Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jézus Krisztus üzenete sokakhoz eljutott

Jézus Krisztus üzenete sokakhoz eljutott

Jézus Krisztus üzenete sokakhoz eljutott

„A kapernaumi * bölcs mellett szóló legmaradandóbb tanúbizonyság kétségtelenül az, hogy még ma is gyengéden rabul ejti az emberek szívét és gondolkodását” (GREGG EASTERBROOK, ÍRÓ).

A SZAVAKNAK nagy erejük van. A jól megválasztott, bölcs szavak megérintik a szívet, reményt ébresztenek és életeket változtatnak meg. Egyetlen ember sem beszélt olyan hatásosan, mint Jézus Krisztus. Egy férfi, aki hallotta Jézus hegyi beszédét, ezt írta: „Mikor pedig Jézus befejezte ezeket a beszédeket, olyan hatást ért el, hogy a sokaság ámult a tanítási módján” (Máté 7:28).

Jézus számos mondását a mai napig a világon mindenütt ismerik. Gondolj csak néhány sokatmondó kijelentésére:

„Nem szolgálhattok rabszolgaként Istennek is, és a Gazdagságnak is” (Máté 6:24).

„Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is hasonlóképpen tegyétek meg velük” (Máté 7:12).

„Fizessétek . . . vissza a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené” (Máté 22:21).

„Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Cselekedetek 20:35).

De Jézusra nem csak a híres mondásai miatt érdemes emlékezni. Az üzenetnek, melyet prédikált, ereje volt, hiszen feltárta az igazságot Istenről, megtanította az embereknek, hogyan találhatják meg az élet valódi értelmét, és egyértelműen rávilágított arra, hogy Isten Királysága az emberi szenvedés ellenszere. A következő oldalakon megvizsgáljuk ezt az üzenetet, és láthatjuk majd, miért ejti rabul Jézus még ma is emberek millióinak a szívét és gondolkodását.

[Lábjegyzet]

^ 2. bek. A Galileában lévő Kapernaumot tartották Jézus otthonának (Márk 2:1).