Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ádám és Éva valóságos személyek voltak?

Ádám és Éva valóságos személyek voltak?

Ádám és Éva valóságos személyek voltak?

SOK embernek a Mózes első könyvében olvasható beszámoló Ádámról és Éváról csupán egy érdekes történet. „A kereszténység főbb egyházaihoz tartozók a Mózes első könyvében lévő történeteknek, például az Ádámról és Éváról szólónak, már régóta jelképes értelmet tulajdonítanak” – olvasható egy levélben, melyet a Time magazin szerkesztőjének küldtek. Számos katolikus, protestáns és zsidó tudós egyetért ezzel. Azt állítják, hogy Mózes első könyvének a nagy része egyszerűen nincs összhangban a történelmi és a tudományos ismeretekkel.

Mit gondolsz erről? Véleményed szerint Ádám és Éva valóságos személyek voltak? Van bármilyen bizonyíték arra, hogy valóban léteztek? Másrészről hova vezet az, ha Mózes első könyvének a beszámolóját csupán mítosznak tekintjük?

Megbízható tudományos szempontból a Mózes első könyve?

Először is, tekintsük át az első ember megteremtéséről szóló beszámoló fő eseményeit. Ádámról ezt írja a Biblia: „Jehova Isten megformálta az embert a föld porából, és az orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élő lélekké” (1Mózes 2:7). Vajon ez a kijelentés összhangban van a tudományos ismeretekkel?

A Nanomedicine című könyv megállapítja, hogy az emberi test 41 kémiai elemből épül fel. Ezek az elemek – például a szén, a vas és az oxigén – mind megtalálhatók a föld ’porában’. Ezért az emberek valóban „a föld porából” vannak megalkotva, ahogy a Mózes első könyve mondja.

Hogyan álltak össze ezek az élettelen építőelemek egy élő emberré? Hogy szemléltessük, mennyire nehéz ez, ejtsünk néhány szót a NASA űrrepülőgépéről, az egyik legbonyolultabb gépről, amelyet valaha is építettek. Ez a technikai csoda 2,5 millió alkatrészből áll. A mérnökcsapatoknak évekbe telt megtervezni és összerakni ezt a gépet. Most gondoljunk az emberi testre. Testünk mintegy 7000 billiószor billió * atomból, 100 billió sejtből, több tucat szervből és legalább 9 fő szervrendszerből épül fel. Hogyan jött létre ez az elképesztően bonyolult és fantasztikus felépítésű biológiai „gépezet”? A vak véletlennek vagy intelligens tervezésnek köszönhetően?

És vajon mi teszi élővé az embert? Honnan ered az élet? A tudósok elismerik, hogy nem tudják. Valójában még abban sem tudnak egyetértésre jutni, hogy mi az élet pontos meghatározása. Azoknak, akik elfogadják, hogy létezik egy Teremtő, egyértelmű a válasz. Az élet forrása nem más, mint Isten. *

Mit mondhatunk arról a leírásról, hogy Éva Ádám bordájából lett megalkotva? (1Mózes 2:21–23). Mielőtt mítosznak vagy a képzelet szüleményének minősítenénk ezt a beszámolót, gondoljuk át a következő tényeket: 2008 januárjában kaliforniai tudósok a világon először életképes emberi embriót klónoztak egy felnőtt ember bőrsejtjeiből. Tény, hogy a tudósok hasonló eljárással már legalább 20 állatot klónoztak. Közülük a leghíresebb Dolly bárány, akit 1996-ban klónoztak egy juh emlőmirigyéből. *

Nem tudjuk, hogy hová fognak vezetni ezek a kísérletek. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy ha az emberek egy élő szervezet biológiai anyagából létre tudnak hozni egy ugyanolyan fajtájú egyedet, akkor a mindenható Teremtő ne lenne képes megalkotni egy embert egy másik ember biológiai anyagából? Érdekes, hogy az orvosok rutinszerűen használják a bordacsontot a helyreállító sebészetben, mivel az újra kinő.

Szentírási bizonyítékok

Néhányan talán meglepődnek azon, hogy a Biblia újra és újra megemlíti Ádámot és Évát. Hogyan erősítik meg ezek az utalások a Mózes első könyvének a történelmi hitelességét?

Nézzük például a zsidó nemzetségtáblázatokat, melyek a Krónikák első könyvének 1-től 9-ig terjedő fejezeteiben, valamint Lukács evangéliumának a 3. fejezetében vannak feljegyezve. Ezek a rendkívül részletes leszármazási jegyzékek 48, illetve 75 nemzedéket ölelnek fel. Lukács evangéliuma Jézus Krisztus leszármazását, míg a Krónikák könyve Izrael nemzetének a királyi és a papi leszármazási vonalát írja le. Mindkét felsorolásban jól ismert személyeket találunk, például Salamont, Dávidot, Jákobot, Izsákot, Ábrahámot, Noét és végül Ádámot. A nevek valós személyekre utalnak, és mindkettőben Ádám a legelső valós személy.

A Biblia újra és újra valós személyekként mutatja be Ádámot és Évát, nem pedig mitikus alakokként. Íme, néhány példa:

• Isten „egy emberből alkotta az emberek minden nemzetét” (CSELEKEDETEK 17:26).

• „Egy ember által jött be a világba a bűn, és a bűn által a halál”, és így „a halál királyként uralkodott Ádámtól egészen Mózesig” (RÓMA 5:12, 14).

• „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett” (1KORINTUSZ 15:45).

• „Ádám formáltatott meg először, azután Éva” (1TIMÓTEUSZ 2:13).

• „Énók, Ádámtól fogva a hetedik, szintén prófétált” a gonoszokról (JÚDÁS 14).

