Egy kisvárosban, Texcocóban születtem. Akkoriban főleg poros földutak voltak nálunk. Gyakran lehetett látni, amint a környező falvakból az emberek megpakolt szamarakkal jönnek árulni a városkánkba. Nagyon szegények voltunk; kilenc gyermekből én voltam a hetedik. Az édesapám guarachéknak nevezett egyszerű sarukat javított, ebből tartotta el a családot. Miután hétéves koromban meghalt, édesanyámnak komoly küzdelmet jelentett, hogy előteremtse a napi betevőt.

Az egyik nagyapám hegedült, és egy klasszikus egyházi zenét játszó zenekart vezényelt. A családban szinte mindenki játszott valamilyen hangszeren. Édesanyám énekelt a templomi kórusban, a nagybátyám pedig operaénekes és zongorista volt. Hithű katolikusok voltunk. Jómagam rendszeresen ministráltam, és katolikus misszionárius szerettem volna lenni. Ugyanakkor rajongtam a karatés filmekért is. Minél több ilyet láttam, annál erőszakosabbá váltam.

Pueblában egy olyan vallási iskolába jártam, amely egy papnevelő intézethez hasonlóan működött. Katolikus pap akartam lenni, de aztán az utolsó tanévben kiábrándultam az egyházból. Egy fiatal apáca többször is ajánlatot tett nekem. Ellenálltam a csábításnak, de rájöttem, hogy igazából szeretnék megnősülni. Azt is megfigyeltem, hogy sok pap képmutatóan él, így végül letettem róla, hogy az legyek.

Úgy döntöttem, hogy jelentkezem a mexikóvárosi Nemzeti Zeneakadémiára. A tanulmányaim végeztével megnősültem,  és rövid időn belül négy gyermekünk született. Kántorként, énekléssel kerestem meg a kenyérrevalót.

A házasságunk már az elejétől kezdve eléggé viharos volt, főként a féltékenység miatt. Eleinte csak sértegettük egymást, aztán már tettlegességig fajultak a vitáink. Tizenhárom év múltán úgy döntöttünk, hogy különköltözünk, aztán el is váltunk.

Még együtt éltem a feleségemmel, amikor először találkoztam Jehova Tanúival. Ketten közülük bekopogtak hozzánk, és azt mondták, hogy szívesen beszélgetnének a Bibliáról. Azt hittem, hogy vallási témákban tájékozott vagyok, ezért be akartam bizonyítani, hogy tévednek. Fogós kérdéseket tettem fel nekik, amelyekre szerintem nem volt magyarázat. Meglepetésemre mindegyikre meggyőző választ adtak a Bibliából. Kezdtem rájönni, hogy milyen keveset tudok. A feleségem azonban nagyon udvariatlanul bánt velük, én pedig mindig elfoglalt voltam, így egy idő után nem jöttek többé.

Öt év múlva már egy másik nővel, Elvirával éltem, amikor újból kapcsolatba kerültem Jehova Tanúival. Neki nem volt ellenük kifogása, így könnyebb volt rendszeresen tanulmányoznom a Bibliát. De még így is évekbe telt, hogy szakítsak a múltammal.

Felismertem, hogy csak úgy imádhatom teljes szívemből Jehovát, ha néhány dolgon változtatok. Először is ott kellett hagynom a templomi munkámat, és valami más megélhetési forrás után kellett néznem (Jelenések 18:4). Aztán törvényesítenem kellett a kapcsolatomat Elvirával.

Az egyik legnehezebb feladat az volt, hogy megtanuljak uralkodni a lobbanékony természetemen. Ebben két bibliavers segített leginkább: a Zsoltárok 11:5, amely szerint Jehova gyűlöli az erőszakot, és az 1Péter 3:7, amelyből megtanultam, hogy Jehova csak akkor hallgatja meg az imáimat, ha tisztelettel bánok a feleségemmel. Elmélkedtem ezeken a verseken, és kértem Jehova segítségét imában, így apránként megtanultam uralkodni magamon.

Most boldog családban élek. Igyekszem helyrehozni a kapcsolatomat az első házasságomból való fiaimmal, és segíteni a mostani családomnak, hogy erős maradjon a hitben.

Kiskoromban az volt az álmom, hogy pap leszek, és segítek az embereknek. Most úgy érzem, az életemnek igazi értelme van. Zeneoktatásból tartom el a családomat. Nagyon hálás vagyok Jehovának, amiért türelmes volt hozzám, és lehetőséget adott arra, hogy megváltozzak, és jobb emberré váljak.