Élet a bibliai időkben – A halászok élete

„A Galileai-tenger mellett járva [Jézus] meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívnak, és testvérét, Andrást, amint halászhálót eresztettek a tengerbe, mert halászok voltak. És ezt mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és emberek halászaivá teszlek titeket«” (MÁTÉ 4:18, 19)

AZ EVANGÉLIUMOKBAN gyakran esik szó halászatról, halászokról és halakról. Jézus több szemléltetésének is a halászat volt a témája. Ez nem meglepő, mivel sokszor tanított a Galileai-tenger környékén vagy annak partján (Máté 4:13; 13:1, 2; Márk 3:7, 8). Ez a gyönyörű édesvizű tó körülbelül 20 km hosszú és 10 km széles. Jézus apostolai közül heten is halászok lehettek: Péter, András, Jakab, János, Fülöp, Tamás és Nátánael (János 21:2, 3).

Milyen volt Jézus napjaiban a halászok élete? Ha közelebbről megismerjük őket és a munkájukat, jobban bele fogunk látni az apostolok életébe, és többet fognak mondani nekünk Jézus tettei és szemléltetései. Elsőként nézzük meg, milyen volt a Galileai-tengeren halászni.

„Nagy háborgás támadt a tengeren”

A Galileai-tenger egy hasadékvölgyben, úgy 210 méterrel a tengerszint alatt helyezkedik el. Sziklás dombok és hegyek  emelkednek körülötte, ha pedig a tótól észak felé nézünk, a fenséges Hermon-hegy magaslatait látjuk. Télen a hideg szelek időnként felkorbácsolják a tó vizét, nyáron pedig forró levegő reked meg a felszínén. A hegyek felől nagyon hamar heves vihar kerekedik, és lecsap a hajósokra. Jézus a tanítványaival annak idején ilyen viharba került (Máté 8:23–27).

A halászcsónakok fából készültek. Körülbelül 8 méter hosszúak és 2 méter szélesek voltak. Sok csónaknak volt árboca, és a hátulján egy kabinszerű része is, ami alá be lehetett húzódni (Márk 4:35–41). Ezek a csónakok lassúak voltak, de erősek. Nagy erőknek kellett ellenállniuk: míg a szél a vitorlába kapva előrevitte, addig a háló súlya visszafelé húzta őket.

A csónakot a két oldalára rögzített evezőkkel irányították. A legénység legalább hat halászból állt (Márk 1:20). Valószínűleg a következőket vitték magukkal: lenvitorla (1.), kötél (2.), evezők (3.), kőhorgony (4.), száraz, meleg ruha (5.), élelem (Márk 8:14) (6.), kosarak (7.), párna (Márk 4:38) (8.), háló (9.), tartalékúszók (10.), súlyok (11.), szerszámok (12.) és fáklyák (13.).

„Tömérdek sok halat kerítettek be”

A Galileai-tengert folyók és a tófenék forrásai táplálják. Ahogyan az első században, úgy ma is a források közelében és a folyók torkolatánál lehet a legtöbb halat fogni. Ezeken a helyeken szerves anyagok jutnak a tóba, és idevonzzák a halakat. Jézus korában a halászok gyakran éjszaka eveztek ki, és ilyenkor fáklyával világítottak. Egyszer Jézus néhány tanítványa az éjszakai halászatból sikertelenül tért vissza. Ám másnap Jézus utasítására újra vízbe merítették a hálóikat, és annyi halat fogtak, hogy csaknem elsüllyedtek (Lukács 5:6, 7).

A halászok olykor mély vizekre eveztek ki. Ilyenkor két csónakkal halásztak. A hálót a csónakok között kifeszítették és leengedték. Majd pedig egymás irányába eveztek félkörívben, hogy bekerítsék a halakat. Mikor egymáshoz értek, a csapda bezárult. Ezután felhúzták a hálót a széléhez erősített kötelekkel, és beemelték a csónakba a zsákmányt. A háló több mint 30 méter hosszú, és úgy 2,5 méter mély lehetett, így akár egész halrajokat is kifoghattak vele. A felső részét úszók tartották a felszínen, az aljára pedig súlyokat erősítettek. A halászok újra és újra kivetették és felhúzták a hálóikat.

 A sekélyebb vizeken is többen halásztak együtt, csak más módszerrel. Csónakkal bevitték a vonóháló egyik végét, majd félkörívben visszaeveztek a partra, és így bekerítették a halakat. Akik a parton maradtak, kihúzták a hálót, majd a zsákmányt kiborították és szétválogatták. A megfelelő halakat edényekbe rakták. Ennek egy részét helyben, frissen eladták. A nagyját viszont besózták és megszárították vagy bepácolták, és agyagedényekben tárolták. Ezeket Jeruzsálemben vagy más országokban adták el. Az uszony és pikkely nélküli állatokat, mint például az angolnát, tisztátalannak tartották és visszadobták (3Mózes 11:9–12). Jézus a halászatnak erre a módszerére utalt, amikor az egek királyságát egy vonóhálóhoz, a jó és rossz embereket pedig különféle halakhoz hasonlította (Máté 13:47–50).

Ha a halász egyedül dolgozott, általában zsinórral fogott halat, úgy, hogy a zsinóron lévő bronzhorgokra csalit tett. Olykor pedig vetőhálóval halászott: Bement a vízbe, és miután elhelyezte a hálót a karján, a levegőbe dobta. A háló a levegőben szétterült, és harang formában a tófenékre süllyedt. Miközben a halász kihúzta a hálót a húzókötéllel, mely a háló közepéből indult, a háló bezárult. Jó esetben így csapdába ejtett néhány halat.

A hálók nem voltak olcsók, ezért a halászok nagyon vigyáztak rájuk. Munkájuk nagy részét a hálók javítása, tisztítása és szárítása tette ki. Ezeket a feladatokat minden halászat után elvégezték (Lukács 5:2). Jakab és János apostol, akik testvérek voltak, „a hálóikat javítgatták a csónakjukban”, amikor Jézus azt kérte tőlük, hogy legyenek a követői (Márk 1:19).

Az első századi halászok kedvelt zsákmánya a gazdagon tenyésző tilapia volt. Galilea nagy részén gyakran került az asztalra ez a jó ízű hal. Valószínűleg Jézus is rendszeresen fogyasztotta, és minden bizonnyal két sózott, szárított tilapiával tett csodát, hogy jóllakasson több ezer embert (Máté 14:16, 17; Lukács 24:41–43). A tilapia a szájában hordozza az ivadékait. Jellemző rá, hogy ha már nincsenek kicsinyei, kavicsot vagy akár fényes érmét is a szájába vesz (Máté 17:27).

Az első századi halászok akkor jártak sikerrel, ha türelmesek, szorgalmasak és kitartóak voltak. Akik csatlakoztak Jézushoz a tanítványképző munkában, és emberek halászai lettek, azoknak ugyanezekre a tulajdonságokra volt szükségük, hogy eredményesen végezzék a szolgálatukat (Máté 28:19, 20).

[Kép a 19. oldalon]

(Lásd a kiadványt.)