Utánozzuk a hitüket!

Lojális maradt a próbák idején

PÉTER nyugtalanul szemlélte Jézus hallgatóinak az arckifejezését. Éppen a kapernaumi zsinagógában voltak. Péter ebben a városban lakott. Itt, a Galileai-tenger partján működött a halászati vállalkozása. Sok barátja, rokona és üzletfele is itt élt. Kétségtelenül nagyon vágyott rá, hogy a város lakói is úgy tekintsenek Jézusra, ahogy ő, és hogy ők is tapasztalhassák, milyen izgalmas Isten Királyságáról tanulni minden idők legnagyobb tanítójától. De Péternek ma csalódnia kell.

Korábban már sokan úgy döntöttek, hogy nem hallgatnak többé Jézusra. Voltak olyanok, akik zúgolódtak, és tiltakoztak az ellen, amit mondott. Ám Péternek az okozta a legnagyobb szomorúságot, ahogy Jézus néhány tanítványa reagált. Arcuk már nem sugárzott az abból fakadó örömtől, hogy megérthettek valami fontosat, hogy felfedezhettek valami értékeset, és hogy megismerhették az igazságot. Most feldúltak, sőt keserűek voltak. Néhányan felemelték a hangjukat, és botrányosnak nevezték Jézus beszédét. Nem hallgatták tovább, elmentek a zsinagógából, sőt Jézus követésével is felhagytak.

Ez nehéz időszak volt Péter és a többi apostol életében. Péter nem értette meg teljesen, amit Jézus azon a napon mondott, ám azt minden bizonnyal felismerte, hogy ha valaki szó szerint veszi Jézus szavait, az megbotránkozhat. De vajon mit tett Péter? Nem ez volt az első alkalom – és nem is az utolsó –, hogy az Ura iránti lojalitása próba alá került. Lássuk, hogyan segített Péternek a hite abban, hogy sikeresen felülkerekedjen a próbákon, és lojális maradjon.

Másokkal ellentétben ő lojális maradt

Jézus gyakran okozott meglepetést Péternek, hiszen nemegyszer teljesen mást tett vagy mondott, mint amit vártak tőle az emberek. Mindössze egy nappal korábban csoda útján jóllakatott egy több ezer fős tömeget. Erre azok királlyá akarták tenni. Jézus azonban sokak számára meglepően reagált: visszavonult, és sürgette a tanítványait, hogy szálljanak csónakba, és evezzenek át Kapernaumba. Miközben az éjszaka folyamán a tanítványok megpróbáltak átjutni a Galileai-tengeren, Jézus ismét meglepetést okozott nekik: a viharos tengeren, a vízen járva ment hozzájuk, és megtanított Péternek egy fontos leckét a hitről. *

Reggel észrevették, hogy a sokaság csónakokba szállt, és követte őket. Az embereket azonban nyilvánvalóan nem a szellemi igazságok utáni éhségük hozta ide, hanem az, hogy ismét látni akarták, ahogy Jézus csoda útján élelemről gondoskodik. Jézus megfeddte őket az anyagias gondolkodásuk miatt. Később folytatta a beszédét  a kapernaumi zsinagógában, ahol – annak érdekében, hogy megtanítson egy fontos és mély igazságot – ismét mást mondott, mint amit vártak tőle.

Jézus azt szerette volna, hogy ezek az emberek ne csupán úgy tekintsenek rá, mint akitől fizikai táplálékot kapnak, hanem úgy, mint aki szellemi gondoskodás Istentől, vagyis az a személy, aki emberi életével és a halálával lehetővé teszi, hogy mások örökké éljenek. Ezért egy szemléltetésben a mannához hasonlította önmagát, ahhoz a kenyérhez, mely az égből szállt alá Mózes idejében. Amikor néhányan tiltakozni kezdtek, egy erőteljes szemléltetéssel rámutatott, hogy mindenkinek fogyasztania kell a testéből és a véréből, aki életet akar nyerni. A tiltakozók ellenérzése ekkor hágott a tetőfokára. Néhányan ezt mondták: „Botrányos beszéd ez; kicsoda hallgathatja?” A tanítványok közül sokan úgy döntöttek, hogy nem követik tovább Jézust (János 6:48–60, 66). *

Vajon mit tett Péter? Biztosan őt is zavarba ejtették Jézus szavai. Még nem értette meg, hogy Jézusnak meg kell halnia ahhoz, hogy végrehajtsa Isten akaratát. De vajon megfordult a fejében, hogy felhagy Jézus követésével, mint azok az állhatatlan tanítványok? Nem. Egy fontos dologban különbözött tőlük. Miben?

