Bepillantás az első századi keresztények életébe

Hol laktak?

„Nem tartottam vissza magam attól, hogy . . . nyilvánosan és házról házra tanítsalak benneteket” (CSELEKEDETEK 20:20).

AMINT belépsz a masszív kapun, máris egy első századi városban találod magad. Számtalan városhoz hasonlóan ez is egy magaslaton épült. A dombtetőn található a felsőváros. Számos fehér luxusvilla tündököl a napfényben, soknak körülkerített kertje is van. Ezen a környéken laknak a jómódúak. A domboldalon lefelé még több ház tárul a szemünk elé, különböző a méretük és a formájuk. A középosztálybeli kereskedők és földtulajdonosok nagy, többszintes kőházai sorakoznak a kövezett utcák mentén. Még lejjebb, a völgyben vannak a szegényebb negyedek. A szürke házak, mint valami skatulyák állnak egymás mellett, és keskeny utcácskák kacskaringóznak közöttük, vagy kis udvarokat fognak közre.

Ahogy végigsétálsz a sűrűn beépített utcákon, a hangok és az illatok elárulják, mi zajlik körülötted. Az asszonyok főznek, és ínycsiklandó illattal töltik meg a környék levegőjét. Hallod az állatok és a játszadozó gyermekek hangját. A férfiak serényen dolgoznak a zajos, jellegzetes szagú műhelyekben.

A keresztény családok életében nagyon fontos szerepe volt a házuknak. Itt élték a mindennapjaikat, itt kapták a szellemi oktatást, és itt mutattak be imádatot.

A kisebb házak. Ahogyan a mai házak, úgy az első századi házak is különböztek a méretükben és a felépítésükben, attól függően, hogy hol építették őket, és hogy milyen volt a család anyagi helyzete. A legkisebb házak (1.) csak egyetlen kicsi, sötét helyiségből álltak, amelyben egy egész család lakott. Sok kis háznak a falait napon szárított vályogtéglából építették, de voltak olyanok is, amelyek durván megmunkált  kövekből készültek. Mind a két házfajtát általában kőalapra építették.

A tapasztott belső falak és a kövezett padló állandó karbantartást igényelt. Legalább egy kis nyílás volt a tetőn vagy a falon, ahol a konyhai füst eltávozhatott. A berendezés csak a legszükségesebb háztartási eszközökből állt.

A földből készült tető ágakon, nádon és léceken nyugodott, amelyeket gerendákra helyeztek, és az egészet oszlopok támasztották alá. A tömörített agyagot ezután tapasztották, ami viszonylag vízállóvá tette a födémet. A tetőre csak kívülről, egy létrán lehetett felmászni.

Bár a keresztények otthonai szűkösek voltak, kellemes környezetet biztosítottak, ahol még egy szegény család is szellemileg gazdag és boldog lehetett.

A középosztály. A középosztály tagjai nagyobb, egyemeletes kőházakban (2.) laktak, melyekben vendégszoba is volt (Márk 14:13–16; Cselekedetek 1:13, 14). Ebben a tágas, felső helyiségben összejöveteleket tarthattak, és gyakran használták őket az ünnepi időszakok alatt (Cselekedetek 2:1–4). Az ilyen házakat, sőt még a kereskedők és földtulajdonosok nagyobb házait (3.) is, mészkőtömbökből építették, kötőanyagként pedig mészhabarcsot használtak. A kövezett padlót és a belső falakat tapasztották, a külső falakat pedig lemeszelték.

A felső szobákhoz és a tetőre lépcső vezetett fel. Minden lapos tetőt korláttal vettek körül, nehogy valaki leessen, vagy más baleset történjen (5Mózes 22:8). A nappali tikkasztó hőségben a tetőn egy egyszerű, árnyékot adó építmény pompás hely volt, ahova visszavonulhatott az ember, hogy tanulmányozzon, elmélkedjen, imádkozzon vagy pihenjen (Cselekedetek 10:9).

A masszív házak tágas helyiségeikkel nagyobb életteret nyújtottak a gyakran népes családoknak. Külön hálószobák, nagyobb méretű konyha és étkező is volt ezekben az épületekben.

A fényűző házak. A római stílusú házak (4.) meglehetősen különböztek egymástól a méretükben, a kinézetükben és a felépítésükben. Tágas szobák vették körül a hatalmas ebédlőt (triclinium), mely a családi tevékenységek központja volt. Néhány háznak első vagy második emelete (5.) is volt, és körülkerített kertek ékesítették.

A fényűző házak valószínűleg pazar bútorokkal voltak berendezve, néhány ilyen bútort arany- vagy elefántcsont berakással díszítettek.  Az ilyen házakban folyóvíz és fürdőszobák nyújtottak nagyobb kényelmet. A padlót valószínűleg fából vagy többszínű márványból készítették, a falakat pedig cédrussal borították. Szénserpenyőket használtak fűtésre. Biztonsági okokból az ablaknyílásra rostélyt szereltek, mely általában fából készült, a függönyök pedig némi magánéletet biztosítottak. Az ablaknyílásnál kivágtak egy részt a vastag kőfalból, hogy oda lehessen ülni (Cselekedetek 20:9, 10).

Bármilyen méretű vagy kinézetű volt is a házuk, a korai keresztények vendégszeretők voltak, és nagylelkűen megosztották másokkal, amijük volt. Az utazófelvigyázóknak ezért nem jelentett gondot, hogy egy kedves, vendégszerető családot találjanak, melynél lakhatnak, míg be nem fejezik a szolgálatukat abban a városban (Máté 10:11; Cselekedetek 16:14, 15).

’Simon és András otthona.’ Jézus szívélyes fogadtatásban részesült ’Simon és András otthonában’ (Márk 1:29–31). Ezeknek a halászoknak az otthona egy olyan házcsoport (6.) része lehetett, melyben az egyszerű épületek szorosan egymás mellett helyezkedtek el, és egy kövezett udvart vettek körül.

Az ilyen házak ajtajai és ablakai az udvarra nyíltak, ahol az emberek a mindennapi életüket élték, például főztek, sütöttek, gabonát őröltek, beszélgettek és ettek.

Kapernaumban a földszintes házakat durván megfaragott helyi bazaltból (vulkáni eredetű kőzetből) építették. Külső lépcsők vezettek fel a lapos tetőre. A tetőt tömörített agyaggal vagy burkolólapokkal fedték be. A burkolatot nádra és lécekre tették, melyek gerendákon nyugodtak (Márk 2:1–5). A ház padlója kövezett volt, és általában szövött szőnyeget raktak rá.

A Galileai-tenger partján ezek a háztömbök utcákat és sikátorokat alakítottak ki. Kapernaum ideális lakóhely volt a halászoknak, akik a tengernek köszönhették a megélhetésüket.

’Házról házra.’ Mindent egybevetve, az első századi keresztények különböző házakban laktak: az egyetlen helyiségből álló, vályogtéglából készült házaktól a hatalmas, kőből készült luxusvillákig.

Ezek a házak nem csak menedéket nyújtottak a családtagok számára. Itt kapták meg a szellemi oktatást. Ezek között a falak között mutatott be imádatot a család. Magánotthonokba gyűltek össze, hogy tanulmányozzák a Szentírást, és élvezzék a hittársaik társaságát. Jó hasznát vették annak, amit az otthonaikban tanultak, amikor a legfontosabb munkájukat végezték: „házról házra” prédikáltak és tanítottak az egész római világban (Cselekedetek 20:20).