Még fontosabb, hogy Jézus Krisztus, a Bibliában szereplő, legmegbízhatóbb tanú is megerősítette Ádám és Éva létezését. Amikor a válásról kérdezték, hogy próbára tegyék, ezt mondta: „a teremtés kezdetétől fogva »[Isten] férfinak és nőnek alkotta őket. Ennélfogva a férfi elhagyja apját és anyját, és a kettő egy test lesz« . . . Amit azért az Isten közös igába fogott, senki ember szét ne válassza” (Márk 10:6–9). Vajon utalt volna Jézus nem létező személyekre, hogy jogi precedenst teremtsen? Nem. Jézus tényként hivatkozott a Mózes első könyvére.

Összegezve a szentírási bizonyítékokat, a The New Bible Dictionary ezt a következtetést vonja le: „Az Újszövetség megerősíti a Mózes első könyvének első fejezeteiben olvasható beszámoló történelmi hitelességét.”

Dominóelv

Sok őszinte, templomba járó személy gondolja azt, hogy nem feltétlenül kell hinnie Ádám és Éva létezésében ahhoz, hogy jó keresztény legyen. Ez igaznak tűnhet. De lássuk, hova vezet ez az érvelés.

Gondoljunk például arra a bibliai tanításra, mely a legtöbb, templomba járó személy szívéhez közel áll: a váltságra. A tanítás szerint Jézus Krisztus váltságul adta a tökéletes emberi életét, hogy megszabadítsa az embereket a bűntől (Máté 20:28; János 3:16). Mint tudjuk, a váltság egy megfelelő értékű fizetség, mellyel kiváltanak vagy visszavásárolnak valamit, ami elveszett. A Biblia ezért úgy ír Jézusról, mint ’megfelelő váltságról’ (1Timóteusz 2:6). „De minek felel meg, vagyis mivel egyenértékű ez a váltság?” – vetődhet fel a kérdés. A Biblia megadja a választ: „ahogy Ádámban mindenki meghal, úgy a Krisztusban is mindenki meg fog elevenedni” (1Korintusz 15:22). A tökéletes élet, melyet Jézus feláldozott, hogy megváltsa az engedelmes emberiséget, egyenértékű volt Ádám tökéletes életével, melyet elvesztett Édenben az első bűn miatt (Róma 5:12). Ha tehát Ádám nem létezett volna, akkor Krisztus váltságáldozatának egyáltalán nem lenne értelme.

Ha valaki elveti, vagy jelentéktelennek állítja be az Ádámról és Éváról szóló beszámolót, a dominóelv alapján számára a Bibliának szinte az összes fő tanítása megdől! * Az ilyen gondolkodás megválaszolatlan kérdések sorához és alapok nélküli hithez vezet (Héberek 11:1).

Van célja az életnek?

Végül elérkeztünk egy alapvető kérdéshez: Ha elvetjük a Mózes első könyvének beszámolóját, az hozzájárul ahhoz, hogy megtaláljuk az élet értelmét és célját, melyre minden embernek szüksége van? Richard Dawkins neves evolucionista és ateista szerint a világegyetemben „nincs tervezés, nincs cél, nincs jó és rossz, nincs semmi, csak vak és könyörtelen érdektelenség”. Milyen borúlátó nézet! Szöges ellentétben áll az emberi természettel.

A Biblia azonban megnyugtató választ ad az élet legfontosabb kérdéseire: Honnan származunk? Mi az élet célja? Miért van annyi gonoszság és szenvedés a világban? Vége lesz egyszer a gonoszságnak? És még sorolhatnánk. Ráadásul a Krisztus váltságába vetett hit elénk tárja az örök élet reménységét. Ez az élet olyan lesz, mint amilyet az első emberpár, Ádám és Éva élvezett paradicsomi körülmények között az Édenben, ahová Isten helyezte őket (Zsoltárok 37:29; Jelenések 21:3–5). Valóban csodálatos jövőkép! *

Lehet, hogy az Ádámról és Éváról szóló beszámoló nem egyezik az evolúciós elmélettel, de a tudományos ismeretekkel igen. Sőt, teljesen összhangban van Isten ihletett Szavának, a Bibliának a többi részével. Ez a könyv feltárja, mi az élet igazi értelme és célja.

Talán egyetértesz azzal, hogy érdemes alaposabban megvizsgálnod a Bibliát. Jehova Tanúi szívesen segítenek ebben.

[Lábjegyzetek]

^ 7. bek. A billió értéke: 1012.

^ 8. bek. További információ olvasható a Van-e Teremtő, aki törődik veled? és Az élet – hogyan jött létre? Evolúció vagy teremtés útján? című könyvekben. Mindkettő Jehova Tanúi kiadványa.

^ 9. bek. Természetesen ezek a tudósok nem hoznak létre életet. Ők élő sejtekből kinyert anyagokkal dolgoznak.

^ 25. bek. Ilyen az Isten szuverenitásáról, a feddhetetlenségről, a jóról és a rosszról, a szabad akaratról, a halottak állapotáról, a házasságról, a megígért Messiásról, a paradicsomi földről, Isten Királyságáról és sok másról szóló tanítás.

^ 28. bek. További felvilágosítás olvasható a Mit tanít valójában a Biblia? című könyv 3. fejezetében, melynek címe: „Mi Isten szándéka a földdel?”, és az 5. fejezetében, melynek címe: „A váltság Isten legnagyobb ajándéka”. Jehova Tanúi kiadványa.

[Oldalidézet a 14. oldalon]

Ha Ádám nem létezett volna, akkor Krisztus váltságáldozatának egyáltalán nem lenne értelme

[Képek a 12–13. oldalon]

Az űrrepülőgéphez hasonlóan az emberi test is gondosan meg van tervezve

[Kép a 15. oldalon]

Jézus megerősítette, hogy Ádám és Éva létezett