Jézus az apostolaihoz fordult, és ezt kérdezte: „Talán ti is el akartok menni?” (János 6:67). A tizenkettőhöz szólt, ám – ahogy az gyakran megesett – Péter válaszolt. Talán ő volt közöttük a legidősebb. Bárhogy volt is, minden bizonnyal ő volt a legszókimondóbb. Úgy tűnik, hogy a legtöbbször nem habozott elmondani, hogy mit gondol. Most gyönyörű és emlékezetes gondolatot fogalmazott meg: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszédei vannak nálad” (János 6:68).

Ugye megérintik a szívedet a szavai? Péter a Jézusba vetett hitének köszönhetően egy kiváló tulajdonságot fejlesztett ki: a lojalitást. Meg volt győződve arról, hogy nincs más Megmentő Jézuson kívül, és hogy Jézus a beszédei – vagyis az Isten Királyságával kapcsolatos tanításai – által ment meg életeket. Tisztában volt azzal, hogy még ha valami fejtörést okoz is neki, nem mehet máshova, ha szeretné elnyerni Isten helyeslését és az örök élet áldását.

Te is így érzel? Sajnos a mai világban sokan csak mondják, hogy szeretik Jézust, de nem állják ki a lojalitás próbáját. A Jézus iránti valódi lojalitás megkívánja, hogy úgy gondolkozzunk Jézus tanításairól, ahogy Péter. Fontos, hogy megismerjük és megértsük ezeket a tanításokat, valamint hogy alkalmazzuk őket, még akkor is, ha eltérnek attól, mint amire számítunk, vagy ha mást kell tennünk, mint amit szeretnénk. Csak akkor reménykedhetünk abban, hogy megkapjuk az örök életet, melyet nekünk szán Jézus, ha lojálisak maradunk.

Lojális maradt a helyreigazítás ellenére

Nem sokkal ez után az eseménydús időszak után, Jézus az apostolaival és néhány  tanítvánnyal hosszú útra indult észak felé. Az Ígéret földjének északi határán fekvő Hermon-hegy hófödte csúcsa időnként még a kék vizű Galileai-tengerről is látható volt. Ahogy Jézus és a vele levők közeledtek a hegyhez, az egyre magasabbnak tűnt. * A folyamatosan emelkedő úton haladva a Cezárea Filippihez közeli falvakhoz jutottak. Ezen a gyönyörű helyen, ahonnan dél felé fordulva belátni az Ígéret földjének nagy részét, Jézus egy fontos kérdést tett fel a követőinek.

A kérdése így szólt: „Kinek mond engem a sokaság?” Szinte magunk előtt látjuk, amint Péter Jézus bölcs tekintetében ismét észreveszi Ura kedvességét és lenyűgöző éleslátását. Jézust érdekelte, hogy milyen következtetéseket vontak le a hallgatói abból, amit láttak és hallottak. Válaszukban a tanítványok elmondtak néhány népszerű, ám téves elképzelést Jézus kilétével kapcsolatban. De Jézus többre volt kíváncsi. Tudni akarta, hogy a hozzá legközelebb álló követői is tévesen gondolkodnak-e. Ezt kérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?” (Lukács 9:18–22).

Péter most is gyorsan válaszolt. Világosan és bátran megfogalmazta, hogy sokan közülük milyen következtetést vontak le a szívükben: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Képzeljük csak el, amint Jézus, elismerő mosollyal az arcán, őszintén megdicséri Pétert. Jézus emlékeztette őt, hogy nem egy ember, hanem Jehova Isten tette ennyire világossá ezt a fontos igazságot azok előtt, akiknek valódi hitük van. Isten lehetővé tette, hogy Péter felismerje az egyik legjelentősebb igazságot, melyet Jehova addig feltárt: azt, hogy ki a régen megígért Messiás, vagyis Krisztus (Máté 16:16, 17).

Erről a Krisztusról mondták az ősi próféciák azt, hogy egy kő, melyet az építők elvetettek (Zsoltárok 118:22; Lukács 20:17). Ilyen próféciákra gondolva Jézus feltárta, hogy Jehova arra a kőre, vagyis sziklára fogja építeni a gyülekezetet, melyet Péter éppen most azonosított. * Ezután Jézus néhány nagyon fontos feladatot bízott Péterre, melyet abban a gyülekezetben kell majd ellátnia. Nem adott elsőséget Péternek a többi apostol fölött – ahogyan azt egyesek gondolják –, hanem felelősségekkel bízta meg. Péternek adta ’a királyság kulcsait’ (Máté 16:19). Péter kapta azt a feladatot, hogy nyissa ki az Isten Királyságába való belépés reménységének ajtaját az emberiség három csoportja előtt: először a zsidók, majd a szamáriaiak, végül pedig a nem zsidók előtt.

