ILYEN és ehhez hasonló feltételezések kaptak újra szárnyra az elmúlt években, részben népszerű mozifilmek és regények miatt. Azonkívül, hogy képzelet szülte, furcsa történetek láttak napvilágot, sok könyv és újságcikk foglalkozott az apokrif írásokkal, melyek a második és harmadik században keletkeztek. Ezek az apokrif írások állítólag olyan tényeket tárnak fel Jézusról, amelyeket kihagytak az evangéliumokból. Vajon tényleg így van? Bízhatunk abban, hogy a Biblia hűen beszámol Jézus életéről?

Választ kaphatunk, ha nagyító alá veszünk három alapvető kérdést ebben a témában. Először is fontos tudnunk, hogy kik írták az evangéliumokat, és mikor. Másodszor meg  kell tudnunk, hogy kik állították össze a bibliai kánont *, és mi alapján. Harmadszor pedig azt is meg kell vizsgálnunk, hogy mit tudunk az apokrif írásokról, és hogy miben különböznek a kanonikus könyvektől.

Néhány forrásmű szerint Máté evangéliuma mindössze nyolc évvel Krisztus halála után, vagyis körülbelül i. sz. 41-ben elkészült. Sok tudós valamivel későbbre teszi ezt a dátumot, de általában egyetértenek abban, hogy a Keresztény Görög Iratok összes könyvét az első század folyamán írták meg.

Akkor még éltek Jézus kortársai, akik szemtanúi voltak a halálának és a feltámadásának. Ők igazolni tudták az evangéliumi beszámolókat, és könnyedén ki tudtak szűrni bármilyen pontatlanságot. F. F. Bruce professzor megjegyzi: „az eredeti apostoli igehirdetésnek egyik erős pontja volt, hogy a fültanúk ismeretére támaszkodott; nemcsak azt mondták, hogy »ők tanúi ezeknek a dolgoknak«, de azt is, hogy »amint ti is jól tudjátok« (Csel 2,22).”

Kik írták a Keresztény Görög Iratokat? Többek között Jézus néhány apostola. Más bibliaírókkal, például Jakabbal, Júdással és valószínűleg Márkkal együtt ott voltak, amikor i. sz. 33 pünkösdjén megalakult a keresztény gyülekezet. Az összes író, beleértve Pált is, szorosan együttműködött az első századi gyülekezet vezető testületével, amely az apostolokból és a jeruzsálemi vénekből állt (Cselekedetek 15:2, 6, 12–14, 22; Galácia 2:7–10).

Jézus azzal bízta meg a követőit, hogy folytassák a prédikálást és a tanítást, amelyet ő elkezdett (Máté 28:19, 20). Sőt, ezt mondta: „Aki rátok figyel, rám is figyel” (Lukács 10:16). Továbbá megígérte, hogy Isten szent szelleme, vagyis tevékeny ereje megadja nekik az ahhoz szükséges erőt, hogy végezni tudják ezt a munkát. Tehát, amikor az apostolok vagy a szolgatársaik elküldték írásaikat az első századi keresztényeknek, ők nem kételkedtek abban, hogy ezek a könyvek hitelesek, mivel nyilvánvaló volt, hogy az írók megkapták Isten szent szellemét.

Néhány bibliaíró tanúskodott más írók könyvének a hitelessége és Istentől való ihletettsége mellett. Például abból, ahogyan Péter apostol Pál leveleire utalt, az derül ki, hogy egyenértékűnek tekintette ’az Írások többi részével’ (2Péter 3:15, 16). Pál pedig elismerte, hogy az apostolokat és a keresztény prófétákat Isten ihlette (Efézus 3:5).

Tehát meggyőző bizonyítékok szólnak az evangéliumi beszámolók megbízhatósága és hitelessége mellett. Ezek nem pusztán legendák és mesék. Gondosan feljegyzett történetek, amelyeket szemtanúk is megerősítettek, és amelyeket olyan férfiak írtak, akiket Isten szent szelleme ihletett.

Néhány szerző azt állítja, hogy a Keresztény Görög Iratok kánonját több száz évvel a könyvek megírása után állította össze az az egyház, amelyet Konstantin császár alapított és irányított. Ám a tények mást mutatnak.

Például figyeld meg, mit mond Oskar Skarsaune egyháztörténeti professzor: „Nem egy személy vagy egy egyházi zsinat döntötte el, hogy mely írások kerüljenek be az Újtestamentumba, és melyek ne . . . Teljesen egyértelmű és ésszerű feltétele volt annak, hogy melyek felelnek meg: Azokat az i. sz. első századból való írásokat, melyeket az apostoloknak vagy a szolgatársaiknak tulajdonítottak, megbízhatónak tekintették. Más írásokat, leveleket vagy »evangéliumokat«, melyeket  később írtak, nem foglaltak bele a kánonba . . . A kánon összeállításának folyamata lényegében már jóval Konstantin ideje és az egyháza hatalomra kerülése előtt befejeződött. Az Újtestamentumot azoknak a keresztényeknek köszönhetjük, akiket üldöztek a hitük miatt, nem pedig a hatalomra törő egyháznak.”

Ken Berding docens, akinek a szakterülete a Keresztény Görög Iratok, ezt mondja a bibliai kánon összeállításáról: „Nem az egyház választotta ki, hogy mely könyvek alkossák a kánont. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy az egyház csak elfogadta azokat a könyveket, amelyeket a keresztények mindig is Isten ihletett Szavának tekintettek.”

De vajon csak ezek az alázatos első századi keresztények működtek közre a bibliai kánon összeállításában? A Biblia elmondja, hogy egy náluk sokkal fontosabb és hatalmasabb erőnek is szerepe volt ebben.

