Ha tizenéves gyermeket nevelsz, az örökös konfliktusok próbára tehetik a türelmedet. „Amikor a lányom semmibe vesz, felmegy bennem a pumpa – mondja Maria, egy 14 éves lány anyukája Brazíliából. – Annyira felhergeljük egymást, hogy már üvöltözünk.” Az Olaszországban élő Carmelának hasonló gondja van. Így beszél róla: „A vitáink mindig hevesek, és általában úgy érnek véget, hogy a fiam bezárkózik a szobájába.”

Miért veszekszik annyit némelyik fiatal? A többi fiatal tehet róla? Részben igen. A Biblia szerint a környezetünkben lévők erősen befolyásolnak akár jó, akár rossz irányba (Példabeszédek 13:20; 1Korintusz 15:33). Ezenkívül a fiatalok körében népszerű kikapcsolódási formák sokszor normálisnak állítják be a tizenévesek lázadó magatartását.

De nem csupán erről van szó. Néhány kiváltó ok felett igenis van hatalmad, csak meg kell értened, hogy milyen hatással vannak a gyermekedre. Nézzünk egy-két példát.

„Amikor kisgyermek voltam, úgy beszéltem, mint egy kisgyermek, úgy gondolkodtam, mint egy kisgyermek, úgy okoskodtam, mint egy kisgyermek; de most, hogy férfi lettem, elhagytam a kisgyermek jellemvonásait” – írta Pál apostol  (1Korintusz 13:11). A gyermekek és a felnőttek tehát másképp gondolkodnak. Mit jelent ez?

A kisebbek hajlamosak mindent feketén-fehéren látni, a felnőttek viszont gyakran elvontabban, mélyebben gondolkodnak, és így jutnak bizonyos következtetésekre, illetve így hoznak döntéseket. Például nagyobb a valószínűsége, hogy egy felnőtt mérlegeli egy ügy erkölcsi vonatkozásait is, és átgondolja, hogy a tettei milyen hatással lesznek másokra. Számára ez a természetes. A tizenéveseknek ellenben még hozzá kell szokniuk az effajta gondolkodáshoz.

A Biblia arra ösztönzi a fiatalokat, hogy fejlesszék a gondolkodóképességüket (Példabeszédek 1:4). Sőt, igazából minden kereszténynek azt tanácsolja, hogy használja az értelmi képességét (Róma 12:1, 2; Héberek 5:14). Csakhogy a tizenéves gyermeked – éppen azért, mert gondolkodik – időnként vitába száll veled, akár a legjelentéktelenebb dolog miatt is. Az is lehet, hogy egyértelműen nem jól ítél meg egy helyzetet (Példabeszédek 14:12). Vitatkozás helyett hogyan érvelhetsz neki ilyen esetben?

Amikor érvelsz a tizenéves gyermekednek, ne gondold, hogy mindenképpen meg kell győznöd az igazadról. Még ha úgy tűnik is, hogy süket fülekre találsz, valószínűleg többet hasznosít a beszélgetésből, mint gondolnád, vagy mint amit elismer. Ne lepődj meg, ha néhány napon belül a te nézőpontodat hangoztatja, akár úgy, mintha az a sajátja lenne.

„A fiammal sokszor apróságokon vesztünk össze, például azon, hogy ne pazaroljon, vagy ne bosszantsa a húgát. A legtöbbször csak arra vágyott, hogy megkérdezzem, mit gondol, együtt érezzek vele egy kicsit, és azt mondjam, hogy »szóval ez a helyzet« vagy »tehát így gondolod«. Most már látom, hogy ha valami ilyesmit mondtam volna, valószínűleg sok vitától kímélem meg magunkat” (Kendzsi, Japán).