Ám Jézus később kijelentette, hogy akinek sokat adtak, attól sokat is követelnek, és ezek a szavak Péterre is igazak voltak (Lukács 12:48).  Jézus további fontos igazságokat tárt fel a Messiásról, köztük azt, hogy nemsokára Jeruzsálembe kell mennie, ahol szenvednie kell, és meg kell halnia. Pétert felzaklatták ezek a szavak, ezért félrevonta Jézust, és dorgálni kezdte: „Kedvezz magadnak, Uram; semmiképpen sem lesz ez a sorsod” (Máté 16:21, 22).

Péter nyilvánvalóan jót akart, ezért Jézus válasza valószínűleg hideg zuhanyként érte. Jézus hátat fordított neki, és a többi tanítványra nézve – akik kétségtelenül hasonló véleményen voltak, mint Péter – ezt mondta: „Távozz tőlem, Sátán! Botláskő vagy nekem, mert nem az Isten gondolatai szerint gondolkozol, hanem az emberekéi szerint” (Máté 16:23; Márk 8:32, 33). Jézus ezzel mindannyiunknak jó tanácsot adott, hiszen nagyon könnyű engedni, hogy az emberi gondolkodás felülkerekedjen az Isten szerinti gondolkodáson. Ha engednénk, hogy ez megtörténjen – még akkor is, ha segítő szándék vezérel minket –, akaratlanul is Sátán céljait támogatnánk, és nem Isten szándékát. De hogyan reagált Péter a helyreigazításra?

Minden bizonnyal értette, hogy Jézus nem szó szerint nevezte Sátánnak, az Ördögnek. Végtére is Jézus Sátánhoz másként beszélt, mint Péterhez. Sátánnak azt mondta, hogy „eredj el”, Péter esetében viszont, az eredeti nyelven, más szavakat használt, melyeket úgy is lehetne fordítani, hogy ’menj a hátam mögé’ (Máté 4:10). Jézus nem tagadta meg apostolát, akiben oly sok jót látott, egyszerűen csak helyreigazította a rossz gondolkodásmódját. Egyértelmű, hogy Péter nem lehetett tovább botláskő az Ura előtt, hanem támogató követőként Jézus mögé kellett állnia.

Vajon Péter vitatkozni kezdett, mérges vagy mogorva lett? Nem. Alázatosan elfogadta a helyreigazítást. Így ismét bebizonyította, hogy lojális. Időnként Krisztus minden követőjének szüksége van helyreigazításra. Csak akkor közeledhetünk továbbra is Jézus Krisztushoz és az Atyjához, Jehova Istenhez, ha alázatosan elfogadjuk a fegyelmezést, és ha tanulunk belőle (Példabeszédek 4:13).

A lojalitás jutalommal jár

Jézus nem sokkal ezután újabb megdöbbentő kijelentést tett: „Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik semmiképpen sem ízlelik meg a halált, míg meg nem látják előbb az Emberfiát eljönni a királyságában” (Máté 16:28). Nem kétséges, hogy Pétert kíváncsivá tették ezek a szavak. Vajon mire utalhatott Jézus? Péterben valószínűleg felmerült az a gondolat, hogy mivel éppen most lett határozottan helyreigazítva, ő nem részesülhet ilyen különleges kiváltságban.

Ám körülbelül egy héttel később Jézus felvitte Jakabot, Jánost és Pétert „egy magas hegyre”, talán a Hermon-hegyre, mely mindössze néhány kilométerre volt tőlük. Minden bizonnyal éjszaka volt, hiszen a három apostol álmossággal küzdött. De miközben Jézus imádkozott, történt valami, ami elűzte az álmot a szemükből (Máté 17:1; Lukács 9:28, 29, 32).

Jézus a szemük láttára elváltozott. Az arca fényleni és ragyogni kezdett, mígnem úgy tündökölt, mint a nap. A ruhája is szikrázóan fehér lett. Ezután két alak jelent meg mellette, az egyik Mózest, a másik pedig Illést ábrázolta. Jézus „eltávozásáról kezdtek beszélni, amelyet Jeruzsálemben kell beteljesítenie” – tehát kétségkívül a haláláról és a feltámadásáról volt szó. Mennyire nyilvánvaló volt, hogy Péter nagyot tévedett, amikor tagadta, hogy Jézusnak fájdalmas tapasztalatokon kell átmennie (Lukács 9:30, 31).

