a keresztény misszionáriusok széles körben prédikáltak az akkor ismert világban.

Milyen messzire juthattak? A Szentírás beszámol arról, hogy a kereskedelmi hajózás lehetővé tette, hogy Pál nyugati irányba egészen Itáliáig kiterjessze a prédikálótevékenységét. Ez az elszánt misszionárius még Hispániában is szeretett volna prédikálni (Cselekedetek 27:1; 28:30, 31; Róma 15:28).

De mit mondhatunk az ellenkező irányról? Milyen messze jutottak kelet felé a korai evangéliumhirdetők? Nem tudjuk biztosan, mivel a Biblia nem beszél erről. Talán meg fogsz lepődni, ha megtudod, hogy milyen kiterjedtek voltak a kereskedelmi útvonalak a Földközi-tenger térsége és a Kelet között az i. sz. első században. Mindenesetre ezeknek az utaknak a megléte arra utal, hogy megvolt a lehetősége annak, hogy az emberek keletre utazzanak.

Nagy Sándor hagyatéka

Nagy Sándor a keleti hódításai révén Babilónián és Perzsián át eljutott egészen India északi részéig, Pandzsábig. Ezen hadjáratok által a görögök megismerhették azt a partszakaszt, mely a Perzsa-öbölbe ömlő Eufrátesz torkolatától az Indus torkolatáig terjed.

Hamarosan rengeteg fűszer és tömjén került a görög világba az Indiai-óceán térségéből  a Vörös-tengeren át. Kezdetben indiai és arab kereskedők felügyelték ezt az áruforgalmat. De amikor az egyiptomi Ptolemaidák felfedezték a monszunszél irányának váltakozását, ők is bekapcsolódtak az Indiai-óceán térségében folyó kereskedelembe.

Azokon a vizeken a szelek májustól szeptemberig szünet nélkül délnyugati irányból fújnak, így a hajók a Vörös-tenger bejáratától Arábia déli partjai mentén haladhattak, vagy egyenesen India déli részéhez juthattak. November és március között a szelek ellenkező irányba fújnak, megkönnyítve a visszautat. Az arab és indiai tengerészek több száz éven át hasznosították a monszunszelekről szerzett ismereteiket, oda-vissza utazva India és a Vörös-tenger között a rakományaikkal: kassziával, fahéjjal, nárdusolajjal és fekete borssal.

Tengeri útvonalak Alexandriába és Rómába

Amikor a rómaiak meghódították azokat a területeket, melyeket Nagy Sándor utódai tartottak hatalmuk alatt, Róma vált a Keletről érkező értékes áruk fő piacává. Ilyen árucikk volt például az afrikai elefántcsont, az arábiai tömjén és mirha, az indiai fűszerek és drágakövek, sőt a kínai selyem is. A hajók, melyek ilyen árukat szállítottak, két fő kikötőbe futottak be a Vörös-tenger egyiptomi partszakaszán: Berenikébe és Müosz-Hormoszba. Karavánutakon mindkét városból el lehetett jutni a Nílus partján fekvő Koptoszba.

Koptoszból Egyiptom „ütőerén”, a Níluson szállították el az árucikkeket Alexandriába, ahol Itáliába és más helyekre tartó hajókra rakták át őket. Egy másik útvonalon is el lehetett jutni Alexandriába, mégpedig egy csatornán keresztül. Ez a csatorna összekötötte a Vörös-tenger északi csücskét – mely a mai Szuez közelében van – a Nílussal. Egyiptom és a kikötői viszonylag kis távolságra voltak onnan, ahol Jézus prédikált, így ezeket a helyeket könnyen meg lehetett közelíteni Jézus prédikálási területéről.

Az első századi görög földrajztudós, Sztrabón szerint az ő idejében évente 120 alexandriai hajó kelt útnak Müosz-Hormoszból azzal a céllal, hogy Indiával kereskedjen. Máig fennmaradt egy első századi útmutató, amely ennek a területnek a hajózási tudnivalóit ismerteti. Ezt egy görögül beszélő egyiptomi kereskedő írhatta, hogy a többi kereskedő segítségére legyen. Mit tanulhatunk ebből az ókori könyvből?