A Biblia szerint a keresztény gyülekezet a megalapítását követő első évtizedekben megkapta a szellem természetfölötti ajándékait, melyek egyike az „ihletett kijelentések tisztán látása” volt (1Korintusz 12:4, 10). Tehát néhány keresztény rendelkezett azzal a természetfölötti képességgel, hogy meg tudta különböztetni az ihletett kijelentéseket a nem ihletett kijelentésektől. Ezért napjainkban a keresztények biztosak lehetnek abban, hogy a Biblia részét képező írásokat ihletettnek fogadták el.

Nyilvánvaló tehát, hogy a bibliai kánont már egész korán összeállították a szent szellem irányításával. A második század második felében néhány író utalt arra, hogy a bibliai könyvek kanonikusak. De nem ezek az írók állították össze a kánont, ők csupán megerősítették azt, amit Isten már elfogadott a szelleme által irányított képviselőin keresztül.

A napjainkban széles körben elfogadott bibliai kánon hitelességét az ókori kéziratok is egyértelműen bizonyítják. A Görög Iratoknak több mint 5000 kézirattöredéke maradt fenn az eredeti nyelven, melyek közül néhány a második és harmadik században készült. Az első néhány évszázadban ezeket fogadták el hitelesnek, ezért ezeket másolták és terjesztették széles körben, ellentétben az apokrif írásokkal.

De a belső összhang a legfontosabb bizonyíték amellett, hogy ezek a könyvek valóban a kánonhoz tartoznak. Minden egyes kanonikus írás összhangban van az ’egészséges szavak mintájával’, azokkal a könyvekkel,  amelyek a Bibliában találhatók (2Timóteusz 1:13). Arra ösztönzik az embereket, hogy szeressék, imádják és szolgálják Jehovát, valamint óva intenek a babonától, a démonizmustól és a teremtmények imádatától. Történelmileg pontosak, és igaz próféciákat tartalmaznak. Arra buzdítják az olvasót, hogy szeresse az embertársait. A Keresztény Görög Iratok könyveinek ilyen egyedülálló jellegzetességei vannak. Vajon elmondható ugyanez az apokrif írásokról?

Az apokrif írások igencsak különböznek a kanonikus írásoktól. Az első apokrif könyveket a második század közepén írták meg, sokkal később, mint a kanonikus írásokat. Olyan képet festenek Jézusról és a kereszténységről, amely ellentmond az ihletett Írásoknak.

Például Tamás apokrif evangéliuma számos furcsa kijelentést tulajdonít Jézusnak, többek közt azt, hogy férfivá fogja változtatni Máriát, hogy beléphessen az egek Királyságába. Tamás gyermekkor-evangéliuma a fiatal Jézust gonosz lelkű gyerekként mutatja be, aki szándékosan egy másik gyermek halálát okozta. A szintén apokrif eredetű Pál apostol cselekedetei és Péter apostol cselekedetei nevű könyvek a szexualitástól való teljes tartózkodást hangsúlyozzák, sőt, úgy mutatják be az apostolokat, mint akik arra sürgetik a feleségeket, hogy különüljenek el a férjüktől. A Júdás evangéliuma pedig azt írja Jézusról, hogy kinevette a tanítványait, amikor azok Istenhez imádkoztak az étellel kapcsolatban. Az ilyen elképzelések nincsenek összhangban azzal, amit a kanonikus könyvekben olvashatunk (Márk 14:22; 1Korintusz 7:3–5; Galácia 3:28; Héberek 7:26).

Sok apokrif írás a gnosztikusok elképzeléseit tükrözi, akik nem tartották jóságos Istennek a Teremtőt, Jehovát. Hitnézeteik szerint a feltámadást nem kell szó szerint érteni; minden, ami anyag, az gonosz; és Sátántól ered a házasság és a nemzés képessége.

Több apokrif könyvet tévesen bibliai szereplőknek tulajdonítanak. Vajon ezek a könyvek valamilyen sötét összeesküvés folytán maradtak ki a Bibliából? Az apokrif írások egyik szakértője, M. R. James ezt mondta: „Nem vitatható egyikük kizárása sem az Újtestamentumból: maguk zárták ki magukat.”

A kanonikus könyvek többször is figyelmeztettek arra, hogy a küszöbönálló hitehagyás majd megrontja a korai keresztény gyülekezetet. A hitehagyás valójában már az első században elkezdődött, de az apostolok fékezték a terjedését (Cselekedetek 20:30; 2Tesszalonika 2:3, 6, 7; 1Timóteusz 4:1–3; 2Péter 2:1; 1János 2:18, 19; 4:1–3). Ezek a figyelmeztetések azt jelezték, hogy az apostolok halála után olyan írások jelennek majd meg, amelyek ellentmondanak Jézus tanításainak.

Lehet, hogy néhány tudós és történész nagy becsben tartja az ilyen régi írásokat. De gondolj bele: Mi lenne, ha napjainkban a tudósok kigyűjtenének egy halom kétes eredetű cikket a bulvárlapokból és szélsőséges vallásos szekták kiadványaiból, és egy biztonságos helyen tárolnák? Vajon az idő igazzá és megbízhatóvá tenné ezeket az cikkeket? Vajon 1700 év elteltével a hazugságok és a képtelen állítások igazzá válnának, csupán mert megsárgult a papír, amire írták?

Természetesen nem! Hasonló a helyzet az apokrif könyvek furcsa elképzeléseivel, például hogy Jézus feleségül vette Mária Magdalénát. Miért hinnénk az ilyen megbízhatatlan irományoknak, amikor rendelkezésünkre állnak a megbízható írások? Minden, amit Isten szeretne, hogy tudjunk a Fiáról, benne van a Bibliában. Ez egy olyan feljegyzés, amelyben megbízhatunk.