Levél Kinshasa-Kongóból

A tüzes hegy lábánál

MIKOR a nap felkel Goma városa fölött, rózsaszínbe és narancssárgába öltözik az ég. A világ egyik legaktívabb vulkánja, a Nyiragongo minden reggel lélegzetelállító látvánnyal fogad bennünket. Krátere fölött állandóan füst gomolyog, mely éjszaka vörösen fénylik a lávától.

Ezt a vulkánt szuahéli nyelven mulima ja motónak, azaz ’tüzes hegynek’ nevezik. Az utolsó nagy erejű kitörése 2002-ben volt. Gomai szomszédaink és barátaink közül sokan mindenüket elveszítették. A férjemmel prédikálás közben néha átsétálunk a megkövült láván. Ilyenkor mintha holdbéli, rideg tájon járnánk. Az emberek azonban korántsem ilyenek. Jókedvűek, érző szívűek és őszinték, fogékonyak a Biblia jó hírére. Ez teszi olyan örömtelivé a szolgálatunkat itt, a tüzes hegy lábánál.

Egy szombat reggelen izgatottan ébredtem fel. A férjemmel, a misszionáriustársainkkal és a barátainkkal, akik látogatóban voltak nálunk, azt terveztük, hogy a mugungai menekülttáborban fogunk prédikálni, a várostól nyugatra. Sokan a szülővárosukat ért erőszakos támadások miatt menekültek ide.

Megpakoltuk a teherautót francia, szuahéli és kinyarvanda nyelvű kiadványokkal, majd útnak indultunk. Ahogy végigzötykölődtünk a Sake felé vezető úton, elénk tárult a nyüzsgő város. Fiatal férfiak jól megrakott chukudukat toltak (fából készített, rollerszerű jármű áruszállításhoz). Tarka ruhákba öltözött asszonyok kecsesen lépkedtek, fejükön a nagy csomagokkal. Motoros taxik munkába és piacra fuvarozták az utasokat. Mindenütt sötétbarna faházak sorakoztak, kék díszítéssel.

A ndoshói Királyság-teremben találkoztunk a hittársainkkal, akik szintén a táborba készültek. Nagyon megható volt látnom az összegyűlt fiatalokat, özvegyeket, árvákat és azokat, akik valamilyen betegséggel küszködnek. Többen közülük sokat szenvedtek, de mivel követik a bibliai alapelveket, jobb lett az életük. Égnek a vágytól, hogy megosszák másokkal a Bibliában található reménységet. Miután röviden megbeszéltük, melyik bibliaversekkel tudnánk buzdítani az embereket, mind a 130-an útnak indultunk öt minibusszal és egy négykerék-meghajtású teherautóval.

 Körülbelül 30 perc múlva értünk a táborhoz. A kemény lávával borított területen több száz fehér sátor állt. A tábor közepén, rendezett sorokban, nyilvános WC-ket és mosókádakat helyeztek el. A zsúfolt táborban mindenki foglalatoskodott valamivel: ki mosott, ki főzött, ki babot fejtett, ki pedig a sátra előtt sepregetett.

Megismerkedtünk Jacques bácsival, aki a tábor egyik részét felügyeli. Nagyon aggódik azért, hogyan fogja felnevelni a gyermekeit ezekben a nehéz időkben. Ezért amikor adtunk neki egy Fiatalok kérdései – Gyakorlatias válaszok című könyvet, végtelenül boldog volt. Azt mondta, hogy miután elolvassa, kis csoportokban összehívja az embereket, és elmeséli nekik, amit tanult.

Nem sokkal azután, hogy befejeztük a beszélgetést, találkoztunk Beatrice nénivel. Azt kérdezte tőlünk, miért engedi meg Isten a szenvedést. Úgy gondolta, hogy Isten bünteti őt, mert a férjét megölték a háborúban, a fiát több hónappal ezelőtt elrabolták, és semmi hír felőle, a lánya pedig egyedül neveli kisbabáját a táborban.

Beatrice néni szomorú történetei hallatán arra gondoltam, milyen lehetett Jóbnak, amikor értesült a szörnyű hírekről. Megmutattuk Beatrice néninek, hogy miért van szenvedés, és biztosítottuk arról, hogy a nyomorúsága nem Istentől jövő büntetés (Jób 34:10–12; Jakab 1:14, 15). Arról is beszéltünk neki, hogy hamarosan milyen változásokat fog hozni Isten Királysága a földön. Jó volt látni, ahogy lassan felderül az arca. Azt mondta, hogy folytatni akarja a Biblia tanulmányozását, és hogy imádkozni fog Istenhez segítségért.

Mindannyian nagyon élveztük ezt a napot. Éreztük, hogy Jehova velünk van, hogy reményt és bátorítást tudjunk adni az embereknek. Mikor hazaindultunk a táborból, sokan a tőlünk kapott traktátusokkal, folyóiratokkal és könyvekkel integettek nekünk.

Hazafelé a nap eseményein merengtem. Hálás voltam ezért a csodálatos napért. Magam előtt láttam Beatrice néni boldog arcát, a hálás Jacques bácsit, és azt a mosolygós idős asszonyt, aki megszorongatta a kezem. Eszembe jutottak azok a tizenévesek is, akik jó kérdéseket tettek fel, és a korukhoz képest nagyon érettek voltak. Csodáltam ezeket az embereket, amiért ilyen erősek, és az átélt borzalmak ellenére is tudnak mosolyogni és nevetni.

A világnak ezen a részén sokan mások is őszintén igyekeznek segíteni a szenvedőknek. Nagy kiváltság, hogy a Bibliából megmutathatjuk az embereknek az igazi megoldást a problémáikra. Boldog vagyok, hogy részt vehetek abban a meg nem ismétlődő munkában, mely szellemi enyhülést nyújt az embereknek.