MIUTÁN elhagytuk Kréta szigetét, a Lefká-hegység fenséges csúcsai lassanként a távolba vesztek. A sziget, ahová tartottunk, meredeken emelkedik ki a Földközi-tengerből, és olyan kicsi, hogy csak egy pont a térképen. A csoportunkban, mely 13 főből állt, mindenki nagyon várta, hogy megérkezzünk Gávdosz szigetére, Európa legdélebbi csücskére, és prédikálhassunk az embereknek.

Forró nyári napunk volt, és úgy tűnt, minden rendben lesz az úton. Ám hirtelen szélvihar kerekedett, és olyannyira felkorbácsolta a tengert, hogy a hajónk fel s alá imbolygott, mintha csak parafa dugó volna. Szörnyen éreztem magam. Eszembe jutott egy történet, amelyről a Biblia számol be. Évszázadokkal korábban, amikor Gávdoszt még Kaudának hívták, Pál apostol is heves viharba került ezeken a vizeken (Cselekedetek 27:13–17). Csak reménykedni tudtam, hogy biztonságban elérjük Gávdoszt.

Aztán megpillantottuk a célunkat, ahogy sziklafalaival kimagaslott a tengerből. A sziget tengerszint feletti magassága csak körülbelül 300 méter, felszíne sziklás, de viszonylag egyenletes, nincsenek markáns csúcsai. 26 négyzetkilométeres területének nagy részét fenyőfák és cserjék borítják. Néhol még a partokat is borókafenyők szegélyezik.

A szigeten egykor úgy 8000-en éltek, ma viszont kevesebb mint negyven állandó lakója van. A modern technika nem hódította meg Gávdoszt. Noha teherhajók és tartályhajók gyakran hajóznak el a partok mellett, a szigetről Krétára csak ritkán lehet komppal átjutni. A kompok gyakran késnek vagy el sem indulnak a rossz időjárás miatt.

Azért mentünk Gávdoszra, hogy örömteli, felvillanyozó üzenetet osszunk meg az emberekkel, hogy elmondjuk nekik, a jövőben szebb idők várnak ránk, és vég nélkül élhetünk tökéletes egészségben. Ahogy közeledtünk a kikötőhöz, alig vártuk, hogy partra szálljunk, és beszéljünk az embereknek a jó hírről.

De a négy és fél órás hánykolódás után erre nem voltunk azonnal képesek. Az utunk bizony nem volt leányálom. Mindannyian igen sápadtan szálltunk ki a hajóból. Azonban egy kis szunyókálás és egy csésze kávé után új erőre kaptunk. Ám mielőtt elkezdtük  volna a munkát, röviden megbeszéltük a Pál apostol útjáról szóló bibliai történetet, és mondtunk egy szívből jövő imát.

A gávdoszi emberek barátságosak és vendégszeretőek voltak. Behívtak minket az otthonukba, és frissítővel kínáltak. Mi pedig nemcsak a Biblia jó hírét osztottuk meg velük, hanem hálánk jeléül segítettünk is nekik. A csoportunk egyik tagja villanyszerelő volt. Miközben egy asszonnyal beszélgetett, észrevette, hogy az üzletében elromlott egy készülék, és felajánlotta, hogy megjavítja. Ez nagyon meghatotta az asszonyt, és elfogadta a bibliai kiadványokat. Megdicsért bennünket, és elismerően beszélt a munkánkról. Egy másik asszony így fejezte ki az értékelését: „Biztos vagyok benne, hogy önök Isten munkáját végzik, nem emberekét, máskülönben nem jöttek volna el erre az elhagyatott szigetre hirdetni.”

Az emberek lelkesen fogadták a kiadványokat. Egy férfi, akinek adtunk Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratokból, a téli hónapokra is kért olvasnivalót. Egy másik férfi, aki szintén elfogadott kiadványokat, azt kérte, adjunk neki még többet, hogy kitehesse őket az üzletében a vevőknek. Megadta a címét, hogy minden hónapban el tudjuk neki postázni a folyóiratokat. Mikor az egyik családnak megmutattuk, hogy kicsinyke szigetükről a Biblia említést tesz, nagyon fellelkesültek. Ők is örömmel fogadták a folyóiratokat.

Bár ezek az élmények mindannyiunknak buzdítóak voltak, a Gávdoszon tett látogatásunk a csoportunk néhány tagjában szomorú emlékeket idézett fel. A Szarakinikó-öböl közelében van egy épület, ahol egykor politikai száműzöttek éltek. Emmanuel Lionoudakiszt, aki Jehova Tanúja volt, Gávdoszra száműzték az 1930-as évek végén a prédikálótevékenysége miatt. * Azt mondják, Gávdosz akkoriban „terméketlen sziget volt, csak mérges skorpiók éltek meg rajta, és sokan életüket vesztették az éhínség, a nyomor és a betegségek következtében, ezért joggal nevezték a halál szigetének”. Emmanuel halászott, hogy élelemhez jusson, és mivel ő volt az egyetlen Tanú a szigeten, szorgalmasan tanúskodott a többi száműzöttnek. A lánya, a veje és az unokája nagyon elérzékenyült, amikor látta, hol kellett élnie Emmanuelnek mintegy hetven évvel ezelőtt. A példája arra ösztönöz bennünket, hogy maradjunk hűségesek Istenhez, és tevékenyen végezzük a munkáját.

Bár Gávdosz sivár hely volt, mikor száműzöttek lakták, most, hogy a hétvégén bejártuk, és prédikáltunk az embereknek, azt tapasztaltuk, hogy nagyon is barátságos hely. 46 folyóiratot és 9 füzetet adtunk át szívélyes lakóinak. Alig várjuk, hogy újra láthassuk őket.

A búcsúzás ideje gyorsan eljött. Ám az időjárás most sem kedvezett nekünk, ezért nem tudtunk elindulni délután ötkor, ahogy terveztük. Éjfélkor szálltunk fel a hajóra, és felkészültünk egy újabb viszontagságos utazásra. Csak hajnali háromkor tudtunk elindulni, és miután úgy öt órát hánykolódtunk a viharos tengeren, kikötöttünk Krétán. Kimerülten, remegő lábakkal szálltunk ki, de boldogok voltunk, hogy ismertté tehettük Jehova nevét Gávdosz szigetén (Ézsaiás 42:12). Mind úgy éreztük, hogy megérte az erőfeszítést. A kellemetlenségeket biztosan gyorsan el fogjuk felejteni, és mindig örömmel emlékszünk majd vissza erre az útra.