Moundsville-ben születtem, egy csendes kisvárosban, mely az Ohio folyó partján fekszik, Nyugat-Virginia állam északi részén. Mivel négyen voltunk gyerekek – én voltam a második –, és ebből hárman fiúk, nálunk mindig történt valami. A szüleink dolgos, becsületes emberek voltak, és mindenkivel szeretettel bántak. Soha nem éltünk jólétben, de azért megvolt mindenünk. Jehova Tanúi lévén a szüleink igyekeztek már kicsi korunktól belénk csepegtetni a bibliai alapelveket.

Tizenéves koromra azonban a szívemben kezdtem eltávolodni attól, amit tanultam. Kétségeim támadtak azt illetően, hogy lehet-e tartalmas és boldog élete annak, aki betartja a Biblia alapelveit. Úgy gondoltam, hogy csak akkor lehetek igazán boldog, ha szabadon megtehetek bármit, amihez kedvem van, ezért aztán már nem jártam el a keresztény összejövetelekre. A bátyám és a húgom hozzám hasonlóan hátat fordított Jehovának. A szüleink minden erejükkel próbáltak segíteni nekünk, de mi nem hagytuk.

Akkor még nem sejtettem, hogy az áhított „szabadság” igazából függőségek rabságába fog taszítani. Egyszer, amikor hazafelé mentem az iskolából, egy barátom cigivel kínált, és én elfogadtam. Attól kezdve sok más rossz szokásnak is a rabjává váltam: kábítószereztem, ittam és erkölcstelenül éltem. Az évek során egyre keményebb drogokkal kísérleteztem, és sok ilyenre rá is szoktam. Egyre mélyebbre süllyedtem. Végül már árultam is a drogokat, hogy fenn tudjam tartani ezt az életmódot.

Bár igyekeztem elnyomni a lelkiismeretem hangját, újra meg újra megszólalt; éreztem, hogy nem helyes, ahogyan élek. De úgy gondoltam, hogy már nincs visszaút. Hiába voltam emberek között a bulikon és a koncerteken, gyakran magányosnak éreztem magam, és depressziós lettem. Időnként eszembe jutottak a szüleim, az, hogy milyen rendes emberek, és hogy én hogy juthattam idáig.

Én már lemondtam magamról, de mások nem. 2000-ben a szüleim meghívtak, hogy menjek el velük Jehova Tanúi kerületkongresszusára. Kelletlenül bár, de beleegyeztem. Meglepetésemre a bátyám és a húgom is eljött, akik hozzám hasonlóan letértek a jó útról.

A kongresszuson eszembe jutott, hogy egy évvel azelőtt ugyanazon a helyen egy rockkoncerten vettem részt. A kirívó különbség nagyon elgondolkodtatott. A koncerten minden csupa szemét volt, és vágni lehetett a füstöt. A legtöbben barátságtalanul viselkedtek, és a zene üzenete lehangoló volt. A kongresszuson viszont igazán boldog emberek vettek körül. Sokan kedvesen üdvözöltek, pedig már évek óta nem találkoztunk. A terem tiszta volt, és pozitív gondolatokat hallottunk. Láttam, hogy a Biblia milyen jó hatással van az emberekre, és eltűnődtem, hogy hogy tehettem éppen az ellenkezőjét annak, amit ír (Ézsaiás 48:17, 18).

Közvetlenül a kongresszus után elhatároztam, hogy visszatérek a gyülekezetbe. Mivel a testvéreimet is megérintette, amit a kongresszuson láttak, ők is hasonló döntést hoztak. Mindhárman beleegyeztünk, hogy valaki tanulmányozza velünk a Bibliát.

A Jakab 4:8 különösen nagy hatással volt rám. Itt ezt olvashatjuk: „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” Felismertem, hogy csak úgy közeledhetek Istenhez, ha megtisztítom az életemet, és felhagyok a rossz szokásaimmal, például a dohányzással, a kábítószerezéssel és az ivással (2Korintusz 7:1).

Megszakítottam a kapcsolatot a régi barátaimmal, és Jehova imádói között kerestem új barátokat. Különösen sokat jelentett egy keresztény vén társasága, aki tanulmányozta velem a Bibliát. Rendszeresen felhívott és beugrott hozzánk, csak hogy megnézze, hogy vagyok. A mai napig ő az egyik legjobb barátom.

2001 tavaszán a bátyám, a húgom és én megkeresztelkedtünk annak jelképeként, hogy átadtuk magunkat Istennek. Képzelhetitek, mennyire boldogok voltak a szüleink és a hűséges öcsénk, hogy a családunk végre egységesen imádja Jehovát.

Egy időben úgy gondoltam, hogy a bibliai alapelvek túl szigorúak, de ma már értékes védelemnek érzem őket. A Biblia erőt adott ahhoz, hogy ne használjak és ne áruljak többé kábítószereket, és hasznos tagja legyek a társadalomnak.

Kiváltságnak tartom, hogy Jehova imádóinak nemzetközi testvériségéhez tartozhatok. Ezek az emberek őszintén szeretik egymást, és egységesen szolgálják Istent (János 13:34, 35). Egy különleges ajándékot is kaptam, a feleségemet, Adrianne-t, akit szívből szeretek és értékelek. Sok örömet szerez nekünk, hogy együtt szolgálhatjuk a Teremtőnket.

Már nem élek önző életet, hanem önkéntes teljes idejű szolga vagyok, és Isten Szavából tanítom az embereket, hogy ők is a javukra fordíthassák a tanácsait. Ez a munka jelenti számomra a legnagyobb boldogságot. A leghatározottabban mondhatom, hogy a Biblia megváltoztatta az életemet. Végre megtaláltam az igazi szabadságot.