ROMAN kisfiú volt, amikor az egyik jó barátja autóbalesetben meghalt. „A barátom halála nagyon megrendített – emlékszik vissza. – Még évek múltán is azon tűnődtem, hogy mi történik velünk azután, hogy meghalunk.”

Mert az emberek számára a halál nem természetes. Bármilyen korúak legyünk is, általában nem szeretnénk meghalni. Sokan félnek attól, mi fog történni velük a haláluk után.

Sokan úgy gondolják, hogy a halálunk után egy részünk tovább él. Szerintük a jó emberek jutalma az lesz, hogy az égbe kerülnek, míg a rosszak örökké bűnhődni fognak a vétkeikért. Mások úgy vélik, hogy a halállal mindennek vége, és aki meghalt, azt idővel teljesen elfelejtik.

Az elsőből az, hogy az ember valójában nem is hal meg. A másodikból pedig az, hogy az életnek semmi értelme. Akik ez utóbbi nézetet vallják, általában egyetértenek a következő életfelfogással: „együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk” (1Korintusz 15:32).

A Biblia nem tanítja, hogy a halálunk után egy részünk tovább él. Isten a következők megírására ihlette Salamon királyt: „az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak” (Prédikátor 9:5). Vagyis semmit sem tudnak arról, mi zajlik körülöttük. Nem éreznek, és nem cselekszenek. Tehát sem segíteni, sem ártani nem tudnak az élőknek.

Ellentétben azzal, amit a legtöbben gondolnak, Isten nem akarta, hogy az emberek meghaljanak. Amikor az első embert, Ádámot megteremtette, örök életet szánt neki a földön. Isten csak akkor beszélt a halálról, amikor közölte vele, milyen büntetést von maga után az engedetlenség. Megtiltotta neki, hogy egyen az egyik fának a gyümölcséből, és így figyelmeztette: „azon a napon,  amelyen eszel róla, bizony meghalsz” (1Mózes 2:17). Ha Ádám és Éva engedelmeskedik, ők is, és minden leszármazottjuk, aki hűséges marad Istenhez, örökké élhetett volna a földön.

Ádám semmibe vette Isten figyelmeztetését. Engedetlenségével bűnt követett el, és ezért meghalt (Róma 6:23). A halála után nem volt olyan része, amely tovább élt volna. Amikor meghalt, megszűnt létezni. Úgy történt, ahogy Isten mondta neki: „Arcod verítékével eszed a kenyered, míg vissza nem térsz a földbe, mert abból vétettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza” (1Mózes 3:19). Mivel mindannyian Ádám leszármazottai vagyunk, bűnt és halált örököltünk (Róma 5:12).

Ádám rossz döntése nem hiúsítja meg Istennek a szándékát, hogy Ádám leszármazottai benépesítsék a földet (1Mózes 1:28; Ézsaiás 55:11). A halottak többségét Jehova hamarosan feltámasztja. Pál apostol erről az időről mondta a következőket: „lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (Cselekedetek 24:15).

Roman, akit a cikk elején idéztünk, időt szánt arra, hogy jobban megismerje a Bibliát, így megtudta, mit tanít a halálról és Jehova Istenről. Az így szerzett ismeret nagy hatással volt rá. A folyóirat 11. oldalán elolvashatod a történetét.