Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Van valaki, aki igazán törődik velünk?

Van valaki, aki igazán törődik velünk?

Van valaki, aki igazán törődik velünk?

Érezted már magad magányosnak és elesettnek azért, mert senki sem értette meg igazán, hogy milyen nehézséggel kell megküzdened? De még ha tudtak is róla, talán úgy érezted, hogy nem igazán törődnek veled.

NEHÉZSÉGEK idején úgy érezhetjük, hogy már-már összecsapnak a hullámok a fejünk felett. Sőt, időnként talán azt gondoljuk, hogy ami velünk történik, az annyira lesújtó és igazságtalan, hogy egyszerűen már nem bírjuk tovább. Ez gyakran akkor fordul elő, amikor baleset ér minket, érzelmi trauma, depresszió, krónikus betegség vagy ezekhez hasonlók sújtanak bennünket. Elesettnek, reménytelennek érezhetjük magunkat, és azon tűnődhetünk, hol lelhetünk vigaszra. Van valaki, aki igazán törődik velünk?

„Minden vigasztalás Istene”

A Biblia azt írja Istenről, hogy ő „a gyöngéd irgalmasságok Atyja és minden vigasztalás Istene” (2Korintusz 1:3). Isten, akinek a neve Jehova, tudja, hogy szükségünk van vigaszra. A Biblia több mint százszor használja a „vigasz” szó különböző formáit. Így biztosít minket arról, hogy Isten nemcsak megérti a helyzetünket, de vigaszt is szeretne nyújtani nekünk. Mivel tudjuk ezt, biztosak lehetünk benne, hogy Jehova Isten törődik velünk, még akkor is, amikor mások esetleg nem veszik észre és nem értik meg a gondjainkat, vagy nem törődnek azokkal.

A Szentírásból egyértelműen kiderül, hogy Jehova minden emberrel személy szerint törődik. A Biblia ezt írja: „Jehova szeme minden helyen ott van: figyelemmel kíséri a rosszakat és a jókat” (Példabeszédek 15:3). Hasonló gondolatokat találunk a Jób 34:21-ben: „ő szemmel tartja az ember útjait, és látja minden lépését.” Jehova látja a jó és a rossz cselekedeteinket egyaránt, valamint ismeri a körülményeinket, így azt teheti értünk, amit a legmegfelelőbbnek talál. Ezt erősítik meg Hanáninak, a látónak, azaz a prófétának a szavai, melyeket Asának, Júda királyának mondott: „Jehova szemei bejárják az egész földet, hogy megmutassa erejét azokért, akiknek teljes a szívük iránta” (2Krónikák 16:7, 9).

Jehova más okból is figyelemmel kísér bennünket. Jézus ezt mondta: „Senki sem jöhet hozzám, csak ha az Atya, aki küldött engem, vonzza őt” (János 6:44). Jehova annyira törődik az emberekkel, hogy megvizsgálja a szívüket, hogy lássa, szeretnének-e közeledni hozzá. Ha igen, akkor figyelemre méltó módon segít nekik. Nézzünk erre egy példát. A Dominikai Köztársaságban egy asszony műtétre várt a kórházban, mivel rákban szenvedett. Istenhez esedezett, hogy segítsen neki megtalálni az igaz vallást. A férje éppen akkor vitte be neki a Mit kíván meg tőlünk Isten? * című füzetet. Aznap reggel kapta egy hölgytől, aki Jehova Tanúja, és aki felkereste őt az otthonukban. Az asszony elolvasta a füzetet, és felismerte, hogy ez volt Isten válasza az imájára. Elfogadott egy bibliatanulmányozást a Tanútól, és kevesebb mint hat hónappal később átadta az életét Istennek, és megkeresztelkedett.

