Vegyük szemügyre a bibliai idők színeit és anyagait

A BIBLIÁBÓL megtudhatjuk, milyen fazonú, színű és anyagú ruhát viseltek a századokkal ezelőtt élt emberek.

A Biblia természetesen nem azért készült, hogy bemutassa a régi idők divatját. Ám ezek a részletek életre keltik az eseményeket az olvasó számára.

A Biblia beszámol például arról, hogy Ádám és Éva fügefalevelekből ágyékkötőt készített magának. Ezzel a rögtönzött öltözékkel a meztelenségüket akarták eltakarni. Ám Isten tartósabb, „hosszú bőrruhát készített” nekik (1Mózes 3:7, 21).

Részletekbe menő beszámolót olvashatunk Izrael főpapjának az öltözékéről is a Mózes második könyve 28. és 39. fejezetében. Megtudhatjuk, hogy vászonalsót, fehér köntöst, szőtt övet, ujjatlan kék palástot, hímzett efódot és melltáskát, valamint turbánt viselt, melyen egy fényes aranylemez volt. Elég, ha pusztán elolvassuk, hogyan készítették el az értékes anyagokból a ruháját, hogy el tudjuk képzelni, milyen szép volt az öltözete (2Mózes 39:1–5, 22–29).

Illés próféta öltözete olyannyira sajátos volt, hogy ha valaki csak azt mondta, hogy „szőrruhás ember . . . , derekán bőrövvel felövezve”, az emberek rögtön tudták, hogy róla van szó. Évszázadokkal később Keresztelő Jánost néhányan Illésnek hitték, részben talán azért, mert hasonló öltözéket viselt (2Királyok 1:8; Máté 3:4; János 1:21).

Anyagok és színek. A Bibliából sok mindent megtudhatunk arról, milyen anyagokból készültek a ruhák,  milyen színeket és festékeket használtak, hogyan fontak, szőttek és varrtak. * A Biblia legtöbbször a háziasított állatok gyapjából és a lenből készült szövetet említi. Ábelt juhpásztornak nevezi (1Mózes 4:2). Hogy a gyapjukért nevelte-e a juhokat, azt nem tudhatjuk meg belőle. A finom lenvászonról először akkor beszél, amikor a fáraó az i. e. XVIII. században Józsefnek ruhát ajándékozott (1Mózes 41:42). A Bibliából nem derül ki, hogy a zsidók viseltek-e pamutból készült ruhákat, viszont a Közel-Keleten régóta használják ezt az anyagot.

A len és a gyapjú finom szálaiból különböző vastagságú fonalakat sodortak, és azokból anyagot szőttek. A fonalakat és a szöveteket sokféle színűre festették. A szövetből aztán méret szerinti ruhát szabtak. A ruhát időnként hímzéssel díszítették, színes fonalakat szőttek bele, hogy szebb és értékesebb legyen (Bírák 5:30).

 A Biblia több helyen is megemlíti, hogy kékre, bíborpirosra, karmazsinvörösre festették a szöveteket. Az izraelitákat arra utasította Jehova, hogy a ruhaszárnyuk „rojtozott szegélye fölé tegyenek kék zsinórt”. Ez emlékeztette őket arra, milyen különleges kapcsolatban vannak Istenükkel (4Mózes 15:38–40). A Biblia a héber tekheʹleth szót, a kéknek az egyik árnyalatát, és az ’ar·ga·manʹ szót, melyet többnyire bíborpirosnak fordítanak, a főpap ruhája, valamint a hajlékot és a templomot díszítő elemek kapcsán említi meg.

A hajlék és a templom. A pusztában a hajlék és később Jeruzsálemben a templom az izraeliták imádatának a központja volt. Ezért hát érthető, hogy a Biblia számos részletet közöl arról, hogyan készítették el és mivel szerelték föl a hajlékot és Salamon templomát. Megtudhatjuk, milyen anyagokat, színeket használtak, és azt is, hogyan szőtték, festették, varrták és hímezték a sátortakarókat és a függönyöket.

