Halászat a Galileai-tengeren
Halászat a Galileai-tengeren
MILYEN volt a Galileai-tenger halászainak az élete az első században? A válasz számos evangéliumi beszámolót segít jobban megértenünk, így például az előző cikkben olvasható történeteket is.
Ez a „tenger” igazából egy édesvizű tó, amely hosszában körülbelül 21 kilométer, széltében pedig 12 kilométer. A halászatnak nagy múltja van a halban gazdag Galileai-tengeren. A jeruzsálemi Hal kapunál nyilvánvalóan volt egy halpiac (Nehémiás 3:3). A piacon árult halak egy részét a Galileai-tengerből halászták.
Máté 15:39). Egy író szerint a település görög nevét úgy is lehetne fordítani, hogy „Halfeldolgozófalva”. Magadán a rengeteg halfeldolgozó üzeméről volt híres, ahol a tóból kifogott halakat szárítással és sóban áztatással pácolták. Az így kapott halszószt agyagedényekben, úgynevezett amforákban tárolták, és valószínűleg Izrael minden részére, sőt még más helyekre is szállítottak belőlük.
Péter apostol a Galileai-tenger partjáról származott, egy Betsaida nevű városból, mely név azt is jelentheti, hogy ’a halász háza’. Magadán, vagy más néven Magdala városa is ennek a tónak a partján feküdt. Jézus ennek a tónak a vizén járt, és később ebbe a városba vitte el a tanítványait (Jézus napjaiban Galileában nagy üzlet volt a halászat, a halfeldolgozás és a halkereskedés. Az ember könnyen arra a következtetésre juthatna, hogy sok helybelinek a halászat jelentős profitot hozott. De ez nem egészen így volt. Akkoriban a halászat „nem egy »szabad vállalkozás« volt, ahogy azt az Újszövetség olvasói ma gondolnák” – mondja egy tudós. Egy „államilag szabályozott üzletág volt, melyből csak az elitréteg profitált”.
Galileának Heródes Antipasz volt a területi uralkodója, vagyis fejedelme. A kinevezését Rómától kapta. Ebből kifolyólag az ő fennhatósága alatt álltak a Galileában található utak, kikötők, valamint a természeti kincsek is, úgymint a bányák, az erdők, a szántóföldek és a halászterületek. Ezeknek az erőforrásoknak a megadóztatásából származott Heródes bevételeinek a jelentős része. Ma nem tudunk sokat arról, hogy hogyan hajtották be az adót az első századi Galileában. De Heródes bizonyára nem sokban tért el a hellenisztikus uralkodók módszereitől, sem azoktól a módszerektől, melyeket a rómaiak alkalmaztak a többi keleten fekvő tartományban. A környék gazdaságából és a természeti erőforrások kiaknázásából származó haszon nagy része valószínűleg a felsőbb réteg zsebében kötött ki, és nem a közemberekében, akik a munka oroszlánrészét végezték.
Adóterhek
Jézus napjaiban Galilea legjobb földjei a királyi ház tulajdonában voltak, és nagy birtokokra osztották fel őket, melyeket Heródes Antipasz odaadományozott a magas rangú tisztviselőinek és másoknak, akiket a kegyébe fogadott. Heródes az alattvalóitól behajtott adóból finanszírozta pazar életvitelét, nagyszabású építkezéseit, szerteágazó közigazgatási rendszerét, és az adományait is, amellyel a barátainak és egy-egy városnak kedveskedett. Azt mondják, a nép nyögött az adók, díjak és illetékek szörnyű súlya alatt.
Heródesnek a belföldi vizek felett is monopóliuma volt. Ezért a halászat vagy egy hatalmas állami vállalkozás része volt, vagy az adományba adott birtokok tulajdonosai tartották kézben. Az adóügynökök, azaz a főadószedők hatáskörébe tartozott szerződést kötni a halászokkal, *
és bérbe adni a halászati jogokat azokon a területeken, melyek közvetlenül a király fennhatósága alatt álltak. Ezek az adószedők gazdag személyek voltak, akik árverésen vásárolták meg maguknak a jogot az adók beszedéséhez. Máté adóhivatala Kapernaumban, a Galileai-tenger egyik fontos halászati központjában volt. Ezért néhány szövegmagyarázó úgy véli, hogy Máté főadószedőknek dolgozhatott, és ő intézte Kapernaumban „a királyi halászati jogok szerződéseit”.Az i. e. első és második századból származó leletek szerint Palesztinában gyakran inkább természetben fizették az adókat, nem pedig pénzben. Néhány hivatásos halásznak a fogás 25–40 százalékával kellett fizetnie a halászati jogokért. Az ősi dokumentumok szerint a római közigazgatás alatt lévő területek némelyikén biztos, hogy a halászat állami monopólium volt, és ellenőrök felügyelték. Pizidiában egy fajta halászati rendőrség működött, amely megakadályozta az engedély nélküli halászatot, és vigyázott arra, hogy a halászok csak engedéllyel rendelkező viszonteladóknak adják el a fogást, akiknek a tevékenységét szintén ellenőrzés alatt tartotta és megadóztatta az állam.