A tizenévesek nevelésének egyik fő célja, hogy a szülők felkészítsék őket az önálló életre (1Mózes 2:24). Ehhez hozzátartozik, hogy a fiatal kialakítsa a saját egyéniségét, nézeteit és értékrendjét, melyek meghatározzák, hogy ki is ő valójában. Ha ez sikerül, akkor egy olyan helyzetben, amikor valami helytelenségre akarják rávenni, nem csupán a következményeken fog elgondolkodni, hanem a következő kérdéseken is: „Milyen ember vagyok? Mit tartok értékesnek? Akkor most mit kell tennem?” (2Péter 3:11).

A Bibliában olvashatunk Józsefről, aki már fiatalon ragaszkodott egy bizonyos értékrendhez. Amikor például Potifár felesége unszolta, hogy feküdjön le vele, József így válaszolt: „Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen?” (1Mózes 39:9). Akkor még nem létezett az a törvény, mely később az izraelitáknak megtiltotta a házasságtörést, de József úgy gondolkodott erről a helyzetről, ahogy Isten. Az, hogy egyes szám első személyben fogalmazott, azt mutatja, hogy elsajátította Isten nézőpontját (Efézus 5:1).

A te gyermeked is igyekszik kialakítani a saját egyéniségét. Ez jó, hiszen a meggyőződése a segítségére lesz abban, hogy ellenálljon a társai nyomásának (Példabeszédek 1:10–15). Ámde ugyanez arra is késztetheti, hogy veled szálljon szembe. Mit tehetsz ilyenkor?

 Az egyéniség és a meggyőződés kialakítása természetes folyamat, és nagyon hasznos is. A Biblia szerint ugyanis a keresztények nem lehetnek olyanok, mint a „kisgyermekek, akiket mintha hullámok hánynának-vetnének, és akik ide-oda sodródnak a tanítás minden szelében” (Efézus 4:14). Ezért hagyd, hogy a tizenéves gyermeked kialakítsa a saját egyéniségét és meggyőződését, sőt, buzdítsd is erre.

„Ha a lányaim látják, hogy kész vagyok meghallgatni őket, szívesebben veszik fontolóra, amit mondok, akkor is, ha ők másképp gondolják. Mindig vigyázok, hogy ne erőltessem rájuk a nézetemet, hanem hagyjam, hogy maguk alkossanak véleményt a dolgokról” (Ivana, Csehország).

Néhány tizenéves a kisebbekhez hasonlóan kitartóan nyaggatja a szüleit valamivel, hátha azok belefáradnak a vitatkozásba. Ha ez nálatok is gyakran előfordul, jó lesz vigyázni. Ha beadod a derekad, azzal pillanatnyilag megszabadulsz a gondtól, de a gyermeked azt tanulja belőle, hogy vitatkozással elérheti, amit akar. Mit lehet tenni ez ellen? Fogadd meg Jézus tanácsát: „legyen a ti igenetek igen, a nemetek pedig nem” (Máté 5:37). Kevésbé fog vitába szállni veled a gyermeked, ha tudja, hogy következetes vagy.

Mindamellett legyél ésszerű. Például hadd mondja el, hogy szerinte egy bizonyos esetben miért kellene megengedned, hogy később jöjjön haza, mint szokott. Ilyenkor nem a nyomásnak engedsz, hanem egyszerűen megszívleled a Biblia következő szavait: „Ésszerűségetek legyen ismertté” (Filippi 4:5).

Természetesen egyetlen szülő sem tökéletes. A Biblia is azt írja, hogy „mindannyian sokszor megbotlunk” (Jakab 3:2). Ha úgy érzed, hogy a te hibád is, hogy összevesztetek, ne habozz bocsánatot kérni a gyermekedtől. Ezzel példát mutatsz alázatból, és legközelebb talán ő is bocsánatot fog kérni.

„Egyszer egy vitánk után, amikor már lehiggadtam, bocsánatot kértem a fiamtól, amiért kikeltem magamból. Így ő is megnyugodott, és jobban tudott rám figyelni” (Kendzsi, Japán).