MÁRIA térdre rogy a mély fájdalomtól, melyre nincsenek szavak. Még mindig a fülében cseng a fia utolsó kiáltása, aki órákig tartó kínszenvedés után halt meg. Bár dél körül járt az idő, az ég elsötétült. Most heves földrengés rázza meg a környéket (Máté 27:45, 51). Máriának úgy tűnhet, mintha maga Jehova tudatná a világgal, hogy mindenki másnál nagyobb fájdalmat érez Jézus Krisztus halála miatt.

A délutáni fények lassan eloszlatják a homályt a Golgotán, azaz a Koponyahelyen. Mária ott gyászolja a fiát (János 19:17, 25). Alighanem emlékek sokasága rohanja meg. Úgy 33 évvel korábban, amikor ő és József bemutatták szeretett gyermeküket a jeruzsálemi templomban, egy Simeon nevű idős férfi ihletés alatt fényes jövőt prófétált Jézusnak, de hozzátette, hogy egy nap Mária úgy érzi majd, mintha hosszú kard járná át (Lukács 2:25–35). Mária csak most, ebben a végtelenül szomorú órában érti meg teljesen, hogy mire utaltak Simeon szavai.

Szokták mondani, hogy az a legfájdalmasabb, amikor valaki a gyermekét veszíti el. A halál félelmetes ellenség, és így vagy úgy mindannyiunknak fájdalmat okoz (Róma 5:12; 1Korintusz 15:26). Vajon talpra lehet állni egy ilyen szörnyű veszteség után? Vegyük most szemügyre Mária életét Jézus szolgálatának a kezdetétől a halála utáni időkig. Sokat tanulhatunk abból, ahogyan a hit segített neki, hogy felülemelkedjen mélységes bánatán.

Menjünk most vissza időben három és fél évet. Mária érzi, hogy valami meg fog változni. Még Názáret kis városában is Keresztelő Jánosról beszélnek, és arról, hogy megbánásra szólítja fel az embereket. Mária látja, hogy a legidősebb fia ezt jelnek tekinti arra, hogy ideje elkezdenie a szolgálatát (Máté 3:1, 13). Jézus távozása meglehetősen felforgatná Máriának és a család többi tagjának az életét. Hogyhogy?

Igen valószínű, hogy Mária férje, József ekkor már nem él. Mária tehát már túl van egy nagy veszteségen. * Jézust már nemcsak az ács fiának, hanem az ácsnak is nevezik. Feltehetően átvette az apja műhelyét, és ő tartja el a családot, vagyis az édesanyját és legalább hat testvérét *, akik utána születtek (Máté 13:55, 56; Márk 6:3). Még ha Jézus tanította is a mesterséget Jakabnak – aki valószínűleg a második gyermek volt –, a legidősebb fiú távozása akkor sem lenne könnyű a családnak. Máriára enélkül is nagy teher nehezedik. Vajon fél ettől a változástól? Nem tudhatjuk biztosan. De van egy ennél lényegesebb kérdés: Hogyan reagál majd, ha a fia többé már nem a názáreti Jézus lesz, hanem Jézus Krisztus, a régen megígért Messiás? A válaszra az egyik bibliai történetből következtethetünk (János 2:1–12).

 Jézus elmegy Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjen, és ezzel Isten Felkentjévé, azaz Messiásává válik (Lukács 3:21, 22). Ezután elkezdi kiválasztani a tanítványait. És bár tudja, hogy korlátozott ideje van a szolgálata elvégzésére, szakít időt arra, hogy kikapcsolódjon a családjával és a barátaival. Az édesanyjával, a testvéreivel és a tanítványaival elmegy egy menyegzőre Kánába, mely valószínűleg egy hegyen épült város volt Názárettől úgy 13 kilométerre. Az ünnepségen Máriának feltűnik valami. Észreveszi, hogy a családból néhányan aggodalmas pillantásokat váltanak, és valamiről suttognak. Elfogyott a bor! Az ő kultúrájukban nagy szégyent jelent, ha egy házigazda nem tudja illő módon ellátni a vendégeit, így ez tönkretehetné az egész menyegzőt. Mária együtt érez velük, és Jézushoz fordul.

„Nincs boruk” – mondja a fiának. Vajon mit vár tőle? Erről nem ír a beszámoló. De Mária tudja, hogy a fia nem hétköznapi ember, és nem hétköznapi tetteket fog végrehajtani. Talán abban reménykedik, hogy Jézus most tesz először csodát. A kijelentésével tulajdonképpen megkéri a fiát, hogy tegyen valamit az ügy érdekében. Jézus válasza igencsak meglepheti: „Asszony, mi közöm hozzád?” A szavai nem tiszteletlenséget tükröznek, ahogyan némelyek gondolják. Inkább egy szelíd feddés ez, amellyel arra emlékezteti az édesanyját, hogy nem az ő dolga megmondani, hogyan lássa el a szolgálatát, mivel ez csakis az Atyjára, Jehovára tartozik.

