EZ A kincs 1922 decemberében került elő, amikor is Ivané Javakisvili akadémikus azt kutatta, hogy hogyan alakult ki a grúz ábécé. Tulajdonképpen a Jeruzsálemi Talmud egyik példányát találta meg, viszont amint jobban megvizsgálta, észrevette, hogy a héber nyelvű írás alatt egy részben kitörölt grúz szöveg látható. *

A Talmud alatti szöveg Jeremiás könyvének egy részlete volt az i. sz. V. századból. Mielőtt ez előkerült volna, a legrégebbi ismert grúz nyelvű bibliai kézirat az i. sz. IX. századból való volt. Kis idő múltán más, szintén az V. századból vagy még korábbról származó bibliai könyvrészletek is előkerültek. Micsoda élmény lehetett rábukkanni egy olyan bibliai szövegre, mely csupán néhány száz évvel Jézus és az apostolok kora után íródott!

Ki készítette a már korábban említett bibliai szöveg fordítását? Egyvalaki vagy egy buzgó fordítókból álló csapat? A mai napig nem került elő olyan történelmi feljegyzés, mely alapján választ tudnánk adni erre a kérdésre. De bármi legyen is az igazság, az biztos, hogy a Biblia, vagy legalábbis annak egyes részletei, már a IV. században le lettek fordítva grúz nyelvre. És az is nyilvánvaló, hogy a grúz emberek hozzá is férhettek Isten Szavához az anyanyelvükön.

Hogy a grúzok mennyire ismerték a Szentírást, azt jól mutatja a Szent Susanik királyné vértanúságáról szóló könyv, mely nagy valószínűséggel az V. század vége felé íródott. Az író, miközben Susanik tragikus történetét meséli, utal a Zsoltárok könyvére, az evangéliumokra és a Biblia más részeire, sőt idéz is belőlük. Beszámol róla, hogy mivel Susanik férje, Varsken, Kartli grúz királyságának fejedelme szeretett volna a perzsa hűbérurak kedvében járni, a kereszténységet elhagyva áttért a perzsa zoroasztrizmusra, és elvárta, hogy a felesége is tegyen ugyanígy. A könyv szerint a királyné nem volt  hajlandó megtagadni a hitét, és a halála előtti napokban a Szentírásból merített vigaszt.

Grúziában az V. századtól kezdve többen is foglalkoztak bibliafordítással és az elkészült művek másolásával. A rengeteg grúz nyelvű bibliai kézirat lelkes fordítók és másolók kemény munkájáról tanúskodik. Most vizsgáljuk meg odaadó munkájuk két részletét: a Biblia lefordítását és nyomtatását.

„Én, Giorgi, egy alázatos szerzetes igen nagy szorgalommal és sok munkával lefordítám a Zsoltároknak ezen könyvét újgörögről grúzra” – írta a XI. században egy grúz szerzetes, Giorgi Mtacmindeli. De miért volt szükség erre a fordításra, hiszen néhány száz évvel korábban már született egy grúz nyelvű Biblia?

A XI. századra ennek a Bibliának már csak néhány kézzel írt példánya maradt fenn. Egyes bibliai könyvek teljesen eltűntek. A nyelv is változott valamelyest, ezért az olvasók nehezen értették ezeket a régi szövegrészleteket. Bár más fordítók is törekedtek rá, hogy felújítsák a Bibliát, Giorginak volt a legjelentősebb szerepe ebben. Összevetette a még fennmaradt grúz szövegeket a görög kéziratokkal, és lefordította a hiányzó részeket, olykor teljes könyveket. Napközben ellátta a kolostor vezetésével kapcsolatos teendőit, éjszaka pedig fordított.

