Hagyatkozhatsz-e az első benyomásodra?

EGY orvos kényelmesen elhelyezkedett a nappalijában a televízió előtt. A műsorban egy ír miniszter volt a vendég. Az orvos észrevett valamit a miniszter arcán, és miután jobban szemügyre vette, úgy vélte, hogy tumora van. Azt tanácsolta neki, hogy haladéktalanul vizsgáltassa ki magát.

Az orvos gyanúja beigazolódott. Ahogy mondani szokás, sasszeme volt, vagyis pontos diagnózist tudott felállítani pusztán úgy, hogy megfigyelte a pácienst. Néhányan úgy érzik, hogy sasszemük van ahhoz, hogy megállapítsák, ki milyen jellem, és mennyire megbízható.

A századok során több kutató is próbált tudományos módszert kidolgozni arra, hogy a külső jegyek alapján meghatározható legyen a személyiség. Kialakult a fiziognomika, melyet Révai Nagy Lexikona így határoz meg: „az arc külső alakjából (fiziognomia) és a test sajátságaiból az ember természetére, jellemére és képességeire következtető megállapítások, amelyek régen tudományszámba mentek.” A XIX. században antropológusok, például Francis Galton, aki Charles Darwin unokatestvére volt, és kriminológusok, mint az olasz származású Cesare Lombroso hasonló elméletekkel és módszerekkel álltak elő, ám ezek mára szinte teljesen feledésbe merültek.

Sokan még ma is úgy vélik, hogy egy személy jellemét gyorsan fel lehet mérni pusztán a külseje alapján. De vajon helyes következtetésre jutunk, ha az első benyomásunkra hagyatkozunk?

Mennyire megbízható?

A Bibliában Sámuel első könyvében olvashatunk egy esetről, mely jól szemlélteti, milyen könnyen félrevezethet minket az első benyomásunk. Jehova Isten azt mondta Sámuel prófétának, hogy Isai családjának egyik tagját kenje fel Izrael leendő királyának. A beszámolóban ez áll: „Történt pedig, hogy amikor [Isai fiai] bejöttek, és [Sámuel] meglátta Eliábot, rögtön ezt mondta: »Bizony Jehova előtt van a felkentje.« De Jehova így szólt Sámuelhez: »Ne tekints a külsejére, se magas termetére, mert elvetettem őt. Mert nem úgy lát az Isten, ahogy az ember lát. Az ember ugyanis azt nézi, amit a szeme lát, Jehova ellenben azt nézi, hogy milyen a szív.«” Sámuel Isai további hat fiát is tévesen ítélte meg. Végül a próféta és Isai legnagyobb meglepetésére Isten a nyolcadik fiút, a még gyermek Dávidot választotta leendő királynak, azt, akire senki sem gondolt (1Sámuel 16:6–12).

Ma sincs ez másképp. Pár évvel ezelőtt Németországban egy kriminológiaprofesszor kísérletet végzett 500 joghallgatóval. A tanulóknak 12 ismeretlen „vendég” kilétét kellett megállapítaniuk. A „vendégek” között volt a rendőrkapitány, az ügyész, az egyetemnek a gazdasági vezetője és a PR-szakembere, ezenkívül néhány ügyvéd és hivatalnok a bíróságról, valamint három elítélt bűnöző. A hallgatóknak ki kellett találniuk, hogy mi a „vendégek” foglalkozása, és hogy melyikük van börtönbüntetésre ítélve, és miért. Ehhez csupán a külsejükre és az általuk említett hobbikra hagyatkozhattak.

Milyen eredmény született? A hallgatók körülbelül 75 százaléka eltalálta, hogy kik a bűnözők. Ám úgy 60 százalékuk a másik kilenc „vendéget” is bűnözőnek nézte,  pedig ők büntetlen előéletűek voltak. Az ügyészről minden 7. diák azt feltételezte, hogy kábítószer-terjesztő, a rendőrkapitányt pedig minden 3. hallgató tolvajnak gondolta. Ha a benyomásaink alapján alkotunk véleményt valakiről, nagyot tévedhetünk. Miért?

A látszat néha csal

Amikor először találkozunk valakivel, gyakran a múltbeli élményeink alapján ítéljük meg. Hajlamosak vagyunk általánosítani, és beskatulyázni az illetőt. A külseje mellett a származása, a társadalmi állása vagy a vallása is befolyásolhatja a véleményünket róla.