Péter valahogy részese akart lenni ennek a rendkívüli látomásnak. Úgy tűnt, hogy Mózes és Illés éppen távozni készül, ezért Péter így szólt: „Tanító, kellemes nekünk itt lennünk; verjünk fel hát három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek”. Természetesen e két látomásbeli alaknak – melyek Jehova két, régen élt szolgáját ábrázolták – nem volt szüksége sátorra. Péter valójában nem tudta, mit beszél. Ennek ellenére biztosan rokonszenvesnek találod ezt a lelkes és kedves embert (Lukács 9:33).

Péter, Jakab és János egy másik jutalmat is kapott azon az éjszakán. Egy felhő képződött, és  beárnyékolta őket. A felhőből egy hang hallatszott, Jehova Isten hangja, aki ezt mondta: „Ez az én Fiam, a választott. Figyeljetek rá!” Majd a látomás véget ért, és az apostolok egyedül találták magukat a hegyen Jézussal (Lukács 9:34–36).

Milyen nagyszerű jutalom volt Péternek ez a látomás, ahogy nekünk is az. Évtizedekkel később leírta, hogy azon az éjszakán abban a kiváltságban részesült, hogy az egyik szemtanúja lehetett Krisztus nagyszerűségének, vagyis láthatta Jézust dicsőséges Királyként egy látomásban. Ez a látomás biztosabbá tette Isten Szavának sok próféciáját, Péter hitét pedig megerősítette, hogy szembe tudjon nézni az előtte álló próbákkal (2Péter 1:16–19). Minket is megerősíthet ez a látomás, ha Péterhez hasonlóan lojálisak maradunk Urunkhoz, akit Jehova nevezett ki fölénk, ha tanulunk tőle, ha elfogadjuk a fegyelmezését és a helyreigazítását, és ha nap nap után alázatosan követjük őt.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/kép a 28. oldalon]

 Ki a szikla?

„Azt mondom neked: te Péter vagy, én pedig erre a sziklára fogom építeni a gyülekezetemet” (Máté 16:18). Ezeket a szavakat, melyeket Jézus Péter apostolnak mondott, gyakran úgy értelmezik, hogy Péter lett a keresztény gyülekezet alapja. A katolikus egyház azt tanítja, hogy Jézus elsőséget adott Péternek a többi apostol fölött, és ezzel tulajdonképpen az első pápává tette. Ezért írták fel a római Szent Péter-bazilika kupolájába Jézus szavait latinul. A felirat betűi nagyobbak, mint egy ember.

Vajon Jézus arra utalt, hogy Péter a szikla, melyre fel fogja építeni a gyülekezetét? Nem. Miért lehetünk biztosak ebben? Figyeld meg a következő három érvet. Először is, a többi apostol is jelen volt ekkor, és ők nem vontak le ilyen következtetést. Ha Jézus mindannyiuk előtt elsőséget adott Péternek, akkor miért vitatkoztak később azon, hogy melyikük tűnik a legnagyobbnak? (Márk 9:33–35; Lukács 22:24–26). Másodszor, Pál apostol később rámutatott, hogy a szikla nem Péter, hanem Jézus Krisztus (1Korintusz 3:11; 10:4). Harmadszor, néhány évtized múlva maga Péter is kifejezte, hogy nem gondolja azt, hogy ő a szikla. Ehelyett azt írta, hogy Jézus a régen megjövendölt ’alapszegletkő’, akit maga Isten választott (1Péter 2:4–8).

Néhányan mégis azt bizonygatják, hogy mivel Péter neve azt jelenti, hogy ’szikla’, Jézus őt azonosította a sziklaként. Valójában azonban a Péter név az eredeti nyelven nem rokon értelmű az ugyanebben a versben használt ’szikla’ szóval. Ez a név egészen pontosan azt jelenti, hogy ’szikladarab’, és ez a szó az eredeti nyelven hímnemű, a ’szikla’ szóval fordított kifejezés viszont nőnemű. Hogyan kell akkor érteni Jézus szavait? Jézus valójában ezt mondta Péternek: „Te, akit úgy neveztelek, hogy Péter, vagyis Szikladarab, felismerted, hogy ki valójában a ’szikla’, a Krisztus, aki a keresztény gyülekezet alapja lesz.” Milyen nagy kiváltság volt Péternek, hogy részese lehetett e fontos igazság feltárásának.

[Kép a 24–25. oldalon]

Péter lojális maradt annak ellenére, hogy helyreigazították

[Kép a 26. oldalon]

A lojalitása jutalmaként Péter tanúja lehetett egy izgalmas látomásnak