Erre az útikönyvre gyakran annak latin címével utalnak: Periplus Maris Erythraei (Utazás az  Eritreai-tenger körül). A könyv leírást közöl tengeri útvonalakról, melyek Egyiptom déli részétől több ezer kilométerre húzódtak, egészen Zanzibárig. A keleti térséggel kapcsolatban a szerző felsorol távolságokat, horgonyzóhelyeket, kereskedelmi központokat, árucikkeket, és jellemzi a helyi embereket. Ez a térség magában foglalta Arábia déli partjait, India nyugati partjait, le egészen a mai Srí Lankáig, ezenkívül India keleti partvonalát, egészen a Gangeszig. A könyv pontos és élénk leírása arra enged következtetni, hogy a szerző járt ezeken a helyeken.

Nyugati emberek Indiában

Indiában a nyugati kereskedőket javanáknak nevezték. A Periplus szerint az i. sz. első században az egyik általános úti cél Musiris * volt, India déli csücskének a közelében. Az i. sz. első néhány században írt tamil költemények rendszeresen utalnak ezekre a kereskedőkre. „A javanák gyönyörűen megépített hajói arannyal jöttek és fekete borssal távoztak, Musiris pedig nyüzsgött” – írja az egyik költemény. Egy másik versben pedig arról esik szó, hogy unszoltak egy dél-indiai herceget, hogy igyon az illatos borból, melyet a javanák hoztak. Többek között a következő nyugati árucikkek voltak népszerűek Indiában: üveg, fém, korall, textil.

A régészek sok bizonyítékot találtak arra, hogy annak idején nyugati árukat vittek Indiába. Például India délkeleti partjainál, Arikamedunál római boroskorsók és edények cserépdarabjait tárták fel. Ezeken lenyomatok láthatók, melyek olyan fazekasok bélyegzőjétől származnak, akik a közép-itáliai Arezzóban dolgoztak. „Szárnyalni kezd a modern kutató képzelőereje, amint a Bengál-öböl iszapjából olyan mesteremberek nevével ellátott cserépdarabokat emel fel, akiknek az égetőkemencéi Arezzo külvárosában álltak” – mondja egy író. Az is tanúsítja, hogy kereskedelem folyt a Földközi-tenger térsége és India között, hogy rengeteg római arany- és ezüstérmét találtak India déli részén. A legtöbb pénzérme az i. sz. első századból való, és Augustus, Tiberius vagy Néró császár arcképe látható rajtuk.

Feltételezhető, hogy római állampolgárok kereskedelemmel foglalkozó, állandó kolóniákat alapítottak India déli területén. Erre utal egy ókori térkép, melynek a középkori másolata még ma is létezik. A Peutinger-tábla néven ismert térkép állítólag az i. sz. első századi római világot ábrázolja, és feltüntet egy Augustus-templomot Musirisnál. Egy könyv kijelenti: „Egy ilyen építményt csakis a Római Birodalom  állampolgárai építhettek, és feltételezhetően olyanok, akik Musirisban laktak, vagy jelentős időt töltöttek ott” (Rome’s Eastern Trade: International Commerce and Imperial Policy, 31 BC–AD 305).

Római feljegyzések megemlítik, hogy Augustus uralkodása idején legalább háromszor érkezett követség Indiából Rómába i. e. 27 és i. sz. 14 között. „Ezeknek a követségi látogatásoknak komoly diplomáciai céljuk volt” – írja egy ezzel a témával foglalkozó tanulmány –, mégpedig az, hogy megegyezzenek arról, hol kössenek üzleteket a különböző országok emberei, hol vessenek ki adókat, hol lakjanak a külföldiek, és így tovább.

Tehát az i. sz. első században nem volt sem ritka, sem szokatlan a Földközi-tenger medencéje és India közötti utazás. Egy keresztény misszionárius minden különösebb nehézség nélkül felszállhatott a Vörös-tenger északi partján egy Indiába tartó hajóra.

Indián túl?

Nehéz megállapítani, hogy a Földközi-tenger kereskedői és más utazók milyen messze kalandoztak el kelet felé, és azt is, hogy milyen régen jutottak el oda. De úgy gondolják, hogy az i. sz. első századra már voltak, akik nyugatról egészen a mai Thaiföldig, Kambodzsáig, Szumátráig és Jáváig eljutottak.