Giorgi kortársa, Eprem Mcire továbbfejlesztette Giorgi művét. Az alkotása óriási segítség volt a későbbi fordítóknak. Összegyűjtött fordítói munkával kapcsolatos alapelveket, például hogy ha csak lehetséges, az eredeti nyelvű szövegből kell fordítani, és szorosan követni kell a forrásnyelvi szöveget anélkül, hogy ez a természetesség rovására menne. Ő volt az első, aki a grúz nyelvű fordításokban a szöveghez lábjegyzeteket és lapszéli jegyzeteket fűzött. Eprem több bibliai könyvet önállóan is lefordított. Ő és Giorgi jól előkészítette az utat a későbbi fordítók számára.

A következő évszázadban a könyvek írása nagy lendületet kapott Grúziában. Akadémiákat alapítottak Gelati és Ikalto városaiban. A legtöbb kutató úgy gondolja, hogy a Grúz Nemzeti Kéziratgyűjteményben található, úgynevezett Gelati Biblia egy olyan bibliafordítás, melyet egy Gelatiban vagy Ikaltóban tevékenykedő tudós a régebbi fordításoktól függetlenül készített.

Milyen hatással volt a grúz nyelvű bibliafordítások megjelenése a grúz emberekre? A XII. században egy grúz költő, Sota Rusztaveli megírta A tigrisbőrös lovag című művét, melynek évszázadokig akkora jelentősége volt, hogy elnevezték második grúz Bibliának. Egy XX. századi grúz tudós, K. Kekelidze megjegyezte, hogy a költő akár  közvetlenül idézett a Bibliából, akár nem, „néhány meglátásában egyértelműen tükröződnek bizonyos bibliai szövegrészek”. A költemény, bár többször elrugaszkodik a valóságtól, olyan témákat is érint, mint az igaz barátság, a nagylelkűség, a nők tisztelete és az idegenek iránti önzetlen szeretet. Ezek és a Biblia által közvetített más értékek generációkon át hatással voltak a grúz emberek gondolkodására, és még ma is ezeket tartják erkölcsi szempontból követendőnek.

A XVII. század végén a grúz királyi család a szívügyének tekintette, hogy a Biblia nyomtatásban is megjelenjen. VI. Vahtang király építtetett egy nyomdát a fővárosban, Tbilisziben, ám a Biblia szövege még nem állt készen a nyomtatásra. Úgy tűnt, a grúz nyelvű Bibliának ismét nyoma veszett. Egyes részeiből csak töredékes kéziratokat találtak, és a nyelvezete sem volt éppen modern. A szöveg átdolgozását és helyreállítását egy nyelvészre, Szulhan-Szaba Orbelianira bízták.

Orbeliani lelkiismeretesen nekilátott a feladatának. Mivel több nyelvet is ismert, beleértve a görögöt és a latint, a meglévő grúz kéziratok mellett több forrást is meg tudott vizsgálni. Ám ez a nyitottság nem tetszett a grúz ortodox egyháznak. A papság azzal vádolta, hogy elárulja az egyházat, és még a királyt is rávették, hogy ne engedje a Biblián dolgozni. Egyes grúz forrásművek szerint egy egyházi gyűlés alkalmával a papság arra kényszerítette Orbelianit, hogy égesse el a Bibliát, melyen éveken át dolgozott.

Fontos megjegyeznünk, hogy a Mcheta Kézirat, mely úgy is ismert, mint Szaba Bibliája, és a mai napig fennmaradt, tartalmazza Orbeliani kézzel írt megjegyzéseit. Vannak azonban olyanok, akik kétlik, hogy ez az a Biblia, mely ellen a papság tűzzel-vassal hadakozott. Teljes bizonyossággal csak a függelékről jelenthető ki, hogy Orbeliani készítette.

A nehézségek ellenére a biblianyomtatás a királyi család több tagja számára is fontos maradt. 1705 és 1711 között a Bibliának több részét is kinyomtatták. Végül Bakari és Vahusti grúz fejedelmeknek köszönhetően 1743-ban a teljes Biblia megjelent nyomtatásban. Többé már senki előtt sem maradt rejtve.