KI VOLT Thomas Emlyn, és mi késztette arra, hogy kiálljon az igazság mellett? Mit tanulhatunk a példájából?

Hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre, vissza kell térnünk időben a XVII. század végére és a XVIII. század elejére, mégpedig Angliába és Írországba. Az anglikán egyháznak jelentős befolyása volt akkoriban. Több protestáns csoport és egyén is szembekerült az egyházzal.

Thomas Emlyn 1663. május 27-én az angliai Lincolnshire megyében, Stamfordban született. 19 éves korában tartotta az első prédikációját. Később egy Londonban élő grófnő lelkésze lett, utána pedig Írországba, Belfastba költözött.

Ott egy egyházközségben lett lelkész, ám idővel több helyen is szolgált, például Dublinban.

Akkoriban Emlyn behatóan tanulmányozta a Bibliát, ami odavezetett, hogy kételkedni kezdett a háromságban. Az evangéliumokat kutatva meggyőződött róla, hogy valóban helyesen látja ezt a kérdést.

Emlyn nem hozta rögtön mások tudomására, hogy milyen következtetésre jutott. Ám a dublini templomban, ahol prédikált, némelyeknek feltűnt, hogy a prédikációiban nem beszél a háromságról. Mivel tudta, hogy sokan nem fognak örülni a felismerésének, ezt írta: „Nem remélhetem, hogy a hitem megvallása után is megmaradhatok az állásomban.” 1702 júniusában két társa a szemére vetette, hogy nem említi a prédikációiban a háromságot. Emlyn elmondta, hogy már nem hisz benne, és felajánlotta a lemondását.

Néhány nap múlva elhagyta Dublint, és Angliába ment. Tíz hét múlva azonban visszatért, hogy rendezzen bizonyos ügyeket, mert Londonban szándékozott letelepedni. Dublini tartózkodása alatt kiadott egy írást, remélve, hogy abban megvédheti az álláspontját (An Humble Inquiry Into the Scripture-Account of Jesus Christ). Világos szentírási bizonyítékokat hozott fel arra nézve, hogy miért nem lehet Jézus a Legfelségesebb Isten. Ez annyira feldühített néhányakat az egykori gyülekezetéből, hogy hivatalos panaszt emeltek ellene.

Emlynt letartóztatták, és 1703. június 14-én bíróság elé állították Dublinban. A tárgyalásról szóló elbeszélésében Emlyn így összegzi, hogy mivel vádolták: „megírtam és kiadtam egy könyvet, amelyben istenkáromlóan, gonosz módon stb. azt állítottam, hogy Jézus Krisztus nem egyenlő Istennel, az Atyával” (True Narrative of the Proceedings). Az egész per merő komédia volt. Az Írországi Egyház hét püspöke ott ült a bírák mellett. Emlyn egy szót sem szólhatott a maga védelmében. Richard Levins, egy közismert ügyvéd  megmondta Emlynnek, hogy elejtik, „mint egy farkast, jog és eljárás nélkül”. A per végén Írország legfőbb bírája, Richard Pyne azt mondta az esküdtszéknek, hogy ha nem olyan ítéletet hoznak, amilyet várnak tőlük, ott vannak az urai, a püspökök, amivel arra célozhatott, hogy méltó büntetésre számíthatnak.

Emlynt bűnösnek találták, és a legfőbb ügyész helyettese azt javasolta, hogy vonja vissza az állításait. Emlyn erre nem volt hajlandó. Megbírságolták és egyévi börtönbüntetésre ítélték. Mivel nem tudta kifizetni a bírságot, tovább raboskodott, de aztán egy barátja meggyőzte a hatóságokat, hogy engedjenek az összegből. Így 1705. július 21-én, két év után szabadult. A megaláztatások hatására jelentette ki a korábban idézett szavakat: „Kész vagyok szenvedni azért, amit [Istennel kapcsolatban] az igazságnak hiszek, és az ő dicsőségéért.”

Emlyn ezután Londonba költözött, és kapcsolatba került egy másik bibliatudóssal, William Whistonnal, akit szintén kiközösítettek, mivel a saját hite szerinti bibliai igazságot hirdette. Whiston nagyon tisztelte Emlynt, aki szerinte „a »régi keresztényi hit« legfőbb megvallója” volt.

William Whistonhoz és egy másik köztiszteletben álló tudóshoz, Isaac Newtonhoz hasonlóan Emlyn úgy látta, hogy a Biblia nem támasztja alá a háromság tanítását, mely az athanaszioszi hitvallásban lett megfogalmazva. Így fejtette ki az álláspontját: „Komoly megfontolás és a Szentírás tanulmányozása után. . . indokoltnak láttam. . ., hogy változtassak a háromsággal kapcsolatos véleményemen.” Arra jutott, hogy „egyedül Jézus Krisztus Istene és Atyja a Legfőbb Lény”.

Miből következtetett erre? Sok olyan bibliaversre bukkant, amely rámutat a Jézus és az Atyja közötti különbségekre. Most itt csupán néhányat említünk meg ezek közül (Emlyn megjegyzéseit dőlt betűvel szedtük):

•  János 17:3: „Krisztusról soha nem mondják, hogy ő ez az egy Isten vagy maga az Isten, mintha ő lenne az egyedüli Isten.” Csak az Atyát hívják egyedüli igaz Istennek.

•  János 5:30: „A Fiú nem a maga akaratát teszi, hanem az Atya akaratát.”

•  János 5:26: „Az Atyától kapta az életét.”

•  Efézus 1:3: „Míg Jézus Krisztust szokás az Isten Fiának nevezni, az Atyáról soha nem olvasunk olyat, hogy az Isten Atyja lenne, jóllehet igen gyakran hívják a mi Urunk, Jézus Atyjának.”

Miután Emlyn megvizsgálta az összes bizonyítékot, határozottan kijelentette: „Egyetlen olyan hely sincs a Szentírásban, amely azt a látszatot keltené, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyértelműen egy és ugyanaz a lény.”

Manapság sokan nem mernek kiállni amellett, amit a Szentírás tanít. Emlyn azonban kész volt megvédeni a Biblia igazságát. Ezt kérdezte: „Ha valaki nem vallja meg a legfontosabb igazságokat, melyeket világosan bizonyítottnak lát a Szentírásban, akkor mi végre olvassa vagy kutatja őket?” Ő nem volt hajlandó megalkudni.

Emlyn és mások példájából kiindulva elgondolkodhatunk, hogy mi vajon kiállunk-e az igazság mellett akkor is, ha a környezetünk megvet érte. Kérdezzük meg magunktól: „Mi a fontosabb, az, hogy az emberek tiszteljenek, vagy az, hogy megvédjem Isten Szavának az igazságát?”