A Hou Han su (A kései Han-ház története), amely az i. sz. 23–220-ig terjedő időszakot öleli fel, meghatározza egy ilyen utazás időpontját. I. sz. 166-ban egy követség érkezett Tacsin királyától, An-tuntól a kínai udvarba, hogy megfizesse a sarcot Huan-ti császárnak. Tacsin a Római Birodalom kínai elnevezése volt, An-tun pedig a jelek szerint az akkori római császár, Marcus Aurelius családnevének, az Antoninusnak volt a kínai megfelelője. A történészek arra gyanakszanak, hogy ez nem egy hivatalos látogatás volt, hanem csupán a vállalkozó szellemű, nyugati kereskedők egyik próbálkozása, hogy közvetlenül Kínától jussanak selyemhez, ne pedig közvetítőkön keresztül.

Visszatérve az eredeti kérdésünkre: Vajon kelet felé milyen messze vihették el az ókori hajók az első századi keresztény misszionáriusokat? Indiáig, vagy még azon is túl? Előfordulhat. Az biztos, hogy a keresztény üzenet elég messzire jutott ahhoz, hogy Pál apostol kijelenthesse: „gyümölcsöt is terem és gyarapodik az egész világon”, vagyis az akkor ismert világ messzi vidékein (Kolosszé 1:6).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 22. oldalon]

Egy császár panasza

I. sz. 22-ben Tiberius római császár siránkozott a honfitársai határtalan mértéktelensége miatt. A luxuscikkek iránti kielégíthetetlen epekedésük és a római matrónák ékszerek utáni féktelen vágyakozása következtében elveszett a birodalma gazdagsága, és „idegen vagy ellenséges népekhez” vándorolt. A római történész, idősebb Plinius (i. sz. 23–79) szintén panaszkodott hasonló költekezések miatt. Ezt írta: „A legóvatosabb becslések szerint India, Serica és az Arab-félsziget évente százmillió sestertiustól fosztja meg a birodalmunkat. Ilyen drágán fizetünk a luxusért és asszonyainkért!” *

[Lábjegyzet]

[Forrásjelzés]

Museo della Civiltà Romana, Roma; Todd Bolen/​Bible Places.com

[Kiemelt rész/kép a 23. oldalon]

Honnan szerezték be a kereskedők az áruikat?

Jézus beszélt ’egy utazó kereskedőről, aki drága gyöngyöket keresett’ (Máté 13:45). A Jelenések könyve ugyancsak megemlít ’utazó kereskedőket’, akiknek az árukészlete tartalmazott drágaköveket, selymet, illatos fát, elefántcsontot, fahéjat, füstölőszert és indiai fűszert (Jelenések 18:11–13). Ezek az áruk a Palesztinától keletre lévő kereskedelmi útvonalak területéről származtak. Az illatos fa, mint például a fehér szantálfa Indiából érkezett. Drágakő értékű gyöngyöket a Perzsa-öbölben, a Vörös-tengerben, valamint – a Periplus Maris Erythraei szerzője szerint – Musiris környékén, illetve azon a területen lehetett találni, melyet ma Srí Lankaként ismerünk. Valószínűleg az Indiai-óceánból származó gyöngyök voltak a legjobb minőségűek és a legdrágábbak.

[Térkép a 20–21. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Néhány első századi kereskedelmi útvonal Róma és Ázsia között

Arezzo

Róma

FÖLDKÖZI-TENGER

AFRIKA

Alexandria

EGYIPTOM

Koptosz

Nílus

Müosz-Hormosz

Bereniké

Zanzibár

Vörös-tenger

Jeruzsálem

ARÁBIA

Eufrátesz

BABILÓNIA

Perzsa-öböl

PERZSIA

↓ északkeleti monszun

↑ délnyugati monszun

Indus

PANDZSÁB

Gangesz

Bengál-öböl

INDIA

Arikamedu

Musiris

SRÍ LANKA

INDIAI-ÓCEÁN (ERITREAI-TENGER)

KÍNA

HAN BIRODALOM

THAIFÖLD

KAMBODZSA

VIETNAM

Szumátra

Jáva

[Kép a 21. oldalon]

Egy római teherhajó modellje

[Forrásjelzés]

Hajó: Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.