Ha beigazolódik, hogy helyesen ítéltük meg őt, büszkék vagyunk magunkra, és úgy érezzük, hogy máskor is hagyatkozhatunk az első benyomásunkra. De mit teszünk, ha rájövünk, mekkorát tévedtünk? Ha becsületesek vagyunk, akkor változtatunk a korábbi véleményünkön, és figyelembe vesszük a tényeket. Ha erre nem vagyunk hajlandóak, igazságtalanul bánhatunk vele, vagy súlyos hibát is elkövethetünk pusztán azért, mert önhitt módon azt gondoljuk, hogy csalhatatlan az ítélőképességünk.

Ha valakit a külseje alapján ítélünk meg, nemcsak neki ártunk, hanem magunknak is. Az első században például sok zsidó képtelenségnek tartotta, hogy Jézus a megígért Messiás. Miért vélekedtek így? Mert pusztán a látszat alapján ítéltek, és Jézust csak egy egyszerű vidéki ács fiának tartották. Noha elámultak bölcs szavain és hatalmas tettein, mégis fogva tartotta őket az előítéletük, és képtelenek voltak elismerni, hogy Jézus több annál, mint amit gondolnak róla. Ezért Jézus nem prédikált nekik tovább. Ezt mondta: „A prófétának csak a saját hazájában és házában nincs becsülete” (Máté 13:54–58, Katolikus fordítás).

Ezek a zsidók olyan nemzethez tartoztak, mely már évszázadok óta várta a Messiást. Mikor végül elérkezett, nem ismerték fel, mivel az első benyomásukra hagyatkoztak. Így elveszítették Isten támogatását (Máté 23:37–39). Jézus követői iránt is hasonló előítélettel voltak. Sokan úgy gondolták, hogy nem érdemes figyelemre méltatni egyszerű halászokat, akiket a művelt emberek és a vallásvezetők megvetnek. Akik nem változtattak a véleményükön, elszalasztottak egy nagyszerű lehetőséget,  nem lehettek Isten Fiának a követői (János 1:10–12).

Változtattak a véleményükön

Jézus némelyik kortársa elég alázatos volt ahhoz, hogy a tények láttán változtasson a véleményén (János 7:45–52). Eleinte Jézus családtagjai közül többen is elképzelhetetlennek tartották, hogy az egyik rokonuk legyen a Messiás (János 7:5). Ám példaértékű, hogy idővel máshogy tekintettek rá, és hittek benne (Cselekedetek 1:14; 1Korintusz 9:5; Galácia 1:19). Évekkel később a Rómában élő zsidók főemberei személyesen hallgatták meg Pál apostolt, és nem hitték el azonnal, amit a keresztények ellenségei híreszteltek. A beszélgetések hatására némelyek közülük hívőkké lettek (Cselekedetek 28:22–24).

Ma sokan rossz véleménnyel vannak Jehova Tanúiról. Miért van ez így? A legtöbben nem vizsgálták meg a tényeket, és nem bizonyosodtak meg arról, hogy a Tanúk hitnézetei ellentmondanak-e a Szentírásnak. A legtöbbször arról van szó, hogy lehetetlennek tartják, hogy Jehova Tanúi helyesen értelmezzék a Szentírást. Ha visszagondolsz, pontosan így ítélték meg az első századi keresztényeket is.

Nem meglepő, hogy kedvezőtlen színben tüntetik föl azokat, akik igyekeznek Jézus nyomdokaiban járni. Miért? Jézus erre figyelmeztette az igaz követőit: „gyűlölet célpontjai lesztek minden ember előtt az én nevem miatt”. Majd hozzáfűzte ezeket a bátorító szavakat: „de aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben” (Máté 10:22).

Jehova Tanúi engedelmeskednek Jézusnak, és mindent megtesznek azért, hogy az Isten Királyságáról szóló jó hírt a világon minden emberhez eljuttassák (Máté 28:19, 20). Akik nem hallgatják meg ezt az üzenetet, elveszítik azt a lehetőséget, hogy az örök élethez vezető útra lépjenek (János 17:3). Te hogyan döntesz? Ragaszkodsz az első benyomásodhoz, a már kialakult véleményedhez, vagy hajlandó vagy elfogulatlanul megvizsgálni a tényeket? Ne feledd, lehet, hogy a látszat csal, és az első benyomás téves, viszont a tények tárgyilagos megvizsgálása kellemes meglepetést szerezhet (Cselekedetek 17:10–12).

[Kép a 11. oldalon]

Sok zsidó nem hitte el, hogy Jézus a Messiás, mivel az első benyomására hagyatkozott

[Kép a 12. oldalon]

A benyomásaid vagy a tények alapján ítéled meg Jehova Tanúit?