Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Csak még egy pohárral”

„Csak még egy pohárral”

„Csak még egy pohárral”

LÁSZLÓ * 11 évesen kezdett inni. A barátaival rendszeresen az erdőben játszottak, és utánozták a filmekben látott szereplőket. Ezek a szereplők kitaláltak voltak, de az ital, amit László és a barátai ittak, valódi volt.

Tamás 40 éves volt, amikor esténként egyre többet ivott, először csak egy-két pohárral, majd öt-hattal. Végül már egész nap ivott, és fogalma sem volt róla, hány pohárral.

László segítséget kért, hogy le tudjon szokni az alkoholról. Tamás elutasította törődő családtagjai és barátai támogatását. László még ma is él, és el tudja mondani a tapasztalatát; Tamás viszont néhány évvel ezelőtt meghalt egy motorbalesetben. Részegen vezetett.

Még ha valaki egymagában iszik is, a túlzott alkoholfogyasztás elkerülhetetlenül felborítja mások életét is – sokszor tragédiát okozva. A szóbeli és fizikai bántalmazások, a gyilkosságok, az autóbalesetek és a munkával összefüggő sérülések, valamint rengeteg egészségi gond gyakran a mértéktelen ivásnak tudható be. Az alkohollal való visszaélés évente tetemes összegbe kerül a társadalomnak, nem beszélve arról, milyen károkat okoz az egyén, illetve a családtagjai, köztük a gyermekek személyiségében és érzelemvilágában.

Mindamellett „annak, aki rendszeresen fogyaszt alkoholt, nincs feltétlenül gondja az alkohollal – jegyzi meg az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézete –, másfelől akinek gondot okoz az alkohol, nem feltétlenül iszik naponta”. Sokan, akik nem alkoholisták, idővel egyre többet isznak, anélkül hogy észrevennék. Mások hellyel-közzel isznak, de olyankor több mint öt pohárral.

Ha úgy döntesz, hogy fogyasztasz alkoholt, vajon mennyi a túl sok? Honnan tudhatod, mikor mondj nemet arra, hogy „csak még egy pohárral” igyál? (Példabeszédek 23:29, 30, Contemporary English Version). A következő cikkekben hasznos információk találhatók erről a témáról.

[Lábjegyzet]

^ 2. bek. Néhány nevet megváltoztattunk.