A Zsoltárok könyvében számos, szívhez szóló leírást olvashatunk arról, milyen szerető módon törődik Jehova a szolgáival. Ezeket a költeményeket ókori, héber zsoltárírók szerezték, többek között Dávid király. A Zsoltárok 56:8-ban ő így könyörgött Istenhez: „Gyűjtsd össze bőrtömlődbe könnyeimet. Nemde könyvedben vannak azok?” Ahogy ebből a hasonlatból láthatjuk, Dávid tudta, hogy Jehova nemcsak a szenvedéseit ismeri, hanem azt is tudja, hogy ezek mit okoznak neki érzelmileg. Jehova ismerte Dávid fájdalmát. Emlékezett rá, min ment keresztül, ami miatt könnyekre fakadt. Igen, Teremtőnk figyelemmel kíséri mindazokat, akik törekszenek rá, hogy az akaratát cselekedjék, azokat, „akiknek teljes a szívük iránta”.

Egy másik bibliai rész, a híres 23. zsoltár is leírja Isten szerető törődését. A bevezető szavai Istent egy szerető pásztorhoz hasonlítják: „Jehova az én Pásztorom, nem szűkölködöm semmiben.” A Közel-Keleten egy pásztor minden egyes bárányával törődik, még nevet is ad nekik. Mindennap magához hívja és kedvesen megsimogatja őket, és megnézi, hogy vannak-e rajtuk sérülések. Ha igen, akkor olajjal vagy kenőccsel bekeni a sebeket, hogy gyorsabban begyógyuljanak. Ha a bárány beteg, a pásztornak talán orvosságot kell lenyeletnie vele, és szó szerint állva kell tartania, mert ha a juh lefekszik, meghalhat. Igen, ez a szép szemléltetés megmutatja, hogyan törődik Jehova azokkal, akik hozzá fordulnak.

Az ima és a feltámadás bizonyítja Isten törődését

A gyönyörű zsoltárok nem csak azért vannak feljegyezve a Bibliában, hogy kikapcsolódásként olvassuk őket. Feltárják nekünk, hogy Isten múltban élt hűséges szolgái kiöntötték a szívüket Istennek, hogy kifejezzék, mennyire szükségük van a támogatására, és mennyire hálásak a vezetéséért és az áldásaiért. E költemények kétségtelenül bizonyítják, hogy Istennek ezek az ókori szolgái szilárdan hitték, hogy Isten törődik velük. Ha olvassuk ezeket a szívhez szóló szavakat és elmélkedünk rajtuk, az segíthet, hogy mi is ugyanúgy érezzünk Istennel kapcsolatban, mint ők. Az, hogy imádkozhatunk, erőteljesen bizonyítja Isten törődését.

Időnként azonban annyira lesújtottak lehetünk egy gond miatt, hogy még azt sem tudjuk, hogyan beszéljünk róla Istennek imában. Vajon emiatt Jehova nem is ismeri a gyötrelmeinket? A Róma 8:26 választ ad erre: „a szellem is segítségére siet gyengeségünknek; mert hogy mi az, amiért imádkoznunk kellene – mert hogy imádkoznunk kell –, azt nem tudjuk, de a szellem maga emel szót érdekünkben ki nem mondott sóhajtásokkal.” Ez az írásszöveg rámutat, hogy Isten múltban élt szolgáinak az ihletett imái visszatükrözhetik a mi érzéseinket is, és Jehova, az ’Ima Meghallgatója’ elfogadja ezeket az imákat, úgy, mintha mi mondtuk volna őket (Zsoltárok 65:2).

A feltámadás reménysége is meggyőző bizonyíték arra, hogy Isten mindenkivel egyénenként törődik. Jézus Krisztus ezt mondta: „eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják az ő [Jézus] hangját, és kijönnek” (János 5:28, 29). Az itt használt görög kifejezést helyénvalóan ’emléksírnak’ fordítják, nem pedig egyszerűen ’sírnak’. Ez azt a gondolatot hordozza, hogy Isten emlékszik rá, hogy egy személy milyen volt.