Mária elfogadja a tanácsot, hiszen értelmes és alázatos asszony. A felszolgálókhoz fordulva így szól: „Amit csak mond nektek, megtegyétek.” Megérti, hogy már nem kell irányítania a fiát, sőt, inkább másokkal együtt követnie kell a fia irányítását. Jézus ez alkalommal megmutatja, hogy ő is együtt érez az újdonsült házaspárral, és végrehajtja az első csodáját: borrá változtatja a vizet. Ezt látva a tanítványai hisznek benne, és Mária is. Most már nemcsak a fiát látja benne, hanem az Urát és Megmentőjét is.

A szülők sokat tanulhatnak Mária hitéből. Természetesen senki más nem nevelt pontosan olyan gyermeket, mint amilyen Jézus volt, hiszen ő tökéletes volt. De a felnőtté válás minden gyermek esetében felvethet bizonyos nehézségeket. Lehet, hogy a szülők továbbra is kisgyermekként bánnak a fiukkal vagy a lányukkal, pedig ilyenkor ennek már nincs helye (1Korintusz 13:11). Hogyan tud egy szülő a leginkább segíteni a felnőtt gyermekének? Például úgy, hogy elmondja neki, hogy őszintén bízik abban, hogy továbbra is hűségesen követni fogja a Biblia tanácsait, és hogy Jehova megjutalmazza majd ezért. A bizalmat tükröző egyszerű szavak sokat jelenthetnek egy felnőtt gyermeknek. Jézus kétségtelenül hálás volt Máriának a következő eseménydús években nyújtott támogatásáért.

Az evangéliumok viszonylag keveset írnak Máriáról Jézus szolgálatának három és fél éves időszakában. De ne felejtsük el, hogy valószínűleg özvegy volt, és még lehettek kisebb gyermekei, akiket egyedül nevelt. Teljesen érthető, hogy nem tudott Jézussal tartani, amikor az bejárta a szülőföldjét és prédikált (1Timóteusz 5:8). Ennek ellenére elmélkedett mindazon, amit a Messiásról tanult, és eljárt a helyi zsinagógába, ahogyan  az mindig is szokás volt a családjában (Lukács 2:19, 51; 4:16).

Így hát elképzelhető, hogy ő is jelen volt, amikor Jézus a názáreti zsinagógában felolvasott. Milyen izgalmas lehetett hallania, amint a fia kijelenti, hogy egy több évszázaddal korábbi messiási prófécia most rajta teljesedett be! Azt viszont biztosan szomorúan látta, hogy a názáreti emberek nem fogadják el a fiát, sőt az életére törnek! (Lukács 4:17–30).

Az is lehangolhatta, hogy a többi gyermeke hogyan viszonyul Jézushoz. A János 7:5-ből kiderül, hogy a testvérei az édesanyjukkal ellentétben nem hittek benne. „A testvérei. . . nem gyakoroltak benne hitet” – olvashatjuk itt. Máriának tehát kijutott az azzal járó fájdalomból, hogy egy vallásilag megosztott családban kellett élnie. Nem lehetett könnyű megtartani az egyensúlyt, hiszen egyfelől ragaszkodni szeretett volna az igazsághoz, másfelől úgy akarta megnyerni a családtagjait, hogy ne legyen erőszakos vagy támadó.

Egyszer Jézus rokonai – köztük nyilvánvalóan a testvérei is – elindultak, hogy „megfogják” Jézust. Ezt mondták róla: „Elment az esze” (Márk 3:21, 31). Mária természetesen nem gondolt ilyesmire, de ő is a fiaival tartott, talán azt remélve, hogy tanulnak majd valamit, ami erősíti a hitüket. Vajon így történt? Bár Jézus folyamatosan bámulatos csodákat tett, és nagyszerű igazságokat tanított, Mária többi fia nem hitt benne. Meglehet, hogy az anyjuk már-már elkeseredve azon töprengett, hogy vajon mi kellene ahhoz, hogy elgondolkodjanak.

A te családodban sincs mindenki egy hiten veled? Ha így van, sokat tanulhatsz Máriától. Ő nem mondott le a családtagjairól. Úgy viselkedett, hogy láthassák, milyen örömet és belső békét ad neki a hite. Közben pedig támogatta Jézust. Még ha hiányzott is neki, és azt kívánta néha, hogy bárcsak otthon lenne velük, képes volt kordában tartani az érzéseit. Megtiszteltetésnek tartotta, hogy segítheti és bátoríthatja Jézust. Te is tudnál segíteni a gyermekeidnek, hogy Isten legyen a legfontosabb az életükben?