Isten irányításával Bécalel és Oholiáb, a kiváló szakemberek más férfiakkal és nőkkel együtt különleges feladatot láttak el. Hűségesen végezték a munkájukat, és méltó helyet készítettek Jehova imádatára (2Mózes 35:30–35). A Mózes 2. könyvének 26. fejezete aprólékosan leírja, milyen anyagokból és hogyan kellett elkészíteni a hajlékot. A színes, nagy sátorlapokat például „finom sodrott lenből, kék fonalból, bíborpirosra festett gyapjúból és karmazsinvörös fonalból” szőtték. Az izraeliták az anyagok többségét valószínűleg akkor hozták magukkal, amikor kivonultak Egyiptomból. Különös gonddal készítették el a színes, vastag, kerubokkal hímzett függönyt, mely „a szenthelyet a szentek szentjétől” választotta el a hajlék belső részében (2Mózes 26:1, 31–33). Részletes utasításokat kaptak azok a munkások is, akik a jeruzsálemi templomhoz szánt szöveteken dolgoztak Salamon király irányításával (2Krónikák 2:1, 7).

A Biblia beszámolóiból láthatjuk, hogy az ókori zsidók rendkívül nagy örömmel és találékonyan  használták fel a rendelkezésükre álló anyagokat. Abból, amit megtudunk róluk, kiderül, hogy semmiképp sem nevezhetjük a népüket szegénynek. Nem jártak unalmas, silány anyagú ruhákban, hanem sokféle színű és fazonú öltözéket viseltek az alkalmaktól, évszakoktól és anyagi helyzetüktől függően.

A Biblia elmondja, hogy az izraeliták „tejjel és mézzel folyó”, gazdag földet kaptak otthonul (2Mózes 3:8; 5Mózes 26:9, 15). Jehova megáldotta őket, ha teljes szívvel szolgálták őt. Nem szenvedtek hiányt semmiben, boldogan és megelégedetten élhettek. A Biblia ezt írja róluk: „Júda és Izrael biztonságban lakott, mindenki a szőlőtője alatt és fügefája alatt, Dántól Beér-Sebáig Salamon [király] minden napján” (1Királyok 4:25).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/​képek a 26–27. oldalon]

A gyapjú és a len

A bibliai időkben a juhokat főként a tejükért és a gyapjukért tartották. Egy család öltözetéhez néhány juh gyapja is elegendő volt. Ha valakinek sok juha volt, a felesleges gyapjat eladta a textilkészítőknek. Egyes településeken textilcéhek is üzemeltek. A birkanyírás kezdetektől fogva az éves munkák közé tartozott (1Mózes 31:19; 38:13; 1Sámuel 25:4, 11).

A kedvelt lenszövetet a len rostjaiból készítették (2Mózes 9:31). A növényt nem sokkal az érés előtt takarították be. A szárát kiszárították a napon, majd vízben áztatták, hogy a fás részei fellazuljanak. Miután ismét kiszárították, ütögetéssel eltávolították a fás részeket. A rostszálakat ezután szétválogatták, és fonalat készítettek belőlük a szövéshez. A királyok és az előkelő személyek főként lenből készült ruhákat viseltek.

[Kép]

Áztatásra kész a szárított len

[Kiemelt rész/​kép a 27. oldalon]

A fonás

Egyetlen növényi szálból vagy állati szőrből, például a lenből, gyapjúból, kecskeszőrből, még semmit sem lehet készíteni, mert nagyon gyenge és rövid. Ezért több szálat sodortak vagy fontak össze, hogy megkapják a kívánt vastagságú vagy hosszúságú fonalat. A Biblia ezt mondja a derék feleségről: „Kezét kinyújtja a rokkára, s kezével az orsót fogja” (Példabeszédek 31:10, 19). A fonásnak ebben a leírásában meg van említve a rokka és az orsó. Ezek tulajdonképpen egyszerű faeszközök voltak.

Az asszony az egyik kezével a rokkát tartotta, melyen a lazán feltekert szálhalmaz volt. A másik kezével ebből kihúzott néhány szálat, fonallá sodorta, és hozzáerősítette az orsó egyik végén lévő horoghoz vagy horonyhoz. Az orsó másik végén nehezékként egy korong volt, melyet fonóorsófejnek neveznek. Ez segítette az orsó forgását. Az asszony az orsót lelógatta és forgatta, hogy megfelelő vastagságú fonalat fonhasson a szálakból. Az összesodort fonál feltekeredett az orsó szárára, a csévére. A folyamatot addig ismételte, míg a rokkáról el nem fogytak a szálak. Ezután a fonál színt kaphatott, illetve szőni lehetett vele.

[Kiemelt rész/​képek a 28–29. oldalon]

A festés

A fonás és tisztítás után a gyapjú- és lenfonalat, illetve a kész szövetet különféle színűre festették. Minél többször mártották őket a festékes vályúba, annál sötétebb lett a színük. Mivel a festék drága volt, az anyagból kinyomkodták a felesleges színezőanyagot, hogy azt újra felhasználhassák. A színezett fonalat vagy szövetet ezután megszárították.

Az ókorban nem voltak szintetikus festékek, az emberek mégis meglepően sokféle színű és árnyalatú, állati és növényi eredetű, tartós festéket készítettek. A sárga színt például a mandula leveleiből és őrölt gránátalmahéjból állították elő, a fekete színt pedig a gránátalmafa kérgéből. A piros színt a festő buzérnak a gyökeréből vagy a karmazsintetűből nyerték. A kék színt az indigócserje adta. A különféle tüskéscsigák pigmentjeinek keverékéből többféle színt és árnyalatot kaptak, a királybíbortól kezdve a kékes színeken át a bíborvörösig.

Hány tüskéscsiga kellett egyetlen ruha befestéséhez? Egy csiga nagyon kevés pigmentet termel. Ezért egy tanulmány szerint úgy 10 000 csigára volt szükség ahhoz, hogy egy palástot vagy köpenyt olyan sötétre fessenek, hogy a színét királybíbornak lehessen nevezni. A babiloni király, Nabú-naid uralkodása idején a bíbor színű gyapjú 40-szer olyan drága volt, mint bármely más színűre festett gyapjú. Mivel az ókori Türosz városában készítették a legtöbbet ebből a drága festékből, a bíbor szín így türoszi bíborként vált ismertté.

[Képek]

Tüskéscsiga háza

Bíborfestéshez használt vályú (I. e. II. vagy III. sz., Tel-Dor, Izrael)

[Forrásjelzés]

The Tel Dor Project

[Kiemelt rész/​kép a 29. oldalon]

A szövés

A szövőszéken sodrott fonálból kívánt méretű szövetet szőttek, hogy a többi közt ruhákat készítsenek belőle. Hosszirányú láncfonalakat és keresztirányú vetülékfonalakat szőttek egymásba. A vetülékfonalakat felváltva vezették a láncfonalak alatt, illetve fölött.

A bibliai időkben vízszintes, illetve magas, függőleges szövőszékeket használtak. A vízszinteset a földre fektették. Egyes függőleges szövőszékek láncfonalainak az alsó végére súlyokat kötöttek. Izraelben számos helyen találtak ilyen ókori súlyokat.

A családok általában maguknak szőttek, de néhány faluban az emberek közösen végezték ezt a tevékenységet. Erről olvashatunk például az 1Krónikák 4:21-ben. A Biblia itt a finom szövetet készítők házáról beszél, amely nyilván azoknak a csoportját jelenti, akik ebben a munkában vettek részt.

[Kép a 26–27. oldalon]

Kék fonál és bíborpirosra festett gyapjú (2Mózes 26:1)