„Jól megvagy Isten nélkül? Milliók vannak ezzel így.” Ezt az üzenetet nemrég egy ateista csoport terjesztette fizetett hirdetőtáblákon. Ők nyilvánvalóan úgy érzik, hogy nincs szükségük Istenre.

De olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy hisznek Istenben, a döntéseiket mégis úgy hozzák meg, mintha nem létezne. Salvatore Fisichella katolikus érsek a következőket mondta az egyháza híveiről: „Ha valaki lát minket, nem mondaná meg, hogy keresztények vagyunk, hiszen ugyanúgy élünk, mint a nem hívők.”

Sokan túl elfoglaltak ahhoz, hogy Istennel foglalkozzanak. Úgy vélik, hogy Isten annyira távoli és megközelíthetetlen, hogy nincs szerepe a mindennapi életükben. Ők a legjobb esetben is csak akkor fordulnak Istenhez, ha bajban vannak vagy szükségük van valamire, mintha a szolgájuk lenne, aki bármikor a rendelkezésükre áll.

Mások szerint a vallásos tanításoknak nem sok hasznuk van, ezért nem is élnek azok szerint. Hogy csak egyetlen példát említsünk, Németországban a katolikusok 76 százaléka elfogadhatónak tartja, ha egy férfi és egy nő házasságkötés előtt együtt él, holott ez ellentétben áll azzal, amit a vallásuk és a Biblia tanít (1Korintusz 6:18; Héberek 13:4). Természetesen nem csak katolikusok ismerik fel, hogy az életük nincs összhangban az egyházuk tanításaival. Számos felekezet vezetői siránkoznak azon, hogy a híveik úgy élnek, mintha ateisták lennének.

Ezen példák hallatán logikus, hogy sokakban felmerül: Valóban szükségünk van Istenre? Ez a kérdés nem új keletű, hiszen már a Biblia első lapjain is felvetődött. Ha szeretnénk megtudni a választ, nézzünk meg néhány más kérdést is, melyekről mind a Biblia legelső könyvében olvashatunk.