Jehova mindig megjutalmazza azokat, akik hisznek, és ez Mária esetében is így volt (Héberek 11:6). Képzeljük csak el, milyen lehetett, amikor hallotta a fiát tanítani, vagy mások meséltek neki azokról, amiket Jézus mondott.

A szemléltetéseiben felfedezhetett olyan elemeket, amelyek a gyermekkori emlékeiből táplálkoztak. Például amikor Jézus arról beszélt, hogy egy asszony egy elveszett pénzérmét keresve kisöpri a házát, gabonát őröl, vagy lámpát gyújt és lámpatartóra teszi, Máriának eszébe juthatott a kisfia, aki annak idején megfigyelte őt ilyen teendők végzése közben (Lukács 11:33; 15:8, 9; 17:35). Amikor pedig Jézus azt mondta, hogy az igája kellemes, és a terhe könnyű, Mária felidézhette, amint egykoron egy kellemes délutánon a férjét, Józsefet figyelte, aki az ifjú Jézusnak megtanította, hogyan készítsen kényelmes igát a teherhordó állatoknak (Máté 11:30). Máriát biztosan mélységes megelégedéssel töltötte el, amikor azon elmélkedett, hogy milyen nagy kiváltságot kapott Jehovától: részt vehetett annak a fiúnak a felnevelésében, akiből a Messiás lett. Micsoda öröm lehetett hallgatnia Jézust, a legügyesebb tanítót, aki hétköznapi tárgyakkal  és tevékenységekkel igen mélyen szántó gondolatokat tudott szemléltetni!

Ennek ellenére Mária alázatos maradt. A fia soha nem tömjénezte, és nem illette imádattal felérő hódolattal. Egyszer egy asszony a tömegben felkiáltott, hogy milyen boldog lehet Jézus anyja, hogy megszülhette ezt a fiút. Jézus erre ezt mondta: „Nem, hanem inkább azok boldogok, akik hallják az Isten szavát, és megtartják!” (Lukács 11:27, 28). Egy másik alkalommal szóltak Jézusnak, hogy az anyja és a testvérei ott vannak a közelben, ő azonban azt felelte, hogy azok az igazi rokonai, akik hisznek. Mária biztosan nem sértődött meg ezen, hanem értette, hogy Jézus arra gondolt, hogy a hit szorosabban összeköti az embereket, mint a vér szerinti kapcsolat (Márk 3:32–35).

Szavakkal szinte képtelenség kifejezni, hogy micsoda fájdalmat élhetett át Mária, amikor látta, hogy a fia a kínoszlopon haláltusát vív. János apostol, aki jelen volt Jézus kivégzésekor, később egy sokatmondó részletet foglalt bele a beszámolójába. Máriáról írt, amint ott áll „Jézus kínoszlopánál”. Semmi sem gátolhatta meg ezt a szerető édesanyát abban, hogy mindvégig a fia mellett legyen. Jézus látta őt, és bár minden egyes lélegzetvétel és minden egyes kimondott szó kínszenvedés volt, megkérte szeretett apostolát, Jánost, hogy gondoskodjon az édesanyjáról. Mivel a testvérei még ekkor sem hittek Jézusban, nem őrájuk, hanem egy őszinte követőjére bízta Máriát. Ezzel rámutatott, hogy milyen fontos egy hívő embernek gondoskodnia az övéiről, különösen ami az Istennel ápolt kapcsolatukat illeti (János 19:25–27).

Amikor Jézus végül meghalt, Mária valóban úgy érezte, mintha egy kard járná át, ahogyan annak idején Simeon megjövendölte. A bánatát sem vagyunk képesek teljes mélységéig átérezni – hát még az örömöt, amelyben három nappal később volt része, amikor megtudta, hogy mekkora csoda történt: Jézus feltámadt! Akkor pedig még boldogabb lehetett, amikor Jézus később megjelent a féltestvérének, Jakabnak, valószínűleg úgy, hogy más nem is volt jelen (1Korintusz 15:7). Ez a találkozás nagy hatással volt Jakabra, de Jézus többi féltestvérére is, hiszen hinni kezdtek abban, hogy Jézus a Krisztus. Nem sokkal később már ott voltak a keresztények összejövetelein az anyjukkal együtt, és „rendületlenek voltak. . . az imában” (Cselekedetek 1:14). Jakab és Júdás később a Biblia írásában is részt vett.

Máriát akkor említi utoljára a Szentírás, amikor a fiaival együtt az összejöveteleken imádkozik. Mennyire illik hozzá ez a befejezés, és milyen szép példát hagyott nekünk! A hitének köszönhetően felülemelkedett a bánatán, és végül dicsőséges jutalmat kapott. Ha utánozzuk a hitét, mi is talpra állhatunk, bármilyen csapással sújtson is ez a világ, és olyan áldásokban lehet részünk, amelyeket el sem tudunk képzelni.