Egy elemző azt mondja, hogy a sok ellenőrzés és adó végeredményeként „a király vagy a birtokos hatalmas haszonhoz jutott, míg a halásznak nem sok minden maradt”. A súlyos adók miatt a gazdaság többi ágában is kevés profithoz jutottak az emberek. Az adók soha nem voltak népszerűek az adófizetők körében. Ám az adószedőkkel szembeni általános ellenszenvet, mely kiérződik az evangéliumokból, kétségtelenül az a nagyfokú becstelenség és kapzsiság is táplálta, amellyel az adószedők kizsákmányolták az embereket, hogy meggazdagodjanak rajtuk (Lukács 3:13; 19:2, 8).
Halászok az evangéliumokban
Az evangéliumokból kiderül, hogy Simon Péter más halászokkal társult. ’A másik csónakban levő társai’ mentek neki segíteni behúzni a hálót, amikor az csoda útján megtelt halakkal (Lukács 5:3–7). Egyes tudósok azt mondják, hogy „a halászok létrehozhattak úgynevezett szövetkezeteket . . ., hogy együtt tegyenek ajánlatot halászati vagy bérleti szerződésekre”. Lehetséges, hogy Zebedeus fiai, valamint Péter, András és a társaik is így szerezték meg az engedélyt a vállalkozásukhoz.
A Szentírás nem beszél arról, hogy a hajók és a felszerelések, melyeket a galileai halászok használtak, a saját tulajdonukban voltak-e, vagy sem. Néhányak szerint a sajátjuk volt. A Biblia azt írja, hogy az a csónak, amelybe Jézus beszállt, „Simoné volt” (Lukács 5:3). Azonban egy cikk, amely kifejezetten ezzel a témával foglalkozik, azt írja, hogy „az esélye mindenképpen megvan annak, hogy a csónakokat ugyan a szövetkezetek használták, de az ügynökök tulajdonában álltak”. Amit a Biblia alapján még tudunk, az az, hogy Jakab és János hálókat javítgattak. A halászoknak feltételezhetően az árban is meg kellett állapodniuk a vevőkkel, és szükség esetén napszámosokat kellett fogadniuk.
Az első századi galileai halászok tevékenysége több mindenből állt tehát, mint amire először gondolna az ember. A halászat egy bonyolult gazdasági rendszer része volt. Ha ennek az ismeretnek a birtokában olvassuk az evangéliumokat, mélyebb értelmet nyernek a beszámolók, illetve mindaz, amit Jézus a halászatról és a halászokról mondott. És így Péter, András, Jakab és János hitét is jobban értékeljük. Ezek az emberek a halászatból éltek. Jártasak voltak a szakmájukban, mely biztos jövedelemforrás volt számukra. De függetlenül attól, hogy milyen anyagi helyzetben voltak, amikor Jézus elhívta őket, azonnal otthagyták a munkájukat, hogy „emberek halászaivá” váljanak (Máté 4:19).
[Lábjegyzet]
^ 9. bek. Úgy tűnik, Péter apostol Betsaidából átköltözött Kapernaumba, ahol a testvérével, Andrással és Zebedeus fiaival halászott közös vállalkozásban. Egy ideig Jézus is Kapernaumban lakott (Máté 4:13–16).
[Térkép a 25. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
Hule-tó
Betsaida
Kapernaum
Magadán
Galileai-tenger
Jeruzsálem
Holt-tenger
[Forrásjelzés]
Todd Bolen/Bible Places.com
[Kép forrásának jelzése a 26. oldalon]
Todd Bolen/Bible Places.com