Gondolj csak bele, ahhoz, hogy Isten feltámasszon egy személyt, mindent tudnia kell róla, például, hogyan nézett ki, milyen öröklött és szerzett tulajdonságai, valamint milyen emlékei voltak (Márk 10:27). Isten emlékezete nem halványul el még több ezer év után sem (Jób 14:13–15; Lukács 20:38). Ezért az, hogy Jehova Isten részletekbe menően emlékszik több milliárd emberre, akik már meghaltak, meggyőzően bizonyítja, hogy Isten személy szerint törődik velünk.

Jehova megjutalmaz minket

Mit kell tennünk azért, hogy élvezhessük Isten szerető figyelmét és törődését? Mindenekelőtt ki kell mutatnunk, hogy bízunk és hiszünk benne, valamint hogy engedelmeskedünk neki. Pál apostol rávilágít, hogyan függ össze a hit és Isten törődése: „Hit nélkül pedig lehetetlen Isten kedvére lenni, mert aki elébe járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és hogy megjutalmazója lesz azoknak, akik komoly igyekezettel keresik őt” (Héberek 11:6).

Figyeld meg, hogy az Istennek tetsző hit két dolgot is magában foglal. Először is, ’hinnünk kell, hogy ő van’, azaz hinnünk kell abban, hogy Isten létezik, és hogy ő a legfőbb Uralkodónk, így méltó rá, hogy engedelmeskedjünk neki, és imádjuk őt. Másodszor, hinnünk kell, hogy „megjutalmazója lesz azoknak, akik komoly igyekezettel keresik őt”. Az igaz hit magában foglalja, hogy hiszünk abban, hogy Istent érdekli mindazoknak a jólléte, akik igyekeznek cselekedni az akaratát, és hiszünk abban, hogy megjutalmazza őket. Ha tanulmányozod a Szentírást, és olyanokkal vagy együtt, akik engedelmeskednek Istennek, akkor neked is lehet olyan hited, melynek köszönhetően Isten megjutalmaz, és szeretettel törődik veled.

Napjainkban sokan úgy gondolják, hogy Istent nem érdeklik az emberi ügyek. De amint láttuk, a Biblia egyértelműen feltárja, hogy Isten törődik azokkal, akik valóban hisznek benne. Bár az élet gyakran tele van bánattal, aggodalommal, csalódásokkal és fájdalommal, nem kell kétségbeesnünk. Jehova Isten törődik velünk. Szeretettel arra kér minket, hogy forduljunk hozzá támogatásért. „Vesd a terhed Jehovára, és ő fenntart téged – mondja a zsoltáríró. – Sosem engedi, hogy ingadozzon az igazságos” (Zsoltárok 55:22).

[Lábjegyzet]

^ 7. bek. Jehova Tanúi kiadványa.

[Kiemelt rész/kép a 29. oldalon]

Hiterősítő írásszövegek arról, hogy Isten szeretettel törődik veled

„Jehova szemei bejárják az egész földet, hogy megmutassa erejét azokért, akiknek teljes a szívük iránta” (2KRÓNIKÁK 16:9).

„Gyűjtsd össze bőrtömlődbe könnyeimet. Nemde könyvedben vannak azok?” (ZSOLTÁROK 56:8).

„Jehova az én Pásztorom, nem szűkölködöm semmiben” (ZSOLTÁROK 23:1).

„Ó, Ima Meghallgatója, teeléd járul minden test” (ZSOLTÁROK 65:2).

„Szólítani fogsz, és én válaszolok neked. Vágyakozol majd kezed műve után” (JÓB 14:15).

„Aki elébe járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és hogy megjutalmazója lesz azoknak, akik komoly igyekezettel keresik őt” (HÉBEREK 11:6).

„Vesd a terhed Jehovára, és ő fenntart téged. Sosem engedi, hogy ingadozzon az igazságos” (ZSOLTÁROK 55:22).