Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

KÖZELEDJ ISTENHEZ!

„A kisgyermekeknek kinyilatkoztattad őket”

„A kisgyermekeknek kinyilatkoztattad őket”

Szeretnéd megtudni az igazságot Istenről? Azt, hogy ki ő, hogyan gondolkodik, és mi az akarata? Szavában, a Bibliában Jehova Isten őszintén elmondja magáról az igazságot, de azt nem mindenki értheti meg teljesen. Vajon miért? Azért, mert egyszerűen nem mindenkinek adatik meg, hogy megértse. Figyeljük meg, mit mondott erről Jézus. (Olvasd el: Máté 11:25.)

Közvetlenül azelőtt, hogy ezt mondta, szemrehányást tett három galileai város közönyös lakóinak, akik szemtanúi lehettek a csodáinak (Máté 11:20–24). Talán felvetődik benned: „Hogy lehet, hogy valaki, aki látta Jézus csodáit, nem fogadta el az általa tanított igazságot?” Ezeknek az embereknek a szemléletmódjával volt a baj: a makacsságuk miatt nem voltak fogékonyak (Máté 13:10–15).

Jézus tudta, hogy a Bibliában foglalt igazság megértéséhez egyrészt Isten segítségére, másrészt helyes szemléletmódra van szükség. Így fogalmazott: „Nyilvánosan dicsérlek, Atyám, égnek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és a műveltek elől, és a kisgyermekeknek kinyilatkoztattad őket.” Látod már, hogy miért mondhatjuk, hogy a Bibliában leírt igazság megértése nem mindenkinek adatik meg? Jehovának, aki „égnek és földnek Ura”, jogában áll elrejteni, avagy kinyilatkoztatni az igazságot. Ő azonban nem önkényesen dönti el, hogy kinek nyilatkoztatja ki. Akkor mi alapján?

Jehova az alázatos embereket kedveli, a gőgöseket viszont nem (Jakab 4:6). Elrejti az igazságot „a bölcsek és a műveltek elől”, mármint akik a világ szemében azok, és akik büszkén és magabiztosan úgy érzik, hogy nincs szükségük Isten segítségére (1Korintusz 1:19–21). Ellenben kinyilatkoztatja az igazságot „a kisgyermekeknek”, vagyis azoknak, akik őszinte szívvel, gyermeki alázattal közelednek hozzá (Máté 18:1–4; 1Korintusz 1:26–28). Isten Fia, Jézus mindkét típusú emberrel találkozott. Sok büszke, tanult vallási vezető nem értette meg az üzenetét, az alázatos halászok viszont igen (Máté 4:18–22; 23:1–5; Cselekedetek 4:13). Mindamellett néhány jómódú és művelt ember valódi alázatosságról tett tanúságot, és Jézus követője lett (Lukács 19:1, 2, 8; Cselekedetek 22:1–3).

Térjünk vissza a bevezetőben felvetett kérdésre: Szeretnéd megtudni az igazságot Istenről? Ha igen, akkor biztosan jóleső érzéssel tölt el, hogy ő nem részesíti előnyben azokat, akik bölcsnek tartják magukat. Ellenkezőleg, azokat részesíti előnyben, akiket az ilyen bölcsek talán lenéznek. Ha helyes szemléletmóddal tanulmányozod a Bibliát, azok között lehetsz, akiknek Jehova egy értékes ajándékot ad: azt, hogy megérthetik a vele kapcsolatos igazságot. Ez már most boldogabbá teszi az életedet, és elvezethet a valódi élethez, vagyis az örök élethez Isten megígért, igazságos új világában, mely már hamarosan itt van (1Timóteusz 6:12, 19; 2Péter 3:13). *

Javasolt bibliaolvasás januárra:

Máté 1–21

^ 5. bek. Jehova Tanúi szívesen segítenek, hogy megismerd az igazságot Istenről és a szándékáról. Ingyenes házi bibliatanulmányozást ajánlanak fel, melyet a Mit tanít valójában a Biblia? című könyvből vezetnek.