Tudtad?

Miért foglalkoztatta annyira a zsidókat a leszármazásuk?

▪ A leszármazási jegyzékek nélkülözhetetlenek voltak a törzsi és családi kapcsolatok meghatározásához, a föld felosztásához és az örökség megállapításához. A megígért Messiás leszármazásának különösen nagy jelentősége volt. A zsidók jól tudták, hogy a Messiás Júda törzséből fog származni, és Dávid utódja lesz (János 7:42).

Joachim Jeremias tudós ezt írja: „Mivel a papok és léviták hivatala öröklés útján szállt tovább . . . , különösen fontos volt, hogy a leszármazási vonal tiszta maradjon.” Ha egy izraelita nő papi családból származó férfihoz készült feleségül menni, bizonyítania kellett a leszármazását, hogy a papság tiszta maradjon. Nehémiás napjaiban egész lévita családok veszítették el a kiváltságaikat, mivel „keresték a bejegyzésüket, hogy nyilvánosan igazolják leszármazásukat, de nem találták meg” (Nehémiás 7:61–65).

Továbbá a mózesi törvény kikötötte, hogy „törvénytelen gyermek”, valamint „ammonita vagy moábita nem jöhet Jehova gyülekezetébe” (5Mózes 23:2, 3). Joachim Jeremias hozzáteszi: „Ahhoz, hogy egy férfi polgári jogokat élvezhessen, bizonyítania kellett, hogy a leszármazási vonala tiszta. Ez a tény pedig megerősíti azt a következtetésünket, hogy . . . még az egyszerű izraeliták is ismerték a közvetlen őseiket, és meg tudták mondani, hogy a tizenkét törzs közül melyikhez tartoznak.”

Hogyan állították össze és őrizték meg a leszármazási jegyzékeiket a zsidók?

▪ Az evangéliumíró Máté és Lukács terjedelmes leszármazási jegyzéket állított össze Jézus őseiről (Máté 1:1–16; Lukács 3:23–38). Más leszármazási jegyzékek is fennmaradtak. Például egy zsidó midrás, vagyis szövegmagyarázat ezt írja Hillelről, egy Jézus korabeli rabbiról: „Egy Jeruzsálemben talált leszármazási tekercsen az állt, hogy Hillel Dávid leszármazottja.” Az első századi történetíró, Josephus Flavius az önéletrajzában azt állítja, hogy az ősei papok voltak, és hogy anyai ágon királyok sarjadéka. Azt is leírja, hogy családfáját úgy közli, ahogyan azt állami okiratokban feljegyezték.

Josephus az Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról című művében azt írta, hogy népében a papi családok feljegyzéseinek vezetésére „a legkiválóbb s az Isten szolgálatának szentelt férfiakat jelölték ki”. Egy enciklopédia kijelenti: „Az ilyen feljegyzések vezetésével külön megbízott foglalkozott; Jeruzsálemben létrehoztak egy testületet, hogy utánajárjon a leszármazással kapcsolatos kérdéseknek” (The Jewish Encyclopedia). A nem papi származású zsidók az atyjuk városába mentek összeírásra (Lukács 2:1–5). Az evangéliumírók nyilván alapul vették az így keletkezett nyilvános jegyzékeket. Úgy tűnik, hogy egyes családok is vezettek feljegyzéseket a származásukról.