Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Olvasóink kérdezik

Meg fog semmisülni a földünk?

Meg fog semmisülni a földünk?

▪ Egyesek úgy hitték, hogy a föld 2011. október 21-én elpusztul. Ám ez nem történt meg. Így a rádiós műsorvezető, az amerikai Harold Camping szavai nem váltak valóra. Azt jósolta, hogy 2011. május 21-én eljön az ítélet napja, óriási földrengés rázza meg a földet, és öt hónappal később, október 21-én a bolygónk megsemmisül.

Azonban földünk sosem fog elpusztulni, hiszen a Teremtője ezt nem engedi. Szava, a Biblia ezt írja: „Megszilárdítottad a földet, hogy fennmaradjon” (Zsoltárok 119:90).

Ám néhány bibliaolvasó ezzel nem ért egyet, szerintük bolygónkat tűz fogja felemészteni. Érvként a 2Péter 3:7, 10-ben levőket hozzák fel: „A mostani egek és föld pedig ugyanazon szó által tűznek vannak félretéve, s fenntartatnak az ítéletnek és az istentelen emberek elpusztításának napjára.” „Ámde Jehova napja úgy fog eljönni, mint egy tolvaj, és azon a napon az egek sistergő zajjal elmúlnak, az elemek pedig izzó forróságban lévén felbomlanak, és a föld meg a benne levő munkák feltárulnak.” Vajon szó szerint kell értenünk Péter apostol szavait?

Nem, semmiképpen sem. De miért is nem? A versek helyes megértéséhez ismernünk kell a szövegkörnyezetüket, másrészt össze kell vetnünk a Péter levelében írtakat a Biblia más részeivel is. A szó szerinti értelmezés azt jelentené, hogy az egek, vagyis a világegyetem a milliárdnyi csillagával és minden egyéb anyagával együtt elégne, pusztán azért, mert egy picinyke részén gonosz emberek élnek. Megszüntetnél például egy kilométerekre terjedő homokos tengerpartot, mert nem tetszik az egyik homokszemcséje? Ez értelmetlen lenne. Ugyanígy Jehova sem fogja elpusztítani művét, a világegyetemet, csak mert az egyik bolygón lázadás tört ki.

Emellett ez a nézet szöges ellentétben áll Jézus Krisztus szavaival: „Boldogok a szelídek, mivel örökölni fogják a földet” (Máté 5:5; Zsoltárok 37:29). El tudod képzelni, hogy egy szerető apuka pusztán azért épít kényelmes otthont a családjának, hogy amint elkészült, felgyújtsa? (Zsoltárok 115:16). Biztosan nem tenne ilyet! Nos, Jehova nemcsak a teremtőnk, hanem szerető atyánk is (Zsoltárok 103:13; 1János 4:8).

Péter jelképes értelemben használja a „föld” szót, az emberi társadalmat szemlélteti vele, pontosabban a gonosz embereket. Figyeljük meg, hogy párhuzamot von a Noé napjaiban bekövetkezett Özönvízzel (2Péter 3:5, 6). Akkor csak a gonosz emberek haltak meg, a földet nem érte baj, és az igazságos Noé, illetve a családja is életben maradt. Az „egek” kifejezést is jelképesen kell értenünk, a bibliaversben Péter az emberi uralmakra utal vele. Tehát azok az emberek fognak elpusztulni, akik megrögzötten ragaszkodnak helytelen útjukhoz. Isten égi Királysága megszünteti és helyébe lép a gonosz kormányzatoknak (Dániel 2:44).

Mit mondhatunk tehát, vajon megsemmisül a föld? Nem, hiszen a jelképes földnek, vagyis a gonosz emberi társadalomnak lesz vége. Bolygónk és az Istent imádó emberek örökké fennmaradnak (Példabeszédek 2:21, 22).