Tudtad?
Tudtad?
Miből fedezték a templomi szolgálatokat Jeruzsálemben?
▪ A templomi szolgálatokat adóból fedezték, főként a kötelező tizedből. De más adók is voltak erre a célra. Például amikor a hajlékot készítették, Jehova arra utasította Mózest, hogy minden egyes bejegyzett izraelitától gyűjtsön be fél ezüstsekelt, mint ami „adomány Jehovának” (2Mózes 30:12–16).
Később a zsidók éves templomi adóként szintén egy meghatározott összeget fizettek be. Ennek a megfizetésére utasította Jézus Pétert, amikor azt mondta, hogy az adót egy hal szájában talált pénzérmével rendezze (Máté 17:24–27).
Nemrég Jeruzsálemben két olyan ezüstérmét találtak, mellyel a templomi adót fizették be. Az egyik egy első századi csatornában volt. Az érmét i. sz. 22-ben verték Tíruszban. Egyik oldalán Tírusz főistenének, Melkartnak a képmása látható, akit Baálnak is neveznek, a másik oldalán pedig egy hajó orrán álló sas. A másik érme a Templomhegy törmelékei közül került elő, és a Róma elleni felkelés első évéből származik, i. sz. 66–67-ből. Egy kehely és három apró gránátalma van rajta, illetve a „fél sekel” és „szent Jeruzsálem” felirat. Gabriel Barkay régészprofesszor azt mondja, hogy az érmén tűz nyomai láthatók. Valószínűleg akkor sérült meg, amikor lerombolták a Második Templomot i. sz. 70-ben.
Mennyire voltak nagyszabásúak Nabukodonozornak, Babilon királyának az építkezései?
▪ A bibliai Dániel könyve így jegyezte fel Nabukodonozor szavait: „Hát nem ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem a királyi háznak, hatalmam teljében, fenségem dicsőségére?” (Dániel 4:30). Vajon ez az ókori város tényleg ilyen kiemelkedő volt?
A történészek szerint Nabukodonozor templomokat, palotákat, városfalat és pompás függőkerteket épített. Azt feltételezik, hogy a város központjában álló főtemplomnak a tornya vagy zikkurratuja 70 méternél is magasabb volt. Ám egy Babilon városáról szóló könyv (Babylon—City of Wonders) azt írja, hogy Nabukodonozor alkotásai közül a legkiemelkedőbb a felvonulási út és az Istár-kapu. Az Istár-kapu alatt áthaladó felvonulási utat oroszlánok domborműve díszítette. Magáról a kapuról, Babilon impozáns bejáratáról ez a könyv azt írja, hogy „teljes egészében sötétkék mázas téglával volt borítva, felületéből több száz bika és sárkány domborművű alakja emelkedett ki. Az ókorban idelátogató embereket felejthetetlen látvánnyal fogadta.”
A régészek a XX. század elején a felvonulási útnak és az Istár-kapunak több ezer töredékét tárták fel. Az út és a kapu rekonstrukciója Berlinben, a Pergamon Múzeumban látható.
[Kép a 12. oldalon]
Valós méret
[Forrásjelzések]
Fent: Clara Emit, Courtesy of Israel Antiquities Authority; lent: Zev Radovan
[Kép a 12. oldalon]
Az Istár-kapu rekonstrukciója