A Biblia beszél arról, hogy az emberek aloéval illatosították a ruhájukat és az ágyukat (Zsoltárok 45:8; Példabeszédek 7:17; Énekek éneke 4:14). Ez az aloé valószínűleg az aloéfából, más néven sasfából (Aquilaria) származik, mely korhadás közben illatos olajat és gyantát választ ki. A fát porrá őrölték, majd aloéként árulták.

Izrael sátrai a Biblia szerint olyanok voltak, mint az „aloék, melyeket Jehova ültetett” (4Mózes 24:5, 6). Ez a hasonlat a 30 méter magas és terebélyes aloéfa formájára utalhat. A mai Izraelben már nincsenek ilyen fák, de egy bibliai szótár kijelenti, hogy „semmi sem zárja ki annak lehetőségét, hogy az akkor gazdag és sűrűn lakott Jordán-völgyben neveltek ilyen és más fákat, melyeket ma már nem ismernek” azon a vidéken (A Dictionary of the Bible).

Isten Törvénye kimondta, hogy a templomban felajánlott áldozatoknak kivétel nélkül a lehető legjobb minőségűnek kell lenniük. Isten nem fogadott el beteg vagy hibás áldozatokat (2Mózes 23:19; 3Mózes 22:21–24). Az első századi zsidó író, Philón szerint a papok akkoriban „tetőtől talpig” megvizsgálták az állatokat, hogy minden tekintetben épek legyenek, és „ne legyen bennük semmilyen hiba vagy fogyatkozás”.

E. P. Sanders tudós kijelenti, hogy a templomi tisztviselők valószínűleg „csak olyan áldozati állatok árusítására adtak felhatalmazást megbízható eladóknak, amelyeket a papok már szemügyre vettek. Az árus köteles volt valamiféle tanúsítványt adni a vevőnek arról, hogy az áldozat hibátlan.”

A régészek 2011-ben egy ilyen tanúsítványra bukkantak a templom közelében. Ez egy pénzérme nagyságú agyagpecsét az i. e. első század és i. sz. 70 közötti időszakból. A rajta lévő kétszavas arámi feliratot így lehet visszaadni: „Tiszta Istennek”. A templomi tisztviselők feltehetően ilyen jelölésekkel látták el a szertartási használatra szánt termékeket és az